Új élet Krisztusban kurzus Velencén

Az Új Élet kurzus egyszerűen csak Jézusról és az örömhíréről szól. Semmi mást nem lehet a kurzuson megtudni Istenről, csak a legfontosabbat.

Kinek szól? Neked, ha

  • szeretnél keresztény lenni,
  • több szeretnél lenni, mint vasárnapi keresztény,
  • már nem tudsz Jézusnak örülni,
  • szeretnéd Isten igazi arcát megismerni,
  • lehúz a bűn,
  • nem érted miért ujjongunk húsvétkor,
  • Isten Lelke távoli,
  • magányos (keresztény) vagy,
  • még nem vagy (teljesen) Istené,
  • és szeretnél Istennel egy új életet elkezdeni.

Ezen a hétvégén újra közelebb kerülhetsz Istenhez az előadásokon, imákon, énekeken, gyakorlatokon és közös megtapasztalásokon keresztül a testvéri közösségben.

„Ha ismernéd Isten ajándékát” (Jn 4,10)

Tanúságtétel: 

„Isten szeretetét éreztem meg mindenkiben. Az elfogadást, a meghallgatást, az őszintén ölelő karokat, az örömöt, a könnyeket, a tapasztalatokat, amiket közösen éltünk át.” (Betti)

„Sikerült Jézust beengednem az életembe ismét, és elmélyíteni, tudatosítani az ő szeretetét irántam.” (András)

„Megrendítő volt szembenézni kicsinységemmel. Belső lelki vívódásban voltam, mintha egy pusztában állnék. A Szentlélek hívása katartikus élmény volt: mintha a szívem lelkem tartotta volna közben az Ő ereje. Hitbeli megalapozást kaptam, és megvan már az út körvonala amelyen a pusztából elindulok!”

Kurzusigazgató: 

Joanovits Róbert, Obo

Koordinátor: 

Németh Andrea, Tati

Team további tagjai: 

A Tibériás iskolaközösség tagjai.

Kezdés: 

2025. március 7., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2025. március 9., vasárnap 17.00 –

Helyszín: 

Kalazanci Szent József templom
2481 Velence, Szent Erzsébet tér

Szállás: 

A kurzus alapvetően bejárós.

Hozzájárulás: 

12 000 Ft, amit a kurzus kezdetekor a helyszínen, regisztrációnál kérünk fizetni. Ez magában foglalja az étkezéseket és a technikai költségeket.

Ha anyagi gondod van, jelezd, pénzhiány miatt ne maradjon senki távol!

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. E-mailes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot szkennelve vagy lefényképezve erre a címre várjuk:

nemeth.tatek-KUKAC-gmail.com

Kérjük, jelentkezz időben! Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!

Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!

További információ:

Németh Andrea, Tati
nemeth.tatek-KUKAC-gmail.com
+36 20 8234572

Jelentkezési határidő: 

2025. február 28., péntek

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

• Saját teljes Szentírást,
• nyitott szívet.

Iktatószám/Azonosító: 

HU-25-13
  • matyas.krisztina