Apolló kurzus

Spanyol név: 

Apolo

Jelleg: 

Kurzus

Nemzetközi státusz: 

Nemzetközi

Hivatalosság: 

Hivatalos

Aktivitás: 

Aktív

Apolló kurzus Budapesten

Anna Shvets fotója a Pexels-en: https://www.pexels.com/photo/person-using-self-check-in-kiosk-3943949/

Indul az Apolló kurzus 2020-as járata!
Foglalj rá helyet! Járatszám: VBT2020

Gyere, legyél te is idegenvezető a Biblia városában: Tanítani Isten Igéjét kisközösségben, órán, liturgián, szószékről vagy kisszékről? Aki teszi, tudja, hogy nem könnyű. Megtalálni az üzenetet, megfogalmazni, elrendezni, jól előadni – erről szól ez a kurzus, olyanoknak, akik „ékesszólóan”, hatékonyan akarnak beszélni, mint Apolló (ApCsel 18,24-28).

A kurzuson hasonlatot veszünk a pilótákról és a repülőkről. Félősek, hányósak zacskót hozzanak! Élményekkel teli repülős kaland lesz ez! A kurzus szakmai hátterét a VBT biztosítja. A kurzus gyakorlati: egy konkrét rövid tanítás, igehirdetés összeállítása és előadása által tanulunk meg „prédikálni”.

A kurzus témáiból:

  • Repülési terv: cél és vázlat
  • Üzemanyag
  • A pilóta: az igehirdető
  • Felszállás, repülés és leszállás
  • Hét műszer
  • Az étel fűszerei
  • Hogyan adjuk elő az üzenetet?
  • A Vőlegény Barátai

Kezdés: 

2020. október 21., szerda 17.00 –

Befejezés: 

2020. október 25., vasárnap 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2020. október 14., szerda

Iktatószám/Azonosító: 

HU-20-23
  • Jóbel

Apolló kurzus Válon

Indul az Apolló kurzus 2018-as járata!
Foglalj rá helyet MOST!
Járatszám: VBT 2018

Gyere, legyél te is idegenvezető a Biblia városában: Tanítani Isten Igéjét kisközösségben, órán, liturgián, szószékről vagy kisszékről? Aki teszi, tudja, hogy nem könnyű. Megtalálni az üzenetet, megfogalmazni, elrendezni, jól előadni – erről szól ez a kurzus, olyanoknak, akik „ékesszólóan”, hatékonyan akarnak beszélni, mint Apolló (ApCs 18,24-28).

A kurzuson hasonlatot veszünk a pilótákról és a repülőkről. Félősek, hányósak zacskót hozzanak! Élményekkel teli repülős kaland lesz ez! A kurzus szakmai hátterét a VBT biztosítja.

A kurzus gyakorlati: egy konkrét rövid tanítás, igehirdetés összeállítása és előadása által tanulunk meg „prédikálni”.

A kurzus témáiból
  • Repülési terv: cél és vázlat
  • Üzemanyag
  • A pilóta: az igehirdető
  • Felszállás, repülés és leszállás
  • Hét műszer
  • Az étel fűszere
  • Hogyan adjuk elő az üzenetet?
  • A Vőlegény Barátai

Kezdés: 

2018. július 25., szerda 17.00 –

Befejezés: 

2018. július 29., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2018. július 11., szerda

Iktatószám/Azonosító: 

HU-18-24
  • obo

Újra Apolló kurzus Budapesten

Frissítés: 

Figyelem!
(Szept. 18.) A kurzust sajnos elegendő jelentkező hiányában elhalasztjuk jövő év első felére. Az új időpontot közzétesszük majd.

Apolló kurzus BUdapest 2017. Kép: (CC) Matthew Grapengieser: Vancouver Airport. Forrása: https://www.flickr.com/photos/33237881@N08/5917658544

Indul az Apolló kurzus 2017-es járata!
Foglalj rá helyet MOST!
Járatszám: VBT 2017

Tanítani Isten Igéjét kisközösségben, órán, litur­gián, szószékről vagy kisszékről? Aki teszi, tudja, hogy nem könnyű. Megtalálni az üzenetet, meg­fogalmazni, elrendezni, jól előadni – erről szól ez a kurzus, olyanoknak, akik „ékesszólóan”, hatékonyan akarnak beszélni, mint Apolló (ApCs 18,24-28).

