december 2018

Elkészült

Elkészült a 2019-es szórólap. Na jó, még egy két dolog hiányzik róla, de már össze van rakva. Végül az lett, hogy Inkscape-pel teljesen felvázoltam töltelékszövegekkel, hogy Obo láthassa milyen lesz. Rábólintott, aztán összeraktam Scribus-szal. Jó volt így, így már Scribus-ban könnyű volt méretpontosan dolgozni.

Továbbá kész vagyok a fényképes hozzájáruló nyilatkozatokkal is. Mind be van szkennelve, elrendezve, nyilvántartva. Ez is kész a GDPR-hoz.

Elkészítettem a kurzustár projekthez a kurzusok normális rendszerét.

Tetszik, örülök, hogy ezt csinálhatom.

  • Jóbel

Bokarögzítő

Ma Budapesten kellene legyek, de nem vagyok. Másfél hete megrándult a bokám, miközben nagy iramban igyekeztem Lehellel a kezemben az okmányirodába. Másnapra megdagadt a bokám, és nem múlt, aztán már a másik is. Elkezdtem kenni, aztán mondták, hogy mással kéne kenni, pihentetni. Ezt mind meg is tettem, de azért csináltam a feladataimat. Péntekre már annyira rosszul voltam, hogy elmentem a traumatológiára, törve nincs semmi, de 6 hét bokarögzítőre lettem ítélve. Próbálom derűsen viselni, de nem mindig megy.

  • Jóbel