Fotók a siófoki Új élet Krisztusban kurzusról

Egy áldott és családias légkörű hétvégét töltöttünk együtt a Balaton partján, Siófokon. A kurzuson főként a helyi egyházközség tagjai vettek részt: fiatalok és idősek egyaránt. Hálásak vagyunk, hogy tanúi lehettünk Isten munkájának ebben a kis közösségben, s átvehettük tőle az új élet ajándékát. Az együtt töltött időben, dinamikákban, imákban, szentmisékben megtapasztalhattuk, ahogy az Ő szeretete gyógyít, helyreállít, vezet bennünket. Jó volt látni, ahogy Isten népe életállapottól és kortól függetlenül válaszokkal, valódi érintésekkel gazdagodik. Hálásak vagyunk a helyiek szeretetteljes fogadtatásáért, s reméljük, Isten munkája egyre jobban kiteljesedik mindannyiunk életében.

Esemény hivatkozás: 

Jogi nyilatkozat: A fenti fényképek felhasználása, módosítása vagy újraközlése – személyiségi jogi okok miatt – tilos.
  • C.Viki