A káposztásmegyeri Új élet Krisztusban kurzust igazi kincsként éltük meg a teamben és résztvevőként is. Részint mert a team tagjai erősödtek a két iskolaközösség a Timóteus és az Új Aratás gazdagító szempontjaival, továbbá az Ifjú Lámpás Közösségből is jött két segítőnk. A 28 résztvevő, akik az aktív korosztály tagjaiból érkeztek, igen befogadóan és örömmel vettek részt. Többen őszintén feltárták életük fájdalmas pontját, és megerősödést, gyógyulást, Új életet nyertek. A helyi szervezők elkötelezett szolgálata sokban megkönnyítette a feladatunkat, reméljük lesz folytatás. Egyikőjük így foglalta írásba az átélteket:
Új élet Krisztusban! A kurzus címe röviden és tömören leírta pontosan azt, ami után hetek, sőt hónapok óta sóvárgott a lelkem. Nem is kellett sok idő a gondolkodásra, mire észbe kaptam, már a jelentkezési lapot töltöttem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy semmi kétely nem merült fel bennem azzal kapcsolatban, hogy ugyan mire lesz nekem elég egy hétvége? Ugyan, hogy tudnék 2-3 nap alatt új alapokat szerezni egy teljesen új élethez? Dobpergés…: Szentlélek! Persze a kurzus kulcsa a nyitottság, amelynek köszönhetően a Szentlélek kiáradását segítjük. A kurzus, annak felépítése, szemlélete és gyakorlatiassága lépésről lépésre közelebb vitt ahhoz az úthoz, amelyen életem végéig járni szeretnék. A közbenjáró ima során kedves szolgálók imádkoztak értem. Könyörgésemet csendben az Atya elé tártam, viszont a közbenjárók hangosan szóról szóra ugyanazt a könyörgést tárták az Úr elé, amiért én is fohászkodtam ott legbelül. Éreztem a Szentlélek kiáradását, mely melegséggel töltötte el egész lényemet. Továbbá egy évek óta stagnáló szervi betegség apró javulását észlelem. Hála és Dicsőség az Úrnak és különös hálám a kedves és odaadó csapatnak. (Karosi Dávid)
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Friss hozzászólások