Fotók a szászvári Új élet Krisztusban kurzusról

A Szentlélek ma is ugyanaz, s ez bebizonyosodott most is! Szászváron 16 fős Új élet Krisztusban kurzust tartott a Pál iskolaközösség, s nem csak katolikus, hanem protestáns testvérek számára is meghirdette az evangéliumot. Nagy örömünkre szolgált továbbá az is, hogy az ott lévők jelentős százaléka még semmilyen kurzuson nem vett eddig részt. A Szentlélek finoman, de mégis erőteljesen bontott ki alapigazságokat a testvérek szívében, s engedte, hogy az ima légkörében mindenki személyesen…

Fotók a kiskunfélegyházi Ászáf kurzusról

„A nép, amelyet magamnak formáltam, dicséretemet hirdeti majd.” (Iz 43, 21) Immár hagyományossá vált, hogy szeptemberben Kiskunfélegyházán találkozunk Ászáf kurzusra, ami a dicsőítő életbe vezet be. Az idei annyiban tért el a korábbiaktól, hogy most többnyire elsőrésztvevős fiatalok és régebb óta fiatalok gyűltek össze. Minden Ászáf hétvégén mélyen megindító számunkra Istennek az emberek bensejében végzett gyönyörű munkája. Sok belső gyógyulás történt most is, mert Isten hűséges: „Pedig Te…

Fotók az A!generáció Kornéliusz kurzusáról

Kornéliusz házában gyülekezőt fújtak, és erre össze is jöttek az A! generáció második évét is folytató reményhozó fiatalok. A kurzus a kisközösségi életről szól, elméletben: hogy miért elengedhetetlenül fontos, gyakorlatban: hogy kik és hogyan éljék a Krisztusban megtartó és növekedést is hozó közösségi életet. A fiatalokat megmozgatta és szíven is találta az a csodálatos kép, amelyet az evangélium és az ősegyház krisztusi közösségei rajzolnak elénk meghívásként. Különös, hogy bár szinte…

Fotók a siófoki Új élet Krisztusban kurzusról

Egy áldott és családias légkörű hétvégét töltöttünk együtt a Balaton partján, Siófokon. A kurzuson főként a helyi egyházközség tagjai vettek részt: fiatalok és idősek egyaránt. Hálásak vagyunk, hogy tanúi lehettünk Isten munkájának ebben a kis közösségben, s átvehettük tőle az új élet ajándékát. Az együtt töltött időben, dinamikákban, imákban, szentmisékben megtapasztalhattuk, ahogy az Ő szeretete gyógyít, helyreállít, vezet bennünket. Jó volt látni, ahogy Isten népe életállapottól és kortól…

Új élet Krisztusban kurzus Maglódon

Új élet Krisztusban kurzus Maglód 2022 https://www.pexels.com/hu-hu/foto/kez-usb-technologia-kezeben-tart-5474298/

Az Új élet Krisztusban kurzus egyszerűen csak Jézusról és az örömhíréről szól. Semmi mást nem lehet a kurzuson megtudni Istenről, csak a legfontosabbat. A kurzus előadásokból, imákból, rajzokból, énekekből és sok gyakorlatból áll, hogy valósággá váljon, amit hallunk és látunk.

A kurzus témáiból:

  • Istennek ajándéka van a számodra
  • Isten: szeret, nem szeret?
  • Mindig tapasztalom?
  • Jézus: a húsvét megoldása
  • Kell hinni? Mi az, hogy megtérni, és minek? Miért nevezzük Jézust Úrnak?
  • Szentlélek: csak hab a tortán?
  • Közösség és Egyház: hogy megmaradjunk és növekedjünk

Kezdés: 

2022. november 11., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2022. november 13., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2022. november 4., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-22-40

Boldogok a békességszerzők, Velence

Boldogok a békességszerzők, Velence, 2022; kép forrása: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/termeszet-felhok-fak-kek-eg-593227/

Nagy szeretettel hívunk a Boldogok a békességszerzők című lelki tréningünkre, ami a konfliktusmegoldás bibliai megközelítéséről szól:

  • Ha szeretnél a konfliktusra, mint lehetőségre tekinteni,
  • ha van bátorságod ránézni, hogy mi a te felelősséged a konfliktusok kialakulásában,
  • ha érdekelnek a békességet segítő kommunikációs technikák,
  • ha foglalkoztat, hogy gyorsabban és békés módon záruljanak le a konfliktusaid,
  • és van kedved ezekért imádkozni és tenni, akkor itt a helyed!

Kezdés: 

2022. október 21., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2022. október 23., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2022. október 7., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-22-8

Új élet Krisztusban kurzus Turán

Monika Balciuniene fotója a Pexelsről: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/szeretet-agy-baba-alvas-10368408/

Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a Te életedről szól, amit az Ő gondviselő szeretetével eltervezett. Nem fogsz ezen a kurzuson semmi mást megtudni Istenről, csak a legfontosabbat.

