Szeptemberben újabb kurzus valósult meg a siófoki közösségben a Pál Iskolaközösség szolgálatában.
Ezúttal Isten Igéjét tanulmányozhatták egy hétvégén át a résztvevők.
Vilmos, a kurzus igazgatója így írt erről:
„Jézus mellénk szegődött, megengedtük neki, hogy gyógyítsa a csalódásainkat, sebzett szíveink reménytelenségeit.
Majd a kurzus folyamán közösen élhettünk meg, hogy az Ige él, és azt, hogy a Szentírás szavai valóban JÉZUSRA mutatnak!
A zsinagógában Jézus felnyitotta szemünket és megnyitotta szíveinket is.”
Ketten így számoltak be a hétvégén megtett lelki útról:
• „Első pillanattól kezdve összeforrott a csapat és nyílt szívvel fordult egymás felé és Isten felé. Számtalan tárgyi tudással és igehellyel lettünk gazdagabbak. Közvetlen előadók, hiteles előadás, tanúságtételek és csodás dicsőítések. A zsinagóga jelenetnél óriási és intenzív Szentlélek-áradást élhettünk át. Isten jelenléte tapintható volt, és egymáson keresztül is szólt hozzánk. Hálatelt szívvel térünk vissza a hétköznapokba, amik Jézussal és Igével nem szürkék, sőt szivárvány színűek. Deo Gratias!” (Tomi)
• „Számomra így másodszor sokkal jobban összeálltak a tanítások és mélyebbre is értek. Kicsit a tanításokban is azt tapasztalom, hogy mivel a Szentírás szavai is élnek és cselekszenek, ezek is gyógyítottak és új hitet teremtettek bennem. Megéltem, hogy Jézus, mint az emmauszi tanítványoknak, úgy nekem is ott és abban szegődött mellém, ahol voltam, és ott kezdett tanítani és a szeretetével gyógyítani. Nagyon vártam, hogy megtegye, és a végére tényleg meggyőzte a szívemet is, hogy abban az időszakban, ahonnét ide csöppentem, mellettem járt, csak én nem ismertem föl.” (Katica)
Hála Jézusnak ezért a találkozásért!
Esemény hivatkozás:
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Friss hozzászólások