január 2021

Vége a sabbat év 1.0-nak

Az év elején elsősorban is hálás vagyok az elmúlt sabbat év miatt: dolgoztam irodai munkát, de nem szolgáltam kurzuson. Az elején még úgy tűnt, hogy nagyon ki fogok lógni a sorból, de végül egyáltalán nem, sőt talán mindenkinek sabbat éve lett. Szóval hálás vagyok, mert 14 év után nem kellett egyik csatából rögtön a másikba menni. Volt idő átélni újra a jelentős dolgokat, ünnepelni a sikereket, elgyászolni a kudarcokat, elhatározásokat tenni, hogy miben kell változzak. Megpihentem. Ültem az Úr lábainál. Hallgattam. Éleztem a fejszémet. Megbékéltem. Közbenjártam: az Úr lé vittem a befejezetlen ügyeket, régi barátokat. Ebben az évben nem foglalkoztam a jövővel, mégis tettre készen állok ez év elején. Úgy érzem, ezek az ajándékai az én hivatalos sabbat évemnek.

Az év végén rászántam magam egy lézeres látásjavító műtétnek. Három hétig nem is dolgoztam semmi, mivel nem tudtam olvasni, nem tettem semmi „hasznosat”. Ilyen sem volt még egész életemben.

Emmausz vázlat

A január tanácsülés hetében a tanácsüléssel foglalkoztunk Barbival és Oboval. Kihívás volt egy online tanácsülést hatékonyan levezetni. Nem jó így, de a körülményekhez képest egész jól sikerült.

A tanácsülést követő héten foglalkoztam a jegyzőkönyvvel egy kicsit, de az gyorsan megvolt, hála Tóth Attilának köszönhetően. A nagy feladat az Emmausz kurzus vázlata volt, amit hétfőn kaptam meg Majoros Ildikótól. Nagy-nagy hála neki, hogy elkészítette a fordítást. A múlt héten tehát lektoráltam a fordítást a memoQ-ban – ezért meg a Kilgray-nek köszönet. Tegnap a plakátok fordításával bíbelődtem, de szerencsére egész jól sikerült a CorelDraw-ból SVG-be konvertálás és nem kellett vele sokat vesződnöm. A következő feladat, hogy összeszerkesszem a memoQ által adott konvertált magyar vázlatot. Szóval, ma holnap, ha jól haladok meglesz az új Emmausz vázlat magyarul.

  • Jóbel