Emmausz vázlat

A január tanácsülés hetében a tanácsüléssel foglalkoztunk Barbival és Oboval. Kihívás volt egy online tanácsülést hatékonyan levezetni. Nem jó így, de a körülményekhez képest egész jól sikerült.

A tanácsülést követő héten foglalkoztam a jegyzőkönyvvel egy kicsit, de az gyorsan megvolt, hála Tóth Attilának köszönhetően. A nagy feladat az Emmausz kurzus vázlata volt, amit hétfőn kaptam meg Majoros Ildikótól. Nagy-nagy hála neki, hogy elkészítette a fordítást. A múlt héten tehát lektoráltam a fordítást a memoQ-ban – ezért meg a Kilgray-nek köszönet. Tegnap a plakátok fordításával bíbelődtem, de szerencsére egész jól sikerült a CorelDraw-ból SVG-be konvertálás és nem kellett vele sokat vesződnöm. A következő feladat, hogy összeszerkesszem a memoQ által adott konvertált magyar vázlatot. Szóval, ma holnap, ha jól haladok meglesz az új Emmausz vázlat magyarul.

  • Jóbel