Fotók a keceli Jézus kurzusról

Mintegy negyven résztvevő találkozott az evangéliumok Jézusával Kecelen a februárban tartott Jézus a négy evangéliumban kurzuson. Megismertük Jézust a szinoptikusok sokszínű szemüvegén és János sajátos optikáján keresztül is. Jó hangulatú két hétvégét töltöttünk együtt, napról napra színesebben kibontakozó résztvevői kreativitással. A keceliek mellett bonyhádi, szászvári és dunaharaszti tanítványok is voltak a résztvevők között, és persze az Új Jeruzsálem zenekar tagjai is (majdnem mindannyian).

Néhány rövid résztvevői tanúságtétel:

Mint ahogy Tamás szíve vágyát ismerte Jézus, az én szívem vágyára is választ kaptam a kurzus folyamán. Mégpedig, hogy jobban megismerjem őt.
Újra megtapasztaltam, hogy a Szentlélek hogyan nyitja meg a szememet egy igével kapcsolatban. (Zsóka)

Az egyik gyakorlat nagyon sok indulatot hozott fel bennem. Már-már ki akartam hátrálni. Maradtam. Jézus hatalmas sebeket gyógyított akkor be. Hálás vagyok! (K.A.)
Sok teológiai kurzuson részt vettem, neves előadók, teológusok előadását hallgatva.Magam is immár 29 éve foglalkozom emberekkel mint hitoktató, lelkipásztori kisegítő, akolitus. Ilyen dinamikus, jól felépített, megélt evangéliumról tanúságot tevő tanítók tanításával alig találkoztam. Nagy élmény volt. Sokat tanultam. Köszönöm! (H.J.)

Csodálatosan éreztem magam, mintha Jézus idejébe röpítettek volna. Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Következő kurzuson is szeretnék részt venni! (Klári)
Meglepő volt számomra, hogy a szinoptikusok első látásra egyforma Jézusa milyen különböző. Fantasztikus, hogy Jézus milyen kimeríthetetlenül gazdag! (Kriszti)

Jogi nyilatkozat: A fenti fényképek felhasználása, módosítása vagy újraközlése – személyiségi jogi okok miatt – tilos.
  • obo