Pál titka kurzus

Spanyol név: 

Secreto de Pablo

Jelleg: 

Kurzus

Nemzetközi státusz: 

Nemzetközi

Hivatalosság: 

Hivatalos

Aktivitás: 

Aktív

Pál titka kurzus Ménfőcsanakon

Kép: (CC) Søren Niedziella: Albion_Arn_Film_Sword_01 - forrás:https://www.flickr.com/photos/albioneurope/8495473813

Szent Pál evangelizációs munkájának titka a vízió, erről szól a kurzus. Ha érdekel, hogy ő hogyan evangelizált, hogyan látta a dolgokat, de leginkább az, hogy hogyan viszonyult Jézus Krisztushoz, akit hirdetett - mindaz, ami az ő öröksége, gyere el!

Az evangelizáció titka megismerhető Szent Pál pályafutásából. Írásaiban kirajzolódik Jézus Krisztus atlétájának képe, aki összehangolja életét üzenetével, ugyanakkor válaszol az oly sokszor feltett kérdésre. „Pál pályafutása kiindulópontjával, céljával és stratégiájával megoldotta a rejtélyt és feltárta titkát. Ez a kurzus Pál lelkipásztori útját mutatja be, az ő maga által választott képpel, amely leírja hivatását, életét, szolgálatát és még halálát is: egy futó pályája.”
José H. Prado Flores (Pepe), A Szent András Evangelizációs Iskola alapítója

A kurzusban bemutatjuk Pál apostol életútját:

    • Tarzusz: állampolgárság, műveltség, vallás
    • Jeruzsálem: az egyházat üldöző farizeus
    • Damaszkusz: találkozás Jézus Krisztussal
    • Arab sivatag: felkészülés a szolgálatra
    • Antióchia: a missziós munka kezdete
    • Missziós utak
    • Róma: fogság, életének vége
  • A Szent András Evangelizációs Iskola missziós látását és evangelizációs stratégiáját:

    • Kérügma: Az egyetlen Evangélium
    • Karizma: A Szentlélek erejével bátorság és erő az igehirdetéshez
    • Koinónia: Munkatársi közösség, alkalmas emberek

    TITOK:
    Légy hát, fiam, Jézus Krisztus kegyelmében erős, s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak. Vállald velem együtt a nehézségeket, mint Krisztus Jézus hű katonája.
    2Tim 2,1-3

    Kezdés: 

    2018. április 27., péntek 17.00 –

    Befejezés: 

    2018. május 1., kedd 14.00 –

    Jelentkezési határidő: 

    2018. április 20., péntek

    Iktatószám/Azonosító: 

    HU-18-12

    Pál titka kurzus Ménfőcsanakon!

    Frissítés: 

    A kurzus sajnos elmarad.
    CC - Federazione Italiana Sport Orientamento: orienteering_bosco_martinetto https://www.flickr.com/photos/fedorientamento/5936214917

    A kurzus alcíme: Jézus Krisztus atlétája
    „Sokáig kérdeztem magamtól: mi volt Tarzuszi Pál apostoli sikereinek titka?1992-ben, Lengyelországban váratlanul egy beszámolót kellet tartanom az Evangelizációs Iskoláról. Úgy döntöttem, hogy Pál pályafutásának képét fogom felhasználni ehhez. A felkészülésem alatt egyik meglepetés a másikat követte, mert úgy tűnt, mintha írásaiból kiemelkedne az atléta képe, aki összehangolja életét üzenetével, ugyanakkor válaszol az oly sokszor feltett kérdésre. Pál pályafutása kiindulópontjával, céljával és stratégiájával megoldotta a rejtélyt és feltárta titkát. Ez a kurzus Pál lelkipásztori útját mutatja be, az ő maga által választott képpel, amely leírja hivatását, életét, szolgálatát és még halálát is: egy futó pályája.”José H. Prado Flores (Pepe), A Szent András Evangelizációs Iskola alapítója

    A kurzusban bemutatjuk:

  • Pál apostol életútját:
    • Tarzusz: állampolgárság, műveltség, vallás
    • Jeruzsálem: az egyházat üldöző farizeus
    • Damaszkusz: találkozás Jézus Krisztussal
    • Arab sivatag: felkészülés a szolgálatra
    • Antióchia: a missziós munka kezdete
    • Missziós utak
    • Róma: fogság, életének vége
  • A Szent András Evangelizációs Iskola missziós látását és evangelizációs stratégiáját:
    • Kérügma: Az egyetlen Evangélium
    • Karizma: A Szentlélek erejével bátorság és erő az igehirdetéshez
    • Koinónia: Munkatársi közösség, alkalmas emberek
  • TITOK:
    Légy hát, fiam, Jézus Krisztus kegyelmében erős, s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak. Vállald velem együtt a nehézségeket, mint Krisztus Jézus hű katonája.
    2Tim 2,1-3

    Kezdés: 

    2015. július 21., kedd 17.00 –

    Befejezés: 

    2015. július 26., vasárnap 14.00 –

    Jelentkezési határidő: 

    2015. július 11., szombat

    Iktatószám/Azonosító: 

    HU-15-12

    Pál titka kurzus Vajdaságban - 2010. nyár!

    megragadva Krisztustól
    • Mi Szent Pál, a tarzuszi Saul, az egyházat üldöző volt farizeus, a tizenharmadik apostol titka?
    • Mi ennek az embernek titka, akit kétségtelenül az egyik legnagyobbnak neveznek a mennyek országában?
    • Milyen stratégiát követett az evangélium hirdetésében? Merre járt, kikkel dolgozott együtt?
    • Hogyan élt és hogyan halt meg az, aki azt mondja: "Nekem az élet Krisztus a halál pedig nyereség"?
    A Pál titka kurzusban megválaszoljuk ezeket a kérdéseket, bemutatva Krisztus atlétájának, Szent Pálnak életútját; ezzel együtt a Szent András Evangelizációs Iskola missziós stratégiáját és látását, hiszen nem titok, hogy a tarzusi Saul életművét választottuk mintául.

