Ászáf kurzus először Szegeden

Frissítés: 

Figyelem (2017. március 14.): A továbbiakban már csak szegedi jelentkezéseket várunk, még néhány ilyen helyünk van. Távolról érkezőket már nem tudunk fogadni a kurzuson.

Figyelem (2017. március 17.): A kurzus betelt, több jelentkezőt nem tudunk fogadni. A várólista már így is hosszú!

Fotó: CC0 https://www.pexels.com/photo/vintage-music-white-sound-1791/

A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon egy „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat. A kurzus szól mindazokhoz, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére, tehát nem csak a dicsőítésvezetőket, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült. Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét, és hatalommal megújítsa az Ő népét!

A kurzus témáiból:

  • Isten megismerése, jelenléte
  • A dicsőítés formái
  • Szabadság a dicsőítésben
  • Dicséret, imádás
  • Hallani és megcselekedni Isten hangját
  • Elhívásunk a dicsőítés
  • A dicsőítés, mint szellemi harc
  • A dicsőítő élete, mint áldozat
  • A szövetség

„A nép, melyet magamnak formáltam, dicséretemet hirdeti majd.” (Iz 43,21)

Tanúságtétel: 

„A kurzusra azzal a tudattal mentem, hogy szükség van a dicsőítésre, de a szívem tele volt mindennel, ami nem a dicsőítés, és ezekre akartam választ kapni. Sokkal többet kaptam! Megmutatta az Úr, hogy emeljem tekintetemet a szeméthegyeim fölé a magasba.”
Dr. Halász Gyöngyi, Szombathely

Kurzusigazgató: 

Csiszér László

Koordinátor: 

Valkai Ildikó

Team további tagjai: 

Nagy Zsolt, Arm Katalin és a zenekar

Kezdés: 

2017. április 7., péntek 18.00 –

Befejezés: 

2017. április 9., vasárnap 14.00 –

Helyszín: 

Szeged-felsővárosi minorita plébánia
6721 Szeged, Munkácsy u. 9.

Szállás: 

A kurzus bejárós, mivel szegedieknek és környékbelieknek szervezzük.

Korlátozott számban tudunk vendéget fogadni, szállást családoknál fogunk biztosítani. Kérünk, hogy szállásigényedet a jelentkezési lapon előre jelezd!

Hozzájárulás: 

5000 Ft, amit a kurzus kezdetekor a helyszínen, regisztrációnál kell fizetni. Ez magában foglalja a két vacsorát, a szombati és vasárnapi ebédet és reggelit, valamint a technikai költségeket.

Ha anyagi gondod van, jelezd, pénzhiány miatt ne maradjon senki távol!

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. Postai vagy e-mailes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot erre a címre várjuk:

Valkai Ildikó
6728 Szeged, Algyői út 54.
ildiko.valkai-KUKAC-gmail.com

Kérjük, jelentkezz időben! Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!

Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!

További információ:

Valkai Ildikó
ildiko.valkai-KUKAC-gmail.com
+3630 584 6580

Jelentkezési határidő: 

2017. március 31., péntek –

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

  • teljes Szentírást
  • és a nyitott szíved

További információk: 

Gyerekfelügyelet: Ezen a kurzuson szeretnénk gyerekfelügyelet biztosítani óvódás és általános iskolás korú gyermekek számára, így lehetővé téve az édesanyáknak is a részvételt. A hétvégére elhozhatjátok a következő heti leckéket is, a gyerekek elkészítik a kurzus alatt. A gyermekek részvételi díja is 5000 Ft, amely tartalmazza az étkezést és a gyermekfelügyelet díját. A jelentkezési lapon jelezzétek ha gyermekkel jöttök, a korukat és ha van speciális kérésetek, igényetek velük kapcsolatban!

Kezdés: Gyülekező, regisztráció kezdete pénteken 17 órától, kezdés 18 órakor. Befejezés vasárnap 14 órakor.

Iktatószám/Azonosító: 

HU-17-5
CsatolmányMéret
PDF ikon Meghívó A5 (PDF)133.21 KB
PDF ikon Nyomtatható A4-es meghívó (PDF)362.65 KB
PDF ikon Plakát (A4)2.35 MB
  • bubu

Hozzászólások

ÁSZÁF KURZUS

ITT A HELYEM MERT SOKÁIG ITT VOLT ELSŐ PÉNTEK,FÜLÖP KURZUSON ITT VOLTAM,MEG TARJÁN KEDDI IMACSOPORT MINDIG 25 PERC DICSÖITÉSEL KEZDTE AZ IMÁT,MEG MINDIG TÚL JELENTKEZÉSEK VANNAK EZEN A KURZUSOKÓN!IGAZ KÁR HOGY 2016 TAVASZI TALÁLKÓZÓN A FÉRFI VC FEL RAKTÁK MEG KAPASZKÓDÓ SE VOLT!DE MÁS NAGYON JÓ VOLT!LACI TESTVÉR SZEGEDRŐL

KURZUSOK

MIÉRT NEM ÍRJÁKI HOGY BETELT HOGY FELESLEGESEN NE LÉPJENBE IDE SENKI!KÖVETKEZŐ ÁSZÁF KISKUNFÉLEGYHÁZÁN VAN SAJNOS CSAK ÖSSZEL!LACI TESTVÉR SZEGEDRÖL