meghívó

Meghívói és kurzus-kiírások

Jézus kurzus Debrecenben

Az örök élet kulcsa Jézus megismerése.
A Jézus a négy evangéliumban kurzus azoknak szól, akik szeretnék Jézus örömhírét és az ő személyiségét is részletesen megismerni, és akik szeretnék megismerni a négy evangélium sajátosságait.

JÉZUS
• megvigasztal és meggyógyít,
• erőt ad és lelkesít,
• tanít és vezet,
• Isten arcát mutatja meg nekünk.

Mindannyiunknak van már valamilyen ismerete Jézusról, de van négy hiteles tanú, akik életre szóló barátságot is kötöttek vele. Ők Máté, Márk, Lukács és János, akik életük során meggyőződtek róla, hogy aki megismeri Jézust, annak valóban örök élete van, és ezt a tapasztalatukat szeretnék nekünk is átadni!

A kurzus során megismerkedünk az evangélisták személyével, az evangéliummal, amelyet írtak, és látni fogjuk, mind a négyen mennyire máshogy, milyen sajátosan írták meg ezeket.
Utána pedig számunkra is kirajzolódik annak a Jézusnak az arcéle, akikkel ők találkoztak, aki őket lenyűgözte, boldoggá tette és az örök életre vezette el.

Nem az a fontos, hogy legyen ezek között kedvencünk, hanem, hogy Jézus mind a négy oldalát személyesen megtapasztaljuk.

A kurzust Tóthné Behina Beáta szervezi és bonyolítja le a Szent András Evangelizációs Iskola tanítása alapján az iskola szolgálattevő tagjaival. A program nem a Szent András Evangelizációs Alapítvány közvetlen szervezésében történik.

A kurzus két teljes hétvégés: 2026.06.5-7. és 2026.07.3-5.
1. hétvége: 2026. június 5-7.
Kezdés: pénteken 17:00-kor, befejezés: vasárnap 15 óra körül.
2. hétvége: 2026. július 3-5.
Kezdés: pénteken 8:00-kor, befejezés: vasárnap 15 óra körül.

Kezdés: 

2026. június 5., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2026. július 5., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2026. május 29., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-26-22
  • matyas.krisztina

Új élet Krisztusban kurzus Pilisvörösváron

Az Új Élet Krisztusban kurzus a krisztusi örömhírre hív: arra az örömre és ajándékra, amelyet Isten személyesen neked készített, egy egész életre.

A hétvége során előadások, imádságok, énekek, gyakorlatok és személyes megosztások segítségével tapasztalhatod meg, mit jelent közelebb kerülni Istenhez – mindezt egy elfogadó, testvéri közösségben.

Ez a kurzus neked szól, ha foglalkoztatnak ilyen kérdések:

  • Milyen ajándékot készített számomra Isten?
  • Valóban szeret engem Isten, mint a saját gyermekét?
  • Miért nem érzem ezt mindig a mindennapokban?
  • Ki Jézus Krisztus valójában?
  • Mit jelent a hit és a megtérés, és miért fontosak?
  • Miért hívjuk Jézust Úrnak?
  • Ki a Szentlélek, és hogyan munkálkodik az életemben?
  • Miért nélkülözhetetlen a közösség és az Egyház a keresztény életben?

Gyere el, mert itt nem csupán válaszokat kapsz, hanem személyesen is megtapasztalhatod, milyen az életedet (újra) az Úr kezébe tenni. És bátran hívd el azokat a keresztény testvéreidet is, akik megújulásra, bátorításra, új kezdetre vágynak!

A programot Demény Eszter programfelelős szervezi és bonyolítja le Szabó Csabával a Szent András Evangelizációs Iskola tanítása alapján. A program nem a Szent András Evangelizációs Alapítvány közvetlen szervezésében történik.

Kezdés: 

2026. május 15., péntek 17.30 –

Befejezés: 

2026. május 17., vasárnap 15.30 –

Jelentkezési határidő: 

2026. május 8., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-26-20

János+ kurzus: Vele lenni – VÁL

Frissítés: 

Sajnos a meghirdetett kurzus elhalasztásáról kellett döntenünk. Megértéseteket köszönjük, és bízunk benne, hogy a későbbi időpontra is jelentkezni fogtok. Kérünk, add meg e-mail címedet, hogy értesíteni tudjunk, ha már van új időpont!

Jézushoz tartozni = Vele lenni.