    Kezdés: 

    2010. július 20., kedd 18.00 –

    Befejezés: 

    2010. július 25., vasárnap 15.00 –

    Jelentkezési határidő: 

    2010. július 8., csütörtök

    Iktatószám/Azonosító: 

    RS-10-01

    Titok

    Frissítés: 

    A jelentkezést lezártuk, remélem jövőre találkozunk.

    A kurzus koordinátora: Szabó Ágnes.

    • Mi Szent Pál, a tarzuszi Saul, az egyházat üldöző volt farizeus, a tizenharmadik apostol titka?
    • Mi ennek az embernek titka, akit kétségtelenül az egyik legnagyobbnak neveznek a mennyek országában?
    • Mi ennek az embernek a titka, akit sok nemhívő történész a keresztény vallás megalapítójának tart?
    • Hogyan változtatta meg az életét a Jézussal való nagy találkozás?
    • Mit nevez Pál "az én evangéliumomnak"? Mi a missziós sikerének titka?
    • Milyen stratégiát követett az evangélium hirdetésében? Merre járt, kikkel dolgozott együtt?
    • Hogyan élt és hogyan halt meg az, aki azt mondja: "Nekem az élet Krisztus a halál pedig nyereség"?
    • A Pál titka kurzusban megválaszoljuk ezeket a kérdéseket, bemutatva Krisztus atlétájának, Szent Pálnak életútját; ezzel együtt a Szent András Evangelizációs Iskola missziós stratégiáját és látását, hiszen nem titok, hogy a tarzusi Saul életművét választottuk mintául.

    Kezdés: 

    2008. augusztus 7., csütörtök 18.00 –

    Befejezés: 

    2008. augusztus 12., kedd 14.00 –

    Jelentkezési határidő: 

    2008. július 14., hétfő

    Iktatószám/Azonosító: 

    HU-08-12
    • charisz

    Pál titka kurzus, Ménfőcsanak

    Frissítés: 

    Ez a kurzus sajnos elmarad, mert kevesen jelentkeztek.

    A titok

    A kurzus célja, hogy meglássuk, mitől lesz maradandó gyümölcse az evangelizációnak.

    Hogy evangelizációs munkánk hatékonysága hasonlóvá váljon Pál apostoléhoz, magunkévá kell tennünk Pál lelkipásztori nézeteit, felfedezvén az evangelizáció területén elért nagy sikereinek titkát: a sokszorosító elemet – ő az evangelizátorok kiképzőit képezte ki.

    Látni fogjuk, hogy Pál élete során hogyan fejlődik evangelizációs látásmódja, tapasztalatai alapján hogyan vált stratégiát, hogy a leggyorsabban futhasson Isten Igéje.

    Tulajdonképpen ez a kurzus mutatja be a Szent András Evangelizációs Iskola evangelizációs látásmódját is.

    A kurzus témáiból

    • A futam kezdete: az élet-halál harc, az üldöző tarzusi Saul
    • Krisztus által megragadva a damaszkuszi úton
    • Átalakulás: öt változás egy megtérésben
    • Edzés, a felkészülés ideje
    • A négy edző, akik kialakítják az apostolt
    • A Szabályzat, amit betart az apostol
    • Az atléta arcképe
    • Pál igehirdetése, kérügmája
    • Pál futásának útvonala: maraton, akadályverseny, váltó, gyorsasági verseny
    • A végrendelet, amelyet Timóteusnak adott
    • A cél a Mamertinus börtönében
    • Pál jutalma

    A verseny

    Kezdés: 

    2006. augusztus 10., csütörtök 17.00 –

    Befejezés: 

    2006. augusztus 16., szerda 14.00 –

    Jelentkezési határidő: 

    2006. július 28., péntek

    Iktatószám/Azonosító: 

    HU-06-6

    A kurzus, amelyről mindig megemlékezem

    Néhány év után visszatekintve a dolgokra általában a legfontosabbak maradnak meg az emberben:

    A Pál titka kurzus nagy kihívás volt a számomra. Nem sok evangelizációs tapasztalat volt mögöttem, és ezért igen tanulékony voltam. Elsősorban itt értettem meg, hogy mivel jár az, hogy Jézus Krisztus elhívott engem arra, hogy hirdessem az evangéliumot. Ez nem egy sétagalopp, de mégis vonzó – leginkább azzal a példával, ahogy Pál elém állította. És Jézus egy nagyon személyes pillanatban újra megerősítette a kurzus alatt, hogy ő valóban erre hívott el. Ezt a pillanatot nem tudom elfelejteni, azóta is minden vasárnap megemlékezem róla.

    A legfontosabb változás az evangelizáció hogyanjáról az volt bennem a kurzus folyamán, hogy felfedeztem: Pál sikere nem abban állt, hogy ő fáradott volna rengeteget, hanem abban, hogy – főleg misszióinak második felében – mindig másokkal dolgozott; Pál sikere nem önmagában volt, hanem a munkatársaiban, akikkel együtt dolgozott és közben kiképezte őket. Nem is gondoltam volna – pedig a Szentírás ismerőjének gondoltam magam – hogy ilyen sokan voltak a munkatársai.

    Gyere el te is erre a kurzusra, ha azt szeretnéd, hogy evangelizáció ne csak egy pillanatnyi fellángolásból fakadjon benned, hanem az motiváljon, amit Isten akar: „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az Igazság ismeretére” (1Tim 2,4).

    Gyuris Gellért, Szeged