A kurzuson hasonlatot veszünk a pilótákról és a repülőkről. Félősek, hányósak zacskót hozzanak! Egy élményekkel teli repülős kaland a kurzus. :)

A kurzus gyakorlati: egy konkrét rövid tanítás, igehirdetés összeállítása és előadása által tanu­lunk meg „prédikálni”

A kurzus témáiból
  • Repülési terv: cél és vázlat
  • Üzemanyag
  • A pilóta: az igehirdető
  • Felszállás, repülés és leszállás
  • Hét műszer
  • Az étel fűszere
  • Hogyan adjuk elő az üzenetet?
  • A Vőlegény Barátai

Kezdés: 

2017. szeptember 27., szerda 17.00 –

Befejezés: 

2017. október 1., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2017. szeptember 17., vasárnap

Iktatószám/Azonosító: 

HU-17-4

Apolló kurzus Törökbálinton

Frissítés: 

2015. júl. 8.: A kurzus csordultig telt, több résztvevőt nem tudunk fogadni.

Kép: CC Ironbird Photography: EEF_7724 – forrás: https://www.flickr.com/photos/ironbirdphotography/9903065916/

Tanítani Isten Igéjét kisközösségben, órán, liturgián, szószékről vagy kisszékről? Aki teszi, tudja hogy nem könnyű. Megtalálni az üzenetet, megfogalmazni, elrendezni, jól előadni – erről szól ez a kurzus, olyanoknak, akik „ékesszólóan”, hatékonyan akarnak beszélni, mint Apolló.

A kurzuson hasonlatot veszünk a pilótákról és a repülőkről. Félősek, hányósak zacskót hozzanak!Élményekkel teli repülős kaland ez a kurzus, amely igen gyakorlatias lesz: egy konkrét rövid tanítás, igehirdetés összeállítása és előadása által tanuljuk meg Isten Igéjének üzenetét átadni.

A kurzus témáiból:

  • Repülési terv: cél és vázlat
  • Üzemanyag
  • A pilóta: az igehirdető
  • Felszállás, repülés és leszállás
  • Hét műszer
  • Az étel fűszerei
  • Hogyan adjuk elő az üzenetet?
  • A Vőlegény Barátai

A kurzus keddtől szombatig tart, hogy vasárnap miséző paptestvérek is részt tudjanak venni rajta!

Kezdés: 

2015. július 14., kedd 17.00 –

Befejezés: 

2015. július 18., szombat 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2015. június 30., kedd

Iktatószám/Azonosító: 

HU-15-11

Apolló kurzus Budapesten 2012-ben is

http://www.sxc.hu/photo/612331

Tanítani Isten Igéjét kisközösségben, órán, litur­gián, szószékről vagy kisszékről? Aki teszi, tudja hogy nem könnyű. Megtalálni az üzenetet, meg­ fogalmazni, elrendezni, jól előadni – erről szól ez a kurzus, olyanoknak, akik „ékesszólóan”, hatékonyan akarnak beszélni, mint Apolló.

A kurzuson hasonlatot veszünk a pilótákról és a repülőkről. Félősek, hányósak zacskót hozzanak! Egy élményekkel teli repülős kaland a kurzus. :)

A kurzus gyakorlati: egy konkrét rövid tanítás, igehirdetés összeállítása és előadása által tanu­lunk meg „prédikálni”

A kurzus témáiból

  • Repülési terv: cél és vázlat
  • Üzemanyag
  • A pilóta: az igehirdető
  • Felszállás, repülés és leszállás
  • Hét műszer
  • Az étel fűszere
  • Hogyan adjuk elő az üzenetet?
  • A Vőlegény Barátai

Kezdés: 

2012. július 18., szerda 17.00 –

Befejezés: 

2012. július 22., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2012. július 10., kedd

Iktatószám/Azonosító: 

HU-12-25

Az „Apolló 2010”-es járat Budapesten landol

Tanítani Isten Igéjét kisközösségben, órán, liturgián, szószékről vagy kisszékről? Aki teszi, tudja hogy nem könnyű. Megtalálni az üzenetet, megfogalmazni, elrendezni, jól előadni – erről szól ez a kurzus, olyanoknak, akik "ékesszólóan", hatékonyan akarnak beszélni, mint Apolló.
A kurzus témáiból:

  • a prédikátor hét titka
  • az üzenet négy forrása
  • a Biblia városa
  • hét munkaeszköz
  • az üzenet célzása
  • hogyan szervezzük meg az üzenetet?
  • a prédikáció fűszerei
  • hogyan adjuk elő az üzenetet?
Apolló járat

