Kurzusajánló 2018

Évről évre egyre jobban benne vagyunk az evangelizáció idejében! Ahogy az Egyház, úgy mi is azért vagyunk, hogy evangelizáljunk.
Örömmel mutatjuk hát be azokat a kurzusokat, amelyek által ez 2018-ban megvalósul!

Eddig 13+2 féle kurzus lett betervezve – a szokásosak mellett lesz két különlegesség: ifi kurzus és angol nyelvű kurzus is! A változatosságot növeli, de persze főként az evangelizáció életszerűségét fejezi ki, hogy lesz többféle szervezési mód is: két részletben, heti bontásban, többször egy napban megtartott kurzus is. A már így előre látható 28 kurzus az ország 16 helyszínén emeli fel Jézus Krisztus nevét, hogy ő felemelje vele sok száz résztvevő szívét.

Frissítés! A szórólap kiadása után szerveződött új kurzusok pirossal kiemelve!

  • Apolló • Vál, július 25–28.
  • Az evangélium 7 fiatalja – Csak fiataloknak! • Budapest, február 23–25.
  • Álomlátó József • Ménfőcsanak, október 19–22.
  • Ászáf • Kiskunfélegyháza, szeptember 20–23. • Kaposvár, október 12–14. • Pomáz, november 23–25.
  • Boldogok vagytok • Békéscsaba, október 5-7.
  • Emmausz • Veszprém, március 2–4. Ménfőcsanak, július 12–15. • Szentes, szeptember 28–30.
  • János • Szeged, július 2–8. Nyírbátor, augusztus 15–20.
  • Jézus a négy evangéliumban • Velence, feb. 3., már. 3., 24., ápr. 14. (szombatonként) • Kaposvár, június 21–24.
  • Keresztelő János képzés • Vál, május 5–6.
  • Mózes • Zalaegerszeg, október 19–23.
  • New Life in Christ – in English! • Debrecen, február 16–18.
  • PálKecel, 2018. augusztus 4-12.
  • Pál titka • Ménfőcsanak, ápr. 24–máj. 1.
  • Új élet Krisztusban • Lenti, január 19–21. • Szombathely, január 19–21. • Esztergom, február 16–18. • Szombathely, március 2–4. • Kaposvár, április 13–15. • Békéscsaba, április 13–15. • Pomáz, április 13–15. • Szentes, május 25–27. • Kaposvár, szeptember 7–9. • Szeged-Szőreg, szep. 17–nov. 5. (heti
  • Új élet Krisztusban – Csak fiataloknak!Budapest, 2018. november 23‒25.
  • Üdvösségtörténet • Mélykút, feb. 9–11., 23–25. (két hétvégében) • Szeged-Szőreg, márc. 14–18. • Ménfőcsanak, július 18–22.
CsatolmányMéret
PDF ikon Szent András kurzusajánló 2018487.46 KB
  • obo

Hozzászólások