Sokszor gondolkodik az evangelizátor-palánta, erre vagy arra a kurzusra menjen? Na, én az Üdvösségtörténet kurzusról rosszul döntöttem: már jóval előbb el kellett volna menjek rá.

Ez egy csendes, jelentéktelennek tűnő kurzus, semmi nagyot nem ígér, de mégis alapvetően megváltoztatott bennem dolgokat. Nem kortörténettel és történeti eseményekkel foglalkoztunk, sokkal inkább a történetek miértjével. És ilyenkor mindig rólunk is szólt a üdvtörténet: gyógyította a saját történetünket Isten Szava.

Rájöttem, hogy Júda miért tért vissza Babilonból és Izrael miért nem tért vissza Ninivéből, holott az ígéret neki is ugyanúgy szólt. Rájöttem, hogy az ígéreteket mindig a hívők hordozták. Megértettem, hogy az üdvtörténetben Istennek szüksége volt „jelentéktelen”, de hűséges szereplőkre is, akik bár nagy dolgokat nem tettek, az ígéretet továbbvitték, ami nélkülük elveszett volna.

És igen, én is üdvtörténeti szereplő vagyok, egy-egy momentumban olyan, mint Izsák, Dávid, Sámson, Jeroboám, Jeremiás, Káleb, Jéhu, Jósábet, Ezdrás és Simeon...