Jézus a tanítványai közül választotta az apostolokat; az őt körbevevő tömegből sohasem. A tanítványai voltak a közössége, családja. A tanítványokra fordította a legtöbb figyelmét. A tanítvány ismérve az, hogy a Mesterrel van, vele időzik, vele jár-kel, őt követi, tőle tanul, őt kérdezi, neki önti ki a szívét, hozzá fordul tanácsért, az ő intelmei szerint változtatja meg gondolkodását és viselkedését, úgy imádkozik, mint ő, úgy tud megbocsátani, mint ő, úgy hirdeti az evangéliumot, mint ő, Isten szeretetéből úgy él, mint ő. Így egyre inkább hasonlóvá válik hozzá, Jézus Mesterhez.
Ha ez így van, hogyan lehetek én Jézus tanítványa?

A legnagyobb megtiszteltetés, ha Jézus meghív tanítványának. Ő nem tanokra oktat, hanem élni tanít: a kezei között formálódunk, hogy olyan bensőséges kapcsolatban legyünk vele, mint szeretett tanítványa, János, aki keblére hajthatta a fejét.

A JÁNOS+ kurzuson nem csak tanulunk, hanem sokat időzünk is a Mesterrel. A tanításokat imaidők követik, ahol különféle módokon tanulhatunk meg Jézussal lenni. Vele lenni.

Kezdés: 

2026. július 27., hétfő 16.00 –

Befejezés: 

2026. augusztus 2., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2026. július 15., szerda

Iktatószám/Azonosító: 

HU-26-6
  • matyas.krisztina

Jubileumi Band-Ász nap

Jubileumi Band-Ász nap • Budapest, 2026. április 25., szombat
„Az Úr együtt munkálkodott velük, és igehirdetésüket csodákkal kísérte és igazolta” (Mk 16,20)

MEGHÍVÓ
30 év örömét ünnepeljük együtt!

Gyertek, Szent András-os munkatársak, iskolaközösségetekkel és családotokkal együtt!
Gyertek Fenntartói Klub tagok családotokkal együtt!
Várunk titeket nagy szeretettel 2026. április 25-én, szombaton!

Ez a jubileumi találkozó a Szent András Evangelizációs Iskola • Magyarország közös ünneplése, ahol:
• nem csak visszatekintünk, hanem jövőbe látunk,
• nem csak emlékezünk, hanem reménykedünk,
• nem csak hálát adunk, hanem fellelkesedünk
a Szentlélek által, aki bennünket létre hívott, vezetett és most látást és erőt ad!

Nem a mögöttünk lévő évek az igazán fontosak, hanem az előttünk lévők!

Helyszín és időpont
2026. április 25., szombat
Szent II. János Pál Iskolaközpont (1116 Budapest, Mezőkövesd út 10.)
Regisztráció: 8:30-tól, pontos (!) kezdés 9:00-kor, várható befejezés 17:00 óra körül.

