Fotók a pomázi Mária kurzusról

A kurzuson szolgáló testvérek rövid összefoglalója:

„Július közepén a pomázi testvérek meghívására Mária kurzust szerveztünk Pomázra.”

„Mint sok más kurzus esetén, most is tapasztaltuk, hogy a Szentlélek vezetett minket, de azt is, hogy sötétség erői próbálták akadályozni. A szervezésben rengeteg ilyen helyzettel találkoztunk. Az utolsó kihívásokat a nagy létszám (35) és a hőség jelentette, ami közel járt a jelentkezők létszámához. A kurzus csodás lett. Többen jelezték, hogy gyógyultak lelkileg, erősödtek hitben, és még inkább Jézus tanítványává szeretnének válni, aminek elsődleges példája Mária. Öröm volt látni, ahogy a különböző generációk együtt tudtak működni, és külön öröm, az egyik 19 éves lány megosztása, arról, hogy mennyire jó volt egy csoportban lenni a korábban születettekkel. A konyhásokkal együtt 10 főt számlált a teamünk. Minden egyes tagja odaadottan szolgált, bár néhányan nem ismertük ilyen formán egymást, de az elkötelezettség meghozta a gyümölcsét. Igazi egység élményt élhettünk át. Hálával van tele a szívünk, amiben Mária közbenjárása is sokat segített.”

Résztvevő testvérek tanúságtételeiből:

„Bátorságot, bátorítást kaptam, arra, hogy tovább kell lépegetnem a hit lépcsőin, és mindebben, ezen az úton nem vagyok egyedül. Velem van az én Szűzanyám, az ő gyengéd, anyai figyelmével.” (Judit)
„A hitben való növekedés nem biztos, hogy dicsőségről dicsőségre történik, gyakran fájdalomról fájdalomra, de Isten dicsőségére.” (Zozó)
• „Máriában egy olyan édesanyát kaptam, aki ölel, és ölel és nem enged el, mindig velem van.”
(Noémi)

Esemény hivatkozás: 

Jogi nyilatkozat: A fenti fényképek felhasználása, módosítása vagy újraközlése – személyiségi jogi okok miatt – tilos.
  • matyas.krisztina