augusztus 2020

Újra szeptember

Bár még naptárilag nincs szeptember, elkezdőik az őszi évad

Azt majd az Úr Jézus eldönti, hogy mi a jó, ha kurzusokat tartunk vagy ha nem. Mi készülünk és remélünk. Kezdem az őszi kurzusok hirdetését a héten.

A nyáron a honlapok után az arculati anyagokkal foglalkoztam sokat. Mutatok pl. egy mappatervet. Remélem egyszer lesz pénz is elkészíteni. Most már biztosan nem akadály, hogy nincs ilyen tervünk.

Augusztusban önszorgalmi projektben dolgoztam az Énekfüzet következő kiadásának technikai alapjain. Ebből is mutatok egy PDF technológia előzetest csatolva.

Összetartozunk, mi tanítványok

A napokban azzal foglalatoskodom, hogy az őszi kurzusokat meg tudjuk hirdetni és elindulhassanak a szervezés. Két kurzusról kiderült, hogy nem lesz. Az Új élet és az Emmauszt tudtam eddig meghirdetni. Az Apolló előkészületben, hamarosan megjelenik. Az Ászáfról még semmi hír.

Szegeden szervezzük a 7/24-es szentségimádást, Sabbat éves program.