Tervezett program

  • A magyar Szent András-család találkozója: bandisták, Fenntartói Klub tagok, családtagjaink
  • Pepe videóüzenete
  • Ige trónra emelése
  • Hálaadó visszatekintés
  • Lelkesítő előretekintés és vízió
  • Gyerekprogram Kőhalmi Ferenc bűvésszel
  • Dicsőítés
  • Ebéd, szülinapi torta
  • Műhelyek:
    1. Szent András újdonságok - Titkárság: Barbi, Kriszti, Obo
    Minden Iskolaközösség-vezető vegyen részt ezen a műhelyen, mert fontos információkat osztunk meg arról, mi változik a kurzusszervezés hivatalos részében. Tovább kérdés-felelet rész is lesz a Szent András újdonságok, vagy minden más, titkársági, országos Iskola-üggyel kapcsolatban.
    2. Kérügmatikus műhely: Miért ez a ma kérügmája? - Gyuris Gellért
    OK, jó van ez az „Isten szeret téged? Miért nem tapasztalom…”, vagyis a szeretet → bűn → megváltás → hit/megtérés → pünkösd → közösség témasorozat, de miért ezt hirdetjük? Miért nem valami mást? És különben is Jézus az Isten országát hirdette… Miért tértünk el? És a megtérést nem lehetne kihagyni? Úgy sokkal kelendőbb lenne. Vagy a Szentlelket? Ezt biztos a karizmatikusság miatt került bele. Valaki tudja erre magyarázatot adni? A hosszú magyarázat a Pál kurzuson történik, de itt most összefoglalom dióhéjban és nagyon érthetően.
    3. Szent András-os kurzusok a Munkácsi egyházmegyében - Ámosz testvér és a Józsue Nemzedék Iskolaközösség
    A szekcióban megismerhetjük a Kárpátalján megalapított Józsue Nemzedéke nevű iskolaközösséget. Jelen lesznek az alapító tagok, akik beszámolnak a közösség megszületésének folyamatáról, a püspöki támogatás elnyeréséről és a jelenben (háborús körülmények között is) zajló munkájukról. Ez a csapat már a kurzusok segítségével nemcsak evangelizál, hanem evangelizátorokat is képez, sőt új iskolaközösség létrejöttében is segédkezik.
    4. A fejlődő iskolaközösség titkai - Valkai Ildikó és Szanka László (Noé Bárkája)
    Szeretnéd beindítani iskolaközösségedben a növekedést? Szeretnéd ha még több élettel telne meg? Gyere és beszélgessünk arról, hogy mik a kulcsai a tagok egyéni és a teljes közösség növekedésének! A műhelyen egy röntgenképet kaphatsz saját iskolaközösséged állapotáról és beazonosíthatod azokat a pontokat, ahol szükség lehet a változtatásra. Megnézzük mi kell ahhoz, hogy beinduljon a növekedés.
    5. Szent András-os kreatív hittanóra - Kármán Kriszta hitoktató
    Hogyan lehet a kérügmát az iskolai hittanórákon élményszerűen átadni? Gyere és megismerhetsz különböző módszereket, eszközöket és dinamikákat, melyek segítségével életre kelnek a kérügma pontjai. Legyen neked is a célod, hogy a diákjaid ne csak tudják, hanem meg is tapasztalják Isten szeretetét és a megváltás titkait. 
    6. Egyházmegyei missziós plébánia rendszer - Simon Zoltán diakónus
    A Váci Egyházmegyében már valóság, hogy a püspökség által szervezett képzéseknek része a Szent András, és az is, hogy a plébániarendszert misszióssá alakítsák. Úttörő modell Magyarországon, reméljük: jövőkép minden egyházmegye számára! Gyere, ismerd meg, hogy ne meglepődj, amikor nálatok is hasonló kezdeményezés indul el, hanem rögtön oda tudjatok állni: „Segítünk felkészülni az evangelizációra!”
  • Eucharisztia ünneplése Fábry Kornél püspök atyával

A tartalmas és jó hangulatú gyerekprogramról Kőhalmi Ferenc bűvész, valamint animátorok gondoskodnak.
Lesz külön gyerekszolgálat délelőtt és délután, az ebéd és az eucharisztia közös.
Kérjük, jelentkezéskor minden gyermeknek töltsetek ki külön jelentkezési lapot!

A jelen lévő papoknak szeretnénk biztosítani a lehetőséget, hogy teljesen részt vegyenek, ezért szervezett gyónási lehetőségre nincs mód.

Ha kérdésed van, fordulj Barbihoz: barbi-KUKAC-ujevangelizacio.hu

Szeretettel várunk!
Szeretettel a magyarországi Szent András Tanács nevében:
Obo, Kriszti, Barbi

Kezdés: 

2026. április 25., szombat 8.30 –

Befejezés: 

2026. április 25., szombat 17.00 –

Jelentkezési határidő: 

2026. április 10., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-26-11
  • matyas.krisztina

Új élet Krisztusban kurzus Bicskén

Az Új Élet Krisztusban kurzus a krisztusi örömhírre hív: arra az örömre és ajándékra, amelyet Isten személyesen neked készített, egy egész életre.

A hétvége során előadások, imádságok, énekek, gyakorlatok és személyes megosztások segítségével tapasztalhatod meg, mit jelent közelebb kerülni Istenhez – mindezt egy elfogadó, testvéri közösségben.

Ez a kurzus neked szól, ha foglalkoztatnak ilyen kérdések:

  • Milyen ajándékot készített számomra Isten?
  • Valóban szeret engem Isten, mint a saját gyermekét?
  • Miért nem érzem ezt mindig a mindennapokban?
  • Ki Jézus Krisztus valójában?
  • Mit jelent a hit és a megtérés, és miért fontosak?
  • Miért hívjuk Jézust Úrnak?
  • Ki a Szentlélek, és hogyan munkálkodik az életemben?
  • Miért nélkülözhetetlen a közösség és az Egyház a keresztény életben?

Gyere el, mert itt nem csupán válaszokat kapsz, hanem személyesen is megtapasztalhatod, milyen az életedet (újra) az Úr kezébe tenni. És bátran hívd el azokat a keresztény testvéreidet is, akik megújulásra, bátorításra, új kezdetre vágynak!