Kezdés: 

2010. január 27., szerda 17.00 –

Befejezés: 

2010. január 31., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2010. január 20., szerda

Iktatószám/Azonosító: 

HU-10-4

Landolt az Apolló 2007-es járat

Kedves testvérek! 38 utassal és 6 fő kiszolgáló személyzettel landolt Szegeden a Szent András Evangelizációs Légitársaság „Apolló 2007”-es járata. Megérte fáradozni, mert sokat tanulunk egymástól. Álljon itt egy rövid beszámoló és néhány kép:

„Régóta szükségét éreztem, hogy egy ilyen összefogott, jól felépített tanítás sorozatot kapjak a prédikációról. A kurzus nagyon jól belevezet enne a „rejtelmeibe” és öröm volt azt látni, hogy a team is szívvel–lélekkel arra törekszik, hogy a legtöbbet adhassa. Csodálatos élmény voltak a miniprédikációk, hihetetlen, mekkora munkát végzett bennünk az Úr.”

Az „Apolló 2007”-es járat landol Szegeden!!!

Frissítés: 

2007.01.08 - 14:00 - A kurzusra való jelentkezést ezennel lezárjuk, mert betelt a létszám. Mivel egy héttel a jelentkezési határidő lejárta előtt már tíz fős túljelentkezésünk van, fontoljuk, hogy ősszel vagy jövőre újra rendezzünk ilyen „olcsó”, bejárós Apolló kurzust.

Ha szeretnél ennek a következő Apolló kurzusnak a várólistájára felkerülni, akkor add be a jelentkezésed: erre a kurzusra már sajnos, el leszel utasítva, de a következő várólistájára felkerülsz!

Gyuris Gellért, koordinátor

2007.01.07 - A hétvégén nem voltam itthon; a jelentkezők száma 40-re ugrott.

2007.01.04 - Infó: a jelentkezők száma: 24.

2007.01.03 - Infó: a jelentkezők száma: 20.

2006.12.30 - Infó: a jelentkezők száma: 18.

2006.12.19 - Infó: eddig 11 jelentkező van.

Apolló 2007-es járat

Tanítani Isten Igéjét kisközösségben, órán, liturgián, szószékről vagy kisszékről? Aki teszi, tudja hogy nem könnyű. Megtalálni az üzenetet, megfogalmazni, elrendezni, jól előadni – erről szól ez a kurzus, olyanoknak, akik "ékesszólóan", hatékonyan akarnak beszélni, mint Apolló.

A kurzus témáiból:

  • a prédikátor hét titka
  • az üzenet négy forrása
  • a Biblia városa
  • hét munkaeszköz
  • az üzenet célzása
  • hogyan szervezzük meg az üzenetet?
  • a prédikáció fűszerei
  • hogyan adjuk elő az üzenetet?


Kezdés: 

2007. január 24., szerda 17.00 –

Befejezés: 

2007. január 28., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2007. január 14., vasárnap

Iktatószám/Azonosító: 

HU-07-1

Pepe – pizza – „mamma mia!”

avagy beszámoló egy olaszországi Apolló kurzuson történtekről

Résztvevők

Apolló kurzus, Brescia, 2005. aug. 01-06.

„Amikor eldőlt, hogy Itáliába hajózunk…” (ApCsel 27,1)

Március vége körül bukkantam rá az olasz Szent András Iskola honlapján egy „II. Európai Szeminárium” elnevezésű rendezvényre, amelynek keretében alapítóatyánk, Pepe, Apolló kurzust tart.

Átfutott az agyamon, hogy milyen lenne elmenni, de aztán elvetettem az ötletet, lévén, hogy nem tudok olaszul.

Aztán pár nap múlva írtam Carlosnak, aki az ottani igazgató és az Iskola európai referense, hogy tudnának-e olasz-angol tolmácsot biztosítani a számomra.
„No problem!” – volt a válasz.
Így május elején elküldtem a jelentkezésem.

„Három hónap múlva azután útnak indultunk…” (ApCsel 28,11)

Mikor augusztus 1-jén kis lakásom ajtaján kilépve, csomagjaimmal az Újpesti metróállomás felé baktattam, hirtelen görcs állt a gyomromba: „mi lesz, ha mégsem lesz tolmács?!” Aztán megnyugtattam magam, hogy végülis többször rákérdeztem, és a válasz mindig „no problem” volt.
„Ne parázz Anita, bízz Istenben!” – gondoltam.

Oldalak