Egy asszony, aki a sírhoz ment

Még ma is emlékszem, hajnal volt. A nap éppen csak felkelőben. Kelet felől, az Olajfák hegyéről hideg szél zúgott alá. Megborzongtam, és összébb fogtam magamon a kendőt. Csendben siettem a piacra, hogy illatszereket vásároljunk Máriával és Szaloméval. Szomorúan lépdeltünk egymás mellett. Szívünk keserűségében fel-felidéztük magunkban az elmúlt napok eseményeit. Meghalt. Ez a tény kopogott az elmémben. Nem tudtam ezt felfogni, hiszen oly nagy próféta volt. Láttuk, amint betegek gyógyulnak meg, halottak támadnak fel, bűnösök nyernek bocsánatot. Azt mondtuk róla, hogy Isten Fia. Reméltük, hogy ő a Messiás és visszaállítja Isten országát. De most mégis halott.

Elmegyek hát az asszonyokkal, hogy eleget tegyünk a törvénynek, megkenjük őt olajjal. Vártam, hogy újra láthassam őt, legalább érinthetem kihűlt testét. Szinte egyszerre kérdeztük egymástól: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt ajtajából?”

Mikor odaértünk, meglepődve láttam, hogy a kő már el van hengerítve és jobb kéz felől egy ifjú ül fehér ruhába öltözve. Nagyon megrémültem, Mária felsikoltott én pedig Szaloméhoz húzódtam. Ekkor az ifjú megszólalt. Szavai elevenen élnek ma is az emlékeimben: „Ne féljetek! A Názáreti Jézust keresitek, a megfeszítettet? Feltámadt, nincs itt. Íme, itt a hely ahová tették őt.”

És valóban… Nem volt ott. Hirtelen százezer gondolat zsongott a fejemben. Nincs itt. Akkor hol lehet, hová tűnt? Mit jelent az, hogy feltámadt?! Az igazság felismerése hasított belém! Akkor mégis igaz? Valóban él! Igen, ez másképp nem lehetséges! Ő az, aki legyőzte a halált! Már nem kell félnünk, mert Ő ÉL!

Azóta minden nap Róla teszek tanúságot. Arról, hogy a szeretet győzedelmeskedett a bűn felett! Ő nem egy halott, hanem Jézus a Krisztus, aki örökké él!

Ugye a te szívedben is?

Jézus feltámadt!

Egy kis ajándék a számotokra: 4:3 = 800×600, 1024×768, 1152×864, 1280×960, 1600×1200; 5:4 = 1280×1024; 8:5 = 1280×800, 1440×900, 1680×1050, 1920×1200.

Áldott húsvétot! Adjátok tovább a jó hírt!

  • Jóbel