Mária kurzus Zalaegerszegen

Ezen a kurzuson felfedezzük Máriában az evangelizátor példaképét, üdvtörténeti szerepét és helyét az egyházban. A kurzus Mária, Krisztus levele körül forog. Egy levél, melyet megkapunk, elolvasunk, és válaszolunk rá. Eközben kezünkbe vesszük a Biblia máriás olvasatának kulcsát.
A kurzus írója, Jose Prado Flores, a tanítást a Szentírásra alapozta, illetve Szent VI. Pál pápa „Marialis cultus” apostoli buzdítására és Raniero Canatalamessa OFMCap: „Mária, az Egyház tükre” című könyvére.

„legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38)

Tanúságtétel: 

Nagyon jó volt látni Mária helyét Isten üdvösségtervében. Megtalálni a megfelelő egyensúlyt abban, hogy hogyan tiszteljem őt. Engem lenyűgözött Mária igenje! (Fürtös)

Tőlem nagyon távol állt Mária személye, talán pont azért, mert nem tudtam elfogadni a litániák és a rózsafűzérek Máriáját. De megértettem, hogy Mária egészen más, hogy nekem is olyanná kell válnom, mint ő, s nem csak nekem, hanem mindenkinek, hogy Jézust adjuk a világnak. Ha Atyánk küld, s nem tudjuk a hogyant, ő nekünk is azt mondja, mint Máriának: „a Szentlélek ereje száll rád". Megértettem Máriát, mint példát, mint nőt, mint Jézus első és legtökéletesebb tanítványát, aki őt mindenhová elkíséri és szüntelenül várja az ígéretek beteljesedését. (Márti)

Kurzusigazgató: 

Dr. Kassai Gábor (Dani)

Koordinátor: 

Dr. Sárközi Violetta

Kezdés: 

2023. április 28., péntek 18.00 –

Befejezés: 

2023. május 1., hétfő 15.00 –

Helyszín: 

Szent Család Óvoda Zalaegerszeg
8900 Zalaegerszeg Czobor Mátyás út 1.

Szállás: 

Szállást igény szerint biztosítunk. Erre vonatkozó igényedet jelezd a koordinátornál!

Hozzájárulás: 

Bejárósoknak 12000 Ft, ami magában foglalja a hétvégi ebédeket és a kurzus technikai költségeit.
Távolabbról érkezőknek a reggeli és a vacsora árával együtt 18000Ft. A hozzájárulást érkezéskor kérjük fizetni.

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. Postai vagy e-mailes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot erre a címre várjuk:

Dr. Sárközi Violetta
+36305400874 (munkanapokon csak 17.00 után elérhető)

Kérjük, jelentkezz időben! Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!

Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!

A bejárósok jelentkezését április 24-ig elfogadjuk!

További információ:

Dr. Sárközi Violetta
+36305400874
jelentkezes@mt514.hu

Jelentkezési határidő: 

2023. április 21., péntek

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

teljes Szentírást jegyzetfüzetet és tollat nyitott szívet

Iktatószám/Azonosító: 

HU-23-13
  • C.Viki