Vízió nincs önmagában, csak olyan férfiak és nők, akiknek van víziójuk.
Miért terjed a Szent András Evangelizációs Iskola olyan mértékben, hogy már több mint 2000 iskola létezik 60 országban?
1980-ban Mexikó egy kis városában kihajtott az evangelizációs iskola első magja, amely mára egy lombos fává nőtt, mely több mint 2000 evangelizációs ágat hajtott a világ öt kontinensének 60 országában a szivárvány színei szerint. Olyan volt ennek a víznek a felfakadása, hogy lépésről lépésre megteremtette saját szervezetét és logisztikáját. A víz, mint az élet, nem szűnt meg folytatni saját útjának kiépítését, hanem ugyanaz a víz kivájta és kimélyítette saját medrét. Ez volt az élet erejének gyümölcse.
Ez azt jelenti, hogy több mint 28 éve tanuljuk azt, hogy kell jobban megvalósítani feladatunkat, így a tapasztalatunk megerősödött az evangelizációs iskola és a kurzusok sikerei, ill. kudarcai által.
Ma a Szent András Evangelizációs Iskola egy:
- vízió, amely a Szent András Evangelizációs Terv,
- módszertan, amely az András kurzus és a József Barnabás laboratórium,
- logisztika, az Iránytű kézikönyvre támaszkodva,
- képzési program, amely részletesen ezen az oldalon található.
Szent András Evangelizációs Terv
- Projekt, mert nem statikus, hanem magába olvasztja a kort és helyet, ahol éppen megjelenik.
- Evangelizációs, mert az evangelizációs munka lényege, hogy előre megmutasson egy víziót, melynek különböző elemei motiválnak és irányt mutatnak.
- Szent András, mert egyesíti az összes evangelizációs iskolát, melyet arról az apostolról neveztek el, aki megkereste az új Pétert, hogy szolgálják, szeressék és hirdessék Urunkat, Jézus Krisztust.
Ez egy bemutatólevél arról, hogy kik vagyunk és mit teszünk. Különösen hangsúlyozzuk evangelizációs víziónkat – mely motivációnk forrása –, hogy válaszoljunk az Úr Jézus azon hívására, melyben evangelizálni küld bennünket a föld határáig és az idők végéig, illetve hogy bőséges és maradandó gyümölcsöt teremjünk.
A Szent András Evangelizációs Terv részei:
- általános cél: hogyan evangelizáltak az apostolok „nagy erővel”?
- lelkület: maga az evangélium, vagy jobban mondva Jézus – aki Istennek a Jó Híre a világ számára –, aki minket azzal a küldetéssel bízott meg, hogy hirdessük az Ő Nevét,
- szív: Isten Országa,
- motiváció: a Szentélek tüze, amely bennünket tanúkká formál,
- reménység: előkészíti az Úr Jézus második dicsőséget eljövetelét.
Jaj nekem, ha nem evangelizálok!
- Nyomtatóbarát változat
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Friss hozzászólások