A kurzus a bicskei Római Katolikus Plébánia meghívására jön létre. A kurzuson a plébánia tagjai élveznek előnyt, de mások számára is nyitott.

A programot a Timóteus Iskolaközösség szervezi és bonyolítja le a Szent András Evangelizációs Iskola tanítása alapján. A program nem a Szent András Evangelizációs Alapítvány közvetlen szervezésében történik.

Kezdés: 

2026. április 17., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2026. április 19., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2026. április 10., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-26-4
  • matyas.krisztina

Új élet Krisztusban kurzus Budafokon

Frissítés: 

A kurzusra való jelentkezés már nem korlátozott, az ország bármely pontjáról fogadnak jelentkezőket!

Az Új élet Krisztusban kurzus rólad és Istenről szól – arról az életről, amelyet ő gondviselő szeretetével álmodott meg számodra.
A hétvége során hitünk legfontosabb üzenetei hangzanak el, nem csupán tanításként, hanem úgy, hogy közben a személyes Isten-kapcsolatod is elmélyülhet és megújulhat.

Számtalanszor tapasztaltuk már, hogy amikor teret engedünk Istennek, ő cselekszik az életünkben. Hiszünk benne, hogy most is ez fog történni – ha nyitott szívvel érkezünk.

Isten egy életre szóló ajándékkal vár minden résztvevőt!

Ez a kurzus neked szól,

    ✅ ha Isten elfogadó, gyógyító szeretetére vágysz;
    ✅ ha mélyebb kapcsolatot szeretnél Jézussal;
    ✅ ha küzdesz a bűneiddel, terheiddel;
    ✅ ha gyengének érzed a hitedet;
    ✅ ha a Szentlélek erejében szeretnél megújulni;
    ✅ ha valódi, megtartó közösséget keresel.

Ez a kurzus nem csupán az értelmedhez szól, hanem az egész lényedhez. Nem csak tudást ad, hanem lehetőséget arra, hogy személyesen is megtapasztald az élő Istent.

A programot a budafoki plébániai közösség számára Arm-Szép Katalin és Veress Rita szervezi és bonyolítja le a Szent András Evangelizációs Iskola tanítása alapján.
A kurzus ZÁRTKÖRŰ, jelentkezéskor a budafoki plébánia hívei előnyt élveznek.
A program nem a Szent András Evangelizációs Alapítvány közvetlen szervezésében történik.

Kezdés: 

2026. március 20., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2026. március 22., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2026. március 13., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-26-16
  • matyas.krisztina

Új élet Krisztusban kurzus Cserhátsurányban tanároknak

Az Új élet Krisztusban kurzus témája a krisztusi örömhír, ahol Isten egy életre szóló ajándékkal vár minden résztvevőt!
Ez a kurzus neked szól,
- ha keresztény vagy, de nem elégszel meg a vasárnapi kereszténységgel;
- ha jobban meg akarod ismerni Jézust;
- ha fel szeretnéd fedezni, mi az öröm Istenben.
A hétvége előadásokból, imákból, énekekből, gyakorlatokból áll – nem csupán hallgatásból, hanem részvételből.

Gyere el, ha szeretnéd megtapasztalni:

• Milyen ajándékot szánt neked Isten?
• Isten valóban gyermekeként szeret-e?
• Miért nem tapasztalod mindig ezt?
• Kicsoda Jézus Krisztus?
• Miért fontos a hited? Mi a megtérés?
• Miért Úr Jézus?
• Ki az a Szentlélek?
• Miért lényeges a szerepe az életedben a közösségednek és az Egyháznak?

A kurzus zártkörű: Szent István Király Katolikus Általános Iskola pedagógusai és munkatársai számára.

A programot az Élő Víz Iskolaközössége szervezi és bonyolítja le a Szent András Evangelizációs Iskola tanítása alapján.

Kezdés: 

2026. március 11., szerda 14.00 –

Befejezés: 

2026. március 13., péntek 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2026. március 4., szerda

Iktatószám/Azonosító: 

HU-26-3

Emmausz kurzus Karancsságon

Isten megismerhető. Ő nem hallgatag, bezárkózó valaki, hanem egy beszédes személy, akinek van mondanivalója az ember számára: életadó szavai. Amit Isten mindig is el akart mondani, az végül eljött, hogy teljesen megismerhető legyen: a názáreti Jézus Krisztus. Ő Istennek az a szava, amit mindig is fel akart tárni az embernek. Róla szólnak a bibliai szent iratok. Van-e, aki meghallgatja? Az Úr Igéjének hallgatásától lángra lobban az emberi szív. Ez történt a két emmauszi tanítvánnyal. Ez történhet velünk is az Emmausz kurzuson.

