Új élet Krisztusban kurzus Budapesten fiataloknak

Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a te életedről szól, amit az ő gondviselő szeretetével eltervezett. Hitünk leglényegesebb tanításai hangzanak majd el, ami által a résztvevők személyes Isten kapcsolata megfényesedik.
Számos alkalommal láttuk ezt, és biztos vagyunk benne, hogy most is ez fog történni, csak engedjük, hogy Isten cselekedjen az életünkben.

Ez a kurzus neked szól,
• ha Isten elfogadó szeretetére vágysz,
• ha mélyebb kapcsolatot szeretnél Jézussal,
• ha küszködsz a bűneiddel,
• ha gyengének látod a hitedet,
• ha a Szentlélek erejében kívánsz megújulni,
• ha közösséget keresel.

Ez a hétvége nem csak a fejednek szól, hanem egész lényednek, hogy ne csak tudásod legyen, hanem valóban meg is tapasztald az élő Istent!

A kurzus zártkörű, az Új Jeruzsélem Katolikus Közösség ifjúsági tagozata tartja meghívott fiatalok számára.

„Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”• Jn 10,10b

Tanúságtétel: 

Korábbi kurzusok résztvevőitől:

„Hatalmas élmény volt látni a csodákat testközelből, ahogy a Szentlélek átjárja a társaimat és engem is. Ilyet még soha nem tapasztaltam. A kurzus megerősített, hogy merjem rábízni az életemet az Úrra.” (Andris)

„Isten szeretete valós, amit embereken keresztül is éreztem. Isten jelenlétében CSAK úgy lenni, feltöltődni, nem csinálni semmit.” (Vanda)

„Már rég ezt kerestem, amit itt megtaláltam: új életet Jézussal, Szentlélekkel eltelve. Nagyon várom, hogy fog átalakítani Isten a mindennapokban.” (Ábel)

Kurzusigazgató: 

Nagy Zsolt

Koordinátor: 

Kunszabó András

Team további tagjai: 

Az Új Jeruzsálem Közösség tagjai és fiataljai

Kezdés: 

2024. szeptember 20., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2024. szeptember 22., vasárnap 15.00 –

Helyszín: 

Krisztus Király Missziós Központ
1116 Budapest, Fehérvári út 168–178. C lépcsőház, földszint 35. ajtó

Szállás: 

A kurzus bejárós, de van lehetőség szállást igénybe venni.

Hozzájárulás: 

14000 Ft. Ez magában foglalja az étkezéseket és a technikai költségeket. Az összeget a kurzus regisztrációnál személyesen kérjük befizetni. Szállás: 3000 Ft/fő/éj, hozott hálózsákkal vagy hozott ágyneművel. (A szobák és ágyak száma korlátozott.)

Ha anyagi gondod van, jelezd, pénzhiány miatt ne maradjon senki távol!

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. E-mailes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot szkennelve vagy lefényképezve erre a címre várjuk:

programujjeruzsalem-KUKAC-gmail.com

Kérjük, hogy mindenképpen jelezzed, ha speciális étkezési igényű vagy! Kérjük, jelentkezz időben! Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!

Kérjük, hogy telefonszámot és e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!

További információ:

Nagyné Bolla Henrietta
programujjeruzsalem-KUKAC-gmail.com
+36 30 2766036

Jelentkezési határidő: 

2024. szeptember 16., hétfő

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

• Saját Szentírást,
• jegyzetfüzetet és
• leginkább nyitott szívet.

Iktatószám/Azonosító: 

HU-24-28
  • matyas.krisztina