Fotók az A! generáció Gyógyító hétvégéjéről

„A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig.” (1Tessz 5,23)

Az A! Generáció ifjúsági képzés a Szt. András kurzusok mellett tematikus hétvégékkel is kiegészül, amelyekből a onlájn-ba kényszerült és rövidített Ima hétvége után a februári Gyógyító hétvége volt az első, amit teljes mértékben meg tudtunk úgy tartani, ahogyan azt megálmodtuk. Így újra együtt lehettünk örömmel, imával, Isten gyógyító érintésével. Majd minden résztvevő itt volt és hívtunk sok imaszolgálatos segítőt is iskolán kívülről és belülről is.

A hétvégét az Új Jeruzsálem szolgálói vezették: Mikesyné Julika, Német Évi és a mi Nagy Zsoltink. A tanítások érdekesek, érthetőek, megérintők és komolyak voltak a belső sérülések és gyógyulásuk témájában, nem voltak sem ijesztőre, sem elbagatellizálóra hangolva, hanem az igazság és a remény üzenetét hordozva ténylegesen mindannyiunk javára, gyógyulására szolgáltak. A legnagyobb ereje az imáknak volt. Emellett óriási volt a hangulat, a találkozás öröme, a késő estébe nyúló szabad dicsőítés hangulata.

Az a megtiszteltetés is miénk lehetett, hogy egy új iskolaközösség, a Donum születésének is részesei lehettünk! Folytatjuk márciusban a Szabadító hétvégén!

Néhány résztvevői beszámoló:

  • Hogy mit viszek haza? Lelki megújulást, új kapcsolatokat, válaszokat és sok nevetést.
  • Isten képes úgy is gyógyítani, hogy az nem jelenik meg katartikus élményként. Begyógyult sebeket viszek haza.
  • Mindenkit sebez az élet és ez normális, de lehet belőle gyógyulni akkor is, ha ez nem tűnik valószínűnek.
  • Jézus ma is gyógyít!
  • A hétvége segített elindulni a megbocsátás útján.
  • Ahhoz, hogy Isten gyógyítson, csendesíteni kell a lelkemet, hogy megtaláljon és magához öleljen.
  • Megpróbálok szeretettel és vidáman fordulni másokhoz, mert ez nekem is sokat jelentett.
  • Le tudtam zárni olyan dolgokat az életemben, aminek már ideje volt.
  • Köszönöm a jó társaságot, az örömet és a terhektől való felszabadulást.
  • Hálás vagyok, amiért ilyen nyitott, elfogadó, őszinte közösség alakult itt ki. Igyekszem ez után többet imádkozni másokért.
Jogi nyilatkozat: A fenti fényképek felhasználása, módosítása vagy újraközlése – személyiségi jogi okok miatt – tilos.
  • Jóbel