Fotók a debreceni Ábrahám képzésről

„Soha még ilyen erősen nem hívott az Úr egy városba se, mint Firenzébe, pedig nagyon szeretek utazni!”

Hálát adunk neked, Istenünk, ezért az egynapos ÁBRAHÁM képzésért, ahol két iskolaközösség, a debreceni Szent Mihály és szegedi Noé Bárkája együttműködhetett. A 17 résztvevő, akik többsége munkatárs volt, nem csak az Iskola víziójával és küldetésével kapcsolatban kapott eligazítást, hanem Isten kegyelmének érintését is tapasztalta.

A kiképzett testvérek visszajelzései:

„A képzés szeleteket mutatott a múlt tortájából és felvillantotta a jövő szeleteit. Segített egy irányba nézni a régebb óta Szent András-os testvérekkel és segített elgondolkozni, itt van-e a helyem. Átfogó képet kaptam arról, hogy merre tart az iskola. Lelkes lettem újra és vágyom együtt szolgálni.”

„Több mondat is megérintett és megerősített néhány dologban. Isten szeretete még mindig erősen érint és jó volt rálátni átfogóbban és mélyebben a Szent András Evangelizációs Iskola működésére. Nagyon jók voltak az imák, tapasztalható volt a Szentlélek jelenléte és a személyes történetek nagyon megérintőek voltak.”

„Megerősítést kaptam a bontásban tartott kurzusokkal kapcsolatban.”

„Tapasztaltam Isten jelenlétét az imádságoknál.”

„A közelmúltban kerek évfordulós szülinapom volt. Feltettem akkor egy kérdést Istennek. Úgy tapasztaltam, hogy ezen a mai napon elkezdett válaszolni.”

„Voltak mondatok, amik eltalálták a szívemet, melyeknél éreztem, hogy személyesen nekem (is) üzen Isten a tanító szavain keresztül.” (Barnus)

„Ez egy kézen fogás volt, hogy tudjak dönteni. Igen jó helyen vagyok, ez az én feladatom. Itt kell együttműködnöm a Szentlélekkel és a csapattal, ahova tartozom.” (BE)

„Isten nem erőszakos. Az enyhe szellő susogásában van jelen, meghagyva a szabad döntés lehetőségét. Ezt az élményt tapasztaltam meg.”

„Ahogy eljöttem a kurzusra, már az jel volt arra, hogy elhívásom van ide. A KeKaKo egysége, különösen a logó értelmének megismerése szintén egy jel volt számomra. A »véletlenül« velem együtt résztvevő közösségi társaim szintén Isten kegyelmi működésének jelei számomra. Úton vagyok. Remélem, hamarosan megérkezem. (Gabó)

„Soha még ilyen erősen nem hívott az Úr egy városba se, mint Firenzébe, pedig nagyon szeretek utazni, megtalálom az Úr ajándékait mindenhol, mert nagyon szeretem az Egyházat. Dicsőség Istennek a mai napért is!(Enci)

Jogi nyilatkozat: A fenti fényképek felhasználása, módosítása vagy újraközlése – személyiségi jogi okok miatt – tilos.
  • matyas.krisztina