Júniusi Fülöp kurzus, Budapest

Frissítés: 

A kurzus elmarad.
Jézus az ajtóban A Fülöp kurzus egyszerűen csak Jézusról és az örömhíréről szól. Semmi mást nem lehet a kurzuson megtudni Istenről, csak a legfonto­sab­bat.
Kiknek szól? Neked,
  • ha szeretnél keresztény lenni,
  • ha több szeretnél lenni, mint vasárnapi keresztény,
  • ha még nem tudod, miért öröm Jézusnak élni,
  • ha már nem tudsz Jézusnak örülni,
  • ha szeretnéd Isten igazi arcát megismerni,
  • ha lehúz a bűn,
  • ha nem érted miért ujjongunk húsvétkor,
  • ha hited talán kicsiny,
  • ha Isten Lelke távoli,
  • ha magányos (keresztény) vagy,
  • ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel egy új életet elkezdeni.
Miből áll? Előadásokból, imából, rajzokból, énekekből és sok-sok gyakorlatból, közös tapasztalatból, hogy valósággá váljon, amit hallasz és látsz.
Ez a kurzus nem a fejed felett fog elsüvíteni, hanem rólad és Istenről fog szólni. Csak nyitott és őszinte benső kell hozzá. És persze dinamikus lesz, nem fogunk rajta elaludni...

Tanúságtétel: 

Rövid sorok a résztvevőktől Fülöp kurzus után:
Hazaviszem a kurzusról azt az érzést, hogy Isten szeret, úgy, ahogy vagyok. Eddig ezt nem éreztem, nem mertem elhinni. Hazaviszem a Szentlélek csodálatos megtapasztalását. És hazaviszem magammal azt, hogy szükségem van közösségre, testvéreimre, akiknek viszont szükségük van rám.
Személyes, élő hitre van szükség ahhoz, hogy igazán keresztény életet tudjunk élni, és ne csupán vasárnapi keresztények legyünk. A Szentlélek igazi, hatalmas VALÓSÁG, akit "csak" kérni kell, és megkapjuk.
Még jobban bizonyítottnak látom azt, hogy csak Isten az, akire érdemes és lehet alapozni az életemet. Valóban fontos vagyok Isten számára!
Az a gondolat nagyon megragadott, hogy Jézus bűnné lett értünk.
Megértheted a Szentírás legfontosabb üzeneteit, amit eddig csak olvastál, de nem értettél.
Ha akarod, hogy megváltozzon az életed, ha eleged van mindenből, ha szeretnél valami mást, GYERE EL EGY FÜLÖP KURZUSRA!
Ha őszintén meg tudod nyitni a szíved, át tudod adni magad ezen a hétvégén, Ő csodákat tesz benned! Ha el tudod határozni, hogy AZ ÚTON jársz, Ő megadja neked az erőt és a kegyelmet hozzá! Itt megtapasztalhatod Isten végtelen és örök szeretetét!
Egy fantasztikus megtisztuláson mentem keresztül. Köszönöm, hálás szívvel gondolok rád ISTENEM, hogy ide vezettél!

Kurzusigazgató: 

Csiszér László

Koordinátor: 

Hornung Andrea

Kezdés: 

2011. június 17., péntek 18.00 –

Befejezés: 

2011. június 19., vasárnap 16.00 –

Helyszín: 

Budapest, Krisztus Király Missziós Központ
1116 Bp., Fehérvári út 168-178. C ép. fsz. 35.; 171. kapucsengő
Megközelítés:
A 18-as, 41-es, 47-es villamosokkal Építész utca megálló, 7-es busszal Nyírbátor utca megálló, 114, 213, 214-es buszokkal Építész utca megálló.

Szállás: 

A kurzus helyieknek bejárós. Amennyiben igény van szállásra, a Krisztus Király Missziós Központban korlátozott számban tudunk helyet biztosítani, melynek díja: 1500 Ft/fő/éjszaka. Ezt az igényedet feltétlenül jelezd a jelentkezési lapon, vagy telefonon a koordinátornak.

Hozzájárulás: 

4000 Ft, amit a kurzus kezdetekor a helyszínen regisztrációnál kell fizetni. Ez magában foglalja a két vacsorát, a szombati és vasárnapi ebédet, a technikai költségeket.

Jelentkezés és kapcsolat: 

Ha elmúltál 18 éves, részt tudsz venni a teljes kurzuson és érdeklődsz Jézus után, akkor alkalmas vagy arra, hogy jelentkezz!

Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet.

Postai jelentkezés esetén a jelentkezési lapot erre a címre kérjük küldeni:

Szent András Evangelizációs Iskola
1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. "C" fsz. 35.

Kérjük, add meg e-mail címedet és telefonszámodat. Visszajelzést ugyanis e-mailben vagy telefonon adunk arról, hogy tudunk-e fogadni a kurzuson. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban!

További információ:

Hornung Andrea
+3630 9852004
Csiszér Erika
+3630 6575227
szolgalatok kukac gmail.com
Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!

Jelentkezési határidő: 

2011. június 10., péntek

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

  • saját Szentírást (ha többel is rendelkezel, akkor a Jeromos Társulat fordítást)
  • tollat, jegyzetfüzetet

További információk: 

A kurzus a második és harmadik napon (szombat, vasárnap) reggel 8:00-kor kezdődik és este kb. 21:00-ig tart (péntek, szombat).

Iktatószám/Azonosító: 

HU-11-32
  • lulu