JÉZUS
- maga is,
- és amit Ő hirdetett,
- aminek hirdetésére tanítványokat küldött,
- amiről századokon át tanúságot tettek,
- ami annyi keresztény szívét megváltoztatta és hitre térítette,
- amiről népegyházi kényelmünkben elfeledkeztünk,
- amit újra felfedeztetett a pünkösdi Lélek,
- ami ma evangelizációs megtérésre hívja egyházunkat,
- aminek első helyre állítását kérik tőlünk korunk pápái
A KÉRÜGMA, vagyis az üdvösség első hírül adása.
Az evangelizáció megtisztítja és feléleszti az Egyházat. A kérügma irányba állítja az evangelizációt.
A Pál kurzuson megtanulod hirdetni a kérügmát és kialakul a kérügmatikus gondolkodásod az evangelizációban. Egy régi, de működő – és felújítandó – hídon átlépsz az evangelizáló plébániák és közösségek világába.
Evangelizálni nem lehet iskolapadban megtanulni. A Pál kurzus minden napján missziós gyakorlatunk lesz a templomban és a városban. Gyakorlatban tanulunk.
A Szent András Evangelizációs Iskola ebből a kurzusból és ezért jött létre: kérügmatikus evangelizátorok képzéséért. Ebben vagyunk a legprofibbak.
Félsz az evangelizációtól? Egyesek az idegenek megszólításától félnek, mások pedig az ismerőseiktől… Nem baj, ha félsz. A Szentlélek majd bátorrá tesz. Ez nem csak egy frázis. Gyere, ez egy Szentlelkes kurzus lesz! Ez a kurzus megváltoztat!
Figyelem! A kurzus – ahogy az evangelizátor élete – nem a kényelemről szól…
„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” • Mk 16,15
Kurzusigazgató:
Koordinátor:
Team további tagjai:
Kezdés:
Befejezés:
Helyszín:
Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium
7400 Kaposvár, Zárda u. 2
A misszió helyszíne a Székesegyházi Nagyboldogasszony Római Katolikus Plébánia
Nagyobb térkép
Szállás:
A szállás a missziót támogató családoknál lesz. A jelentkezésed elfogadásakor a koordinátor fog értesíteni a részletekről.
Hozzájárulás:
50000 Ft, amit a kurzus kezdetekor a helyszínen, regisztrációnál kérünk fizetni. Ez magában foglalja az étkezéseket és a technikai költségeket.
Ha anyagi gondod van, jelezd, pénzhiány miatt ne maradjon senki távol!
Jelentkezés és kapcsolat:
Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. E-mailes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot erre a címre várjuk:
Répás Erika
rerika09-KUKAC-gmail.com
Kérjük, jelentkezz időben! A kurzust 30 főtől rendezzük meg és max. 40 főt fogadunk.
Kérjük, hogy telefonszámot vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni. Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd! Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni.
További információ:
Répás Erika
+3630 7274 479
Missziók ügyében, szállásadás ügyében információ:
Udvardy Márton diakónus
evangelizacio.kaposvar-KUKAC-katolikus.hu
+3630 3344 667
Jelentkezési határidő:
Jelentkezési lap:
Hozz magaddal:
- Szentírást és
- bátorságot.
Iktatószám/Azonosító:
Együttműködő szervezetek:
Csatolmány | Méret |
---|---|
![]() | 762.75 KB |
![]() | 871.2 KB |
![]() | 862.24 KB |
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Friss hozzászólások