A kurzus bevezetés Isten Igéjének olvasásába. Az első a Biblia kurzusok sorában.

A kurzus témáiból:
• Az emmauszi út • Az Ige hét képe • Az Ige hét hatása • Szövetségkötés az Igével • Izrael zsinagógája • Emmauszi Eucharisztia

A programot az Élő Víz és Noé Bárkája Iskolaközösségek szervezik és bonyolítják le a Szent András Evangelizációs Iskola tanítása alapján. A program nem a Szent András Evangelizációs Alapítvány közvetlen szervezésében történik.

Kezdés: 

2026. február 20., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2026. február 22., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2026. február 13., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-26-10
  • matyas.krisztina

Emmausz kurzus Dunakeszin

Emmausz kurzus Dunakeszin

Az Istennel való találkozásból és a vele való megismerkedésből fakad a boldog élet. Istent meg lehet ismerni. Ő nem egy hallgatag valaki, hanem egy beszédes személy, akinek van mondanivalója. Életadó mondanivalója. Hallod, hogy Isten beszél hozzád? Jézus Isten hozzánk intézett szava. Az Emmausz kurzus megismerkedés Isten szavával– Isten Igéjével –, hogy életet adjon számunkra az olvasása, hallgatása, követése, életre váltása által. A kurzuson végigjárjuk a Jeruzsálemtől Emmauszig vezető utat, hogy nekünk is lángra gyúljon a szívünk Isten Igéjének tüzétől.

Ez a kurzus megváltoztatja a kapcsolatunkat az Igével. Ha még nem olvasod naponta, vagy ha úgy érzed, nem érted, amit olvasol, vagy nem ismered eléggé az Igét, gyere el! Várunk! Isten Igéje ezen a kurzuson a te szívedet is lángra tudja gyújtani, mivel hordozza Istent.

A kurzus témáiból:

  • Az emmauszi út
  • Az Ige hét képe
  • Az Ige hét hatása
  • Szövetségkötés az Igével
  • Izrael zsinagógája
  • Emmauszi Eucharisztia

A programot az Új Aratás Iskolaközösség tagjai és barátai szervezik és bonyolítják le a Szent András Evangelizációs Iskola tanítása alapján. A program nem a Szent András Evangelizációs Alapítvány közvetlen szervezésében történik.

Kezdés: 

2026. február 20., péntek 18.00 –

Befejezés: 

2026. február 22., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2026. február 8., vasárnap

Iktatószám/Azonosító: 

HU-26-7
  • matyas.krisztina

Új élet Krisztusban kurzus Zalaegerszegen

Várunk az Új élet Krisztusban kurzuson, ahol Isten egy életre szóló ajándékkal vár személyesen Téged!
A hétvége témája a krisztusi örömhír dióhéjban: mitől vagyunk mi keresztények, azaz Krisztusra hasonlítók? De valójában mitől...!

Ez a kurzus neked szól, ha keresztény vagy, de nem elégszel meg a vasárnapi jellegű kereszténységgel; ha jobban meg akarod ismerni Jézust; ha fel szeretnéd fedezni, mi az öröm Istenben; ha úgy érzed, lehúz a bűn; ha gyengének látod a hited; ha szeretnéd megtudni, mit jelent találkozni Isten Lelkével; ha magányos vagy keresztényként; ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel egy új életet elkezdeni!

A hétvége előadásokból, imákból, énekekből, gyakorlatokból áll – nem csupán hallgatásból, hanem részvételből – hogy felfedezzük, mit készített nekünk Isten!

Gyere el, ha szeretnéd megtapasztalni:
• Milyen ajándékot szánt neked Isten?
• Isten valóban gyermekeként szeret-e?
• Miért nem tapasztalod mindig ezt?
• Kicsoda Jézus Krisztus?
• Miért fontos a hited? Mi a megtérés?
• Miért Úr Jézus?
• Ki az a Szentlélek?
• Miért lényeges a szerepe az életedben a közösségednek és az Egyháznak?

A programot a zalaegerszegi Hegyre Épült Város Iskolaközösség tagjai szervezik és bonyolítják le a Szent András Evangelizációs Iskola tanítása alapján.

Kezdés: 

2026. január 30., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2026. február 1., vasárnap 14.30 –

Jelentkezési határidő: 

2026. január 23., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-26-2

Oldalak