október 2018

A felelősség már nem engem kényszerít

Az igazgatótól azt a feladatot kaptam a tanács után, hogy törődjek egy kicsit a magam dolgával. Ezt tettem, kivettem egy hét szabadságot. A családom nagy kérdése, hogy találjunk magunknak új lakhatást. Az építkezési projekt bedőlni látszik, az árajánlatok magasak, a vállalkozók kapzsiak. Meghoztunk egy közös döntést, a három család együtt, hogy még két hetet adunk a projektnek, aztán meghirdetjük eladásra a telket. Úgyhogy körbenéztem a teljes szegedi lakás, használt lakás piacon. Egy csomó vállalkozóval, eladóval beszéltem, megnéztem helyszíneket, ingatlanokat. Van még lehetőség, remélem nem lesz mind zsákutca.

Rembrandt

Tegnap megjött a Rembrandt kép 100×70-es méretben vakrámán. Nem volt olcsó, de elégedett vagyok vele. Nagyon jól tudtuk használt az esti Új élet kurzuson. A kurzus tegnap este jó volt, Eszti ügyesen tanított, még ha nem is volt magával elégedett. A team is kezd összeszokni és megtudni milyen szolgálni. Készülni kellett, vittem az anyagokat. Ott nem volt sok feladatom, csak észnél lenni, észrevenni, mi hiányzik és fotózni.

Napközben készültem a Boldogok vagytok kurzusra, 27 résztvevőnk lesz, után kellett vásárolnom tegnap eszközöket, mivel csak 25 főre számítottunk :). Tegnap megjött két visszajelzés a hirdetési csomagokra, amit csináltam, így megjelentettem az Ászáf és a törökbálinti kurzust is. Kicsit EFOP-oztam, FDPR-oztam. Elkészítettem a havi reportomat és az októberi terveket. Ennyi fért bele.

  • Jóbel

Boldogok

Ez a hét a Boldogok vagytok kurzusra való készüléssel telt. Kevesen vagyunk, sokat kellett rá készülni eszközösként, koordinátorként, igazgatóként. Egy kicsit GDPR-oztam, voltam a face2Face-en tanúságot tenni, de jobbára csak a mostani kurzussal foglalkoztam. 27 résztvevőnk lesz! Mindjárt indulunk!

  • Jóbel

Egy nyugis hét

Így néz ki nálam egy nyugis hét, amióta nem én vagyok az igazgató:

A boldogok vagytok kurzusban az volt a legjobb, hogy láttuk a testvérek vendégszeretetét, nekem pedig volt három angyalom, akikkel vígan megtartottuk a kurzust. Az analógia felejthetetlen jó volt a csajokkal!

Hétfőn és kedden pihenő napom volt. Rám fért. Persze hétfőn este Új élet volt, arra mentem.

Szerdán weboldalakkal kezdtem, végre sikerült Laci oldalán a biztonsági hibát foltozni. Levelek vártak rám és telefonok. Összegyűjtöttem a fotókat. Képválogatást készítettem Máté atyára való emlékezéshez. Megbeszéléseink voltak és este vezetői kör.

  • Jóbel

Googletalanítás és facebooktalanítás

Scribus

Ez előző héten a nagy feladat az volt, hogy készítsek kurzusismertető szórólapokat, amiket Obo a karizmatikus találkozón szeretne használni. Úgyhogy ezt csináltam.

Hétfőnként Szegeden Új élet kurzus, most volt az én tanításom. Ez tök jó a fiatalokkal :-).  Az Énekfüzettel kapcsolatban jött egy hibajelentés, ezt javítottam. Hírlevelet küldtem. Rendeléseket intéztem. Noé Bárkája volt, tervezzük a következő évet. Weboldalakat biztonsági frissítettem. Laci oldalát már megint költöztették, mert a támogatója oldalát feltörték. Ja, én fel szoktam rakni a biztonsági frissítéseket.

És a hétvégén takarítottam a weboldalon:

Karizmatikus

A múlt hét húzós volt, mert határidőket kellett tartani. Budapestre utaztam, ezért mindent időre el kellett készíteni. Megérkezett Obo új számítógépe (előző kampec), fel kellett telepíteni, mindent beállítani. Rájöttem, hogy elég sok mindent testre szabok, jegyzőkönyvet csináltam róla, mert már emlékezni is nehéz erre a sok mindenre.

Idén is volt karizmatikus országos találkozó, méghozzá Miskolcon. A pénteki és szombati nap ez volt a szolgálatom. Írni a forgatókönyvet, egyeztetni, utazni, pakolni, egyeztetni, egyeztetni, egyeztetni :-). De örömmel végeztem. Katival jó ezt csinálni. Nem tudom miért minket kérnek fel erre a feladatra, nincs benne semmi különös. Képeket és videókat a Kuríron találni róla.

  • Jóbel