Nyári kurzusajánló 2019

Itt a nyár, kiváló alkalom, hogy meglovagold az evangelizáció hullámait! Szeretettel ajánljuk ehhez számodra és barátaid, ismerőseid számára a Szent András Evangelizációs Iskola kurzusait!

Az Új élet Krisztusban kurzus egyszerűen csak Jézusról és az örömhíréről szól. Semmi mást nem lehet a kurzuson megtudni Istenről, csak a legfontosabbat. Istennel élt életed alapjai. → Új élet Krisztusban kurzus • Debrecen, június 14–16.

A kurzuson végignézzük, hogyan alakítja Isten az üdvösség nagyszerű tervét népének történetében, és közben felismerhetjük saját életünkben az ő cselekedeteit, a saját üdvösségünk tervének alakulását is – ezen felismerések által pedig gyógyít minket az ÚR! → Üdvösségtörténet kurzus • Esztergom, július 3–7.

Kurzus Isten embereinek, akik már sokat szolgáltak a szőlőskertjében és közben megsebződtek. Jákob fiának, Józsefnek az élettörténete tanít bennünket: Az idő és a feledés nem gyógyít meg semmit, de Isten képessé tesz a gyógyulásra és igazgyöngyeink felismerésére. Nem hagyományos belső gyógyítás. → Álomlátó József kurzus • Tiszaalpár, július 5–7.

Nincs pünkösd evangelizáció nélkül. Nincs evangelizáció pünkösd nélkül. A kurzus célja, hogy a Szentlélekkel eltelve evangelizáljunk, a Szentlélek kenetével hirdessük a Jézus Krisztusról szóló örömhírt. → Dünamisz kurzus • Ménfőcsanak, július 11–14.

Jézus a tanítványai közül választotta az apostolokat, az őt körbevevő tömegből sohasem. Ha ez így van, hogyan lehetek én tanítvány? A kurzus célja, hogy a Jézus tanítványaivá váljunk: olyanokká, akik mindenben hozzá, a Mesterhez akarnak hasonulni. Tanítványnak lenni = a keresztényi lét szíve. → János kurzus • Zalaegerszeg, július 15–20.

Isten megismerhető. Ő nem hallgatag, bezárkózó valaki, hanem beszédes személy, akinek van mondanivalója az ember számára: életadó szavai. Róla szólnak a bibliai szent iratok. Az Úr Igéjének hallgatásától lángra lobban az emberi szív. Ez történt a két emmauszi tanítvánnyal. Ez történhet velünk is az Emmausz kurzuson.  → Emmausz kurzus • Bonyhád, július 26–28.

Jézus a tanítványai közül választotta az apostolokat, az őt körbevevő tömegből sohasem. Ha ez így van, hogyan lehetek én tanítvány? A kurzus célja, hogy a Jézus tanítványaivá váljunk: olyanokká, akik mindenben hozzá, a Mesterhez akarnak hasonulni. Tanítványnak lenni = a keresztényi lét szíve. → János kurzus • Debrecen, augusztus 14–20.

Mindannyiunknak van már valamilyen ismerete és tapasztalata Jézusról, de van négy ember, akinek a tapasztalatát a Szentlélek kiemelte és mércévé tette: ha olyannak ismerjük meg Jézust, mint amilyennek ők, az evangélisták látták, akkor valóban ismerjük az örök életet. → Jézus a négy evangéliumban kurzus • Ménfőcsanak, augusztus 15–20.

  • Jóbel