Ha kereszténynek tartod magad, mégsem elégedsz meg a vasárnapi jellegű kereszténységgel; ha jobban meg akarod ismerni Jézust; ha fel szeretnéd fedezni, milyen örömöt ad ő az életedbe; ha úgy érzed, lehúz a bűn; ha gyengének látod a hited; ha szeretnéd megtudni, mit jelent találkozni Isten Lelkével; ha magányos vagy keresztényként is; ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel egy új életet elkezdeni, ez a kurzus neked szól.

Ezeken az alkalmakon Istennel együtt járva tapasztalhatod meg előadásokon, imánkon, énekeken, gyakorlatokon, a közösen megtapasztalt találkozás élményeken keresztül, mit is készített neked Isten: amit már olyan régóta szeretne neked átadni.

Gyere el, ha szeretnéd megtudni:

  • Milyen ajándékot szánt Isten a számodra?
  • Isten valóban gyermekeként szeret?
  • Miért nem tapasztalod mindig ezt?
  • Kicsoda Jézus Krisztus?
  • Miért fontos a hited?
  • Mi jelent a megtérés?
  • Miért Úr Jézus?
  • Ki az a Szentlélek?
  • Miért lényeges a szerepe az életedben a közösségednek és az Egyháznak?

Kezdés: 

2022. október 7., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2022. október 9., vasárnap 14.00 –

Jelentkezési határidő: 

2022. október 2., vasárnap

Iktatószám/Azonosító: 

HU-22-38

Ászáf kurzus Kiskunfélegyházán

Ászáf kurzus Kiskunfélegyházán, kép forrása: https://pixabay.com/hu/photos/fejhallgat%c3%b3-hang-fekete-dalok-mp3-424163/

A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon egy „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat.
A kurzus szól mindazokhoz, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére, tehát nem csak a dicsőítésvezetőket, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült.
Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét, és hatalommal megújítsa az Ő népét!

A kurzus témái
• Isten megismerése, jelenléte
• A dicsőítés formái
• Szabadság a dicsőítésben
• Dicséret, imádás
• Hallani és megcselekedni Isten hangját
• Elhívásunk a dicsőítés
• A dicsőítés, mint szellemi harc
• A dicsőítő élete, mint áldozat
• A szövetség

Kezdés: 

2022. szeptember 30., péntek 16.30 –

Befejezés: 

2022. október 2., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2022. szeptember 23., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-22-23

Fotók az újszegedi Új élet Krisztusban kurzusról

„Hála neked Istenem az idősebb úriemberért, aki könnyezve adott hálát, hogy így szereted őt. Hála neked Istenem a fiatalasszonyért, aki szabadnak érzi magát Krisztusban, és megtapasztalta az Atya szeretetét. Hála neked Istenem azokért a fiatalokért, akiket Krisztus nagyobb önzetlenségre hívott és átbillentek erre. Hála neked Istenem azért a hittantanárért, aki módszert keresett és úgy elkapta a Lélek, hogy téged kapott. Hála neked Istenem a házaspárért, aki egyszerre tapasztalta a…

Új élet Krisztusban kurzus Szeged-Szőregen nyolc héten át

Rene Asmussen fotója a Pexelsről: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/szemely-szeretet-aranyos-fiatal-2505110/

Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a Te életedről szól, amit az Ő gondviselő szeretetével eltervezett. Nem fogsz ezen a kurzuson semmi mást megtudni Istenről, csak a legfontosabbat, az örömhírt.
Ha kereszténynek tartod magad, mégsem elégedsz meg a vasárnapi jellegű kereszténységgel; ha jobban meg akarod ismerni Jézust; ha fel szeretnéd fedezni, milyen örömöt ad ő az életedbe; ha úgy érzed, lehúz a bűn; ha gyengének látod a hited; ha szeretnéd megtudni, mit jelent találkozni Isten Lelkével; ha magányos vagy keresztényként is; ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel egy új életet elkezdeni, ez a kurzus neked szól.

Ezeken az alkalmakon Istennel együtt járva tapasztalhatod meg előadásokon, imánkon, énekeken, gyakorlatokon, a közösen megtapasztalt találkozás élményeken keresztül, mit is készített neked Isten: amit már olyan régóta szeretne neked átadni.

Gyere el, ha szeretnéd megtudni:

  • Milyen ajándékot szánt Isten a számodra?
  • Isten valóban gyermekeként szeret?
  • Miért nem tapasztalod mindig ezt?
  • Kicsoda Jézus Krisztus?
  • Miért fontos a hited?
  • Mi jelent a megtérés?
  • Miért Úr Jézus?
  • Ki az a Szentlélek?
  • Miért lényeges a szerepe az életedben a közösségednek és az Egyháznak?

A kurzust elsősorban a szőregi és deszki plébániának szervezzük, de örömmel és szeretettel látunk minden környékbelit, aki Isten meghív.

Kezdés: 

2022. október 5., szerda 18.00 –

Befejezés: 

2022. november 23., szerda 21.00 –

Jelentkezési határidő: 

2022. október 2., vasárnap

Iktatószám/Azonosító: 

HU-22-35

Oldalak