február 2017

Saintandrew.eu

Ma megnyitottuk a http://saintandrew.eu-t. Ezen dolgoztam eddig februárban. Na, nem a weboldalon önmagában, hanem hogy összeálljon a kép. Nagyon alaposan utána kellett számolnunk, hogy milyen költségek várhatóak, mi mennyi, mit mennyire tudjuk alkudni, mennyi pénzt tud beletenni az alapítvány... Jó kis képlet segített ebben világos döntés hozni, hogy se alul, se felül ne becsüljük. Aztán megszövegeztük, ez Obo feladata volt. Én meg építettem a weboldalt Drupal 8-on. Ez a második ilyen oldal, ezzel más keveset szenvedtem. Sajnos Kati és Obo is betegséggel küszködött jó hosszú ideig, úgyhogy rám több hárult, mint eredetileg gondoltuk.

Délben nyitottuk, tehát az első 12 órában megjött az első 10% jelentkező :-). Pepe meg elérzékenyült ma reggel, amikor meglátta és gratulált. Neki is szereztünk egy kis örömet.

  • Jóbel

Emmausz kurzus Robinál

Miután megnyitottuk a nemzetközi szeminárium jelentkezését, kezdtem készülni az Emmuasz kurzusra: nyomtatások, a koordinátornak segítettem, hogy minden elkészüljön, készültem. Péntek reggel már mentünk Eriával Robihoz. Egész nap pakoltunk, készítettük elő. Aztán jöttek a többiek, a résztvevők is és tök jó Emmausz kurzusunk volt. Én tanítottam egyszer, vezettem a zsinagógát, meg a dicsőítéseket. Jó volt nem vezetőnek lenni. Csak néha elbóbiskoltam, amikor nem én tanítottam :-). Vasárnap Anitával utolsóként jöttem haza.

Köszönöm, Jézus, amit megtapasztaltunk. Fotók a galériában.

Kellett már egy kis pihenés. Hétfőn és kedden pihenőnapom volt.

Vagrant

Miután befejeztük az Emmausz kurzust, elővettem néhány várakozó feladatot.

  • Attilával előre toltuk a NAS beállításait: hálózati csatlakozás módját, végül SFTP-lesz, ezt be is állítottam mindenkinél. Aztán a webes elérésére szánt szoftvert teszteltük le. Jó lesz, szépen be fogjuk állítani.
  • A hosztingoló cégnél újra rákérdeztem a Let's Encript-es támogatásra. Ülnek a babérjainkon.
  • OpenLP-t fordítottam, teszteltem, hibákat jelentettem be.
  • Drupal 8-t frissítettem.

És persze csináltam a napi rutin szervezési feladatokat, hírleveleket, stb.

  • Jóbel