Fotók az A! generáció Emmausz kurzusáról

A novemberről áprilisra tolódott Emmausz kurzuson a reményhozó fiatalok új oldaláról ismerték meg a Szentírást. Az Isten Igéjéhez fűződő személyes viszonyuk alakulása azon is jól látszott, ahogy egyre inkább mindenhová magukkal vitték Bibliájukat a hétvége során, visszajelzéseikből pedig azt reméljük, életük során is így lesz ez! Az is fontos felismerés ezen a kurzuson, mi a jelentősége a könyvnek a digitális szöveggel szemben. Akinek van saját, személyes Szentírása, annak biztos, hogy van saját, személyes kapcsolata is az Igével. Feszes tempóban, de jó hangulatban és megérintő találkozások sorozatával zajlott a hétvége, amelyért nagyon hálásak vagyunk Jézus-Igének!

Néhány résztvevő vallomása:

  • Új perspektívát kaptam a Bibliáról, sokkal közelebb került hozzám az Ige, egész a szívemhez nőtt.
  • Nagyon tetszettek a témák, képek, szemléltetések, különösen is a rajzolt plakátok, így sokkal könnyebb volt belehelyezkedni.
  • Meglepő volt, hogy Isten mennyire meg tudott most érinteni a „színdarