Már tagja vagy az Iskolának, de nem is tudod pontosan, merre megy ez hajó? Erről lesz itt szó. Mert tudod, máshogy hajtogat, aki tudja mit hajtogat, de mondhatnánk úgyis, máshogy épít az, aki tudja, mit épít… Szóval, ha már építed, akkor ez a munkatársi képzés alapvető a számodra.
Ez a nap eligazít az Iskola víziójában és küldetésében. Tömör és velős: 10 pontban összefoglaljuk a lényeget az Iskoláról. A nap végére el tudod dönteni, van-e neked helyed a Szent András Evangelizációs Iskolában.
Ábrahámról kapta ez a nap a nevét: ő azért indult el, mert víziót kapott Istentől és felismerte a küldetését. Sőt, meg is osztotta az Istentől kapott vízióját másokkal. Ebben lesz részed: megosztjuk veled a Szent András Evangelizációs Iskola vízióját és küldetését.
Az Ábrahám képzésre tehát munkatársakat várunk és olyanokat, akik már több kurzuson voltak, tetszik nekik az Iskola és felmerült már bennük, hogy ők is szívesen szolgálnának velünk. Mi is ezzel az érzéssel, gondolattal kezdtük el.
Kurzusigazgató:
Koordinátor:
Team további tagjai:
Kezdés:
Befejezés:
Helyszín:
Szent Lászó Rk. Plébánia
4027 Debrecen, Füredi út 6.
(Parkoló a helyszínen kevés van, de a közeli Malompark bevásárlóközpont parkolója ingyenes)
Hozzájárulás:
Nincs, de ebédelni a közeli Csekő étteremben lehet, ami kb. 2500-3000 Ft (kártyával is lehet fizetni).
Jelentkezés és kapcsolat:
Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. E-mailes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot szkennelve vagy lefényképezve erre a címre várjuk:
Kérjük, jelentkezz minél előbb! Csak akkor jelentkezz, ha a képzési napon végig jelen tudsz lenni!
Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!
További információ:
Tóthné Behina Bea
behinabea-KUKAC-gmail.com
+36 30 398 1537
Jelentkezési határidő:
Jelentkezési lap:
Iktatószám/Azonosító:
- Hozzászólás regisztráció és belépés után



Friss hozzászólások