Ászáf kurzus fiataloknak Szombathelyen!

Ászáf kurzus Szombathely 2017

A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon a „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat. A kurzus szól mindazokhoz, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére és mélyebb megismerésére, tehát nem csak a dicsőítésvezetőknek, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült. Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét, és hatalommal megújítsa az Ő népét!

A kurzus témáiból:

  • Isten megismerése, jelenléte
  • A dicsőítés formái
  • Szabadság a dicsőítésben
  • Dicséret, imádás
  • Hallani és megcselekedni Isten hangját
  • Elhívásunk a dicsőítés
  • A dicsőítés, mint szellemi harc
  • A dicsőítő élete, mint áldozat
  • A szövetség

A kurzust csak fiataloknak tartjuk, olyan 16 és 35 év közötti fiatalokat és fiatal felnőtteket várunk szeretettel, akik még a fiatalság életritmusában élnek.

„Neked zengek, Uram!” • Zs 101,1

Tanúságtétel: 

„A kurzusra azzal a tudattal mentem, hogy szükség van a dicsőítésre, de a szívem tele volt mindennel, ami nem a dicsőítés, és ezekre akartam választ kapni. Sokkal többet kaptam! Megmutatta az Úr, hogy emeljem tekintetemet a szeméthegyeim fölé a magasba.”
Dr. Halász Gyöngyi, Szombathely

Kurzusigazgató: 

Csiszér László

Koordinátor: 

Szmodics Petra

Kezdés: 

2017. december 8., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2017. december 10., vasárnap 15.00 –

Helyszín: 

Martineum Felnőttképző Akadémia
Szombathely, Karmelita utca 1.

Szállás: 

A kurzus bentlakásos.

Hozzájárulás: 

A Szombathelyi Egyházmegyéből érkezők számára 6000 Ft/fő, amely tartalmazza a szállást és az étkezést. Máshonnan érkezők számára a hozzájárulás mértékét egyénileg állapítja meg a koordinátor. Kérünk, tájékozódj a koordinátornál.

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezni a Martineum Felnőttképzési Akadémia jelentkezési lapján lehet: https://goo.gl/forms/Pgtfgte5j5CmdypB2

Kérjük, jelentkezz időben! Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!

Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!

Jelentkezési határidő: 

2017. december 1., péntek –

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

További információk: 

Szmodics Petra
+36 30 4414847
petra-KUKAC-martineum.hu

Iktatószám/Azonosító: 

HU-17-33

Együttműködő szervezetek: 

  • obo