Jézus kurzus két hétvégében Kecelen

David Travis fotója az Unsplash-en: https://unsplash.com/photos/aVvZJC0ynBQ

Az örök élethez Jézus az út. Ez a „Jézus a négy evangéliumban” kurzus azoknak szól, akik már alapvetően ismerik Jézus örömhírét és szeretnék az ő személyét is részletesen megismerni.

Mindannyiunknak van már valamilyen ismerete és tapasztalata róla, de van négy ember, akinek a tapasztalatát a Szentlélek kiemelte és mércévé tette, amelyek hitelesítik a saját tapasztalatunkat: ha olyannak ismerjük Jézust, mint amilyennek ők látták, akkor valóban ismerjük az örök életet.

A kurzus tartalma Márk, Máté, Lukács és János evangéliuma. A szerzőik olyanok, mint az evangéliumi négy barát, akik elvisznek minket Jézushoz: négy különböző ember, akiket Jézusnak más-más tulajdonsága érintett meg, négy tapasztalat, négy különböző szemüveg, négy különböző fókusz.

A kurzus során megismerkedünk először az ő különböző személyükkel, aztán az evangéliummal, amelyet írtak, hogy így eljussunk ahhoz a Jézushoz, akikkel ők találkoztak, akit megismertek: Márk Jézusáig, a csodatevőhöz; Máté Jézusáig, a beszélő, tanító mesterig; Lukács irgalmas Jézusáig; és János dicsőséges Jézusáig. Nem az a fontos, hogy legyen ezek között kedvencünk, hanem, hogy Jézus mind a négy oldalát személyesen megtapasztaljuk.

„Az örök élet pedig az,
hogy megismerjenek téged,
az egyedül igaz Istent,
és akit küldtél, Jézus Krisztust.”
• Jn 17,3

Kurzusigazgató: 

Joanovits Róbert, Obo

Koordinátor: 

Kovácsné Flaisz Ilona, Ica

Kezdés: 

2020. február 7., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2020. március 1., vasárnap 16.00 –

Helyszín: 

II. János Pál Katolikus Általános Iskola
6237 Kecel, Szabadság tér 17.


Nagyobb térkép

Szállás: 

A kurzus bejárós, szállást korlátozott számban tudunk biztosítani. Kérjük jelezd igényedet Zsember Imréné Terikénél.

Hozzájárulás: 

A program az EFOP–1.3.7-17-2017-00154 azonosítójú pályázat támogatásával valósul meg.

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. Személyes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot ide várjuk:

Zsember Imréné Terike
+3620 5999-277

Kérjük, jelentkezz időben! Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!

Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!

További információ:

Kovácsné Flaisz Ilona, Ica
+3630 945-7945
Tóthné Lőz Marika
+3630 388-0942

Jelentkezési határidő: 

2020. február 2., vasárnap

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

  • teljes Szentírást és
  • a nyitott szíved

További információk: 

A kurzus két hétvégében zajlik: 2020. február 7–9. és február 28–március 1. Kezdés péntek este 17 órakor. Befejezés vasárnap 16 órakor. A kurzus mindkét hétvégén egész nap, reggeltől estig tart rövid szünetekkel.

Iktatószám/Azonosító: 

HU-20-3
CsatolmányMéret
PDF ikon Szórólap (PDF)219.22 KB
PDF ikon Nyomtatható szórólap (PDF)357.9 KB
PDF ikon Plakát (PDF)383.61 KB
  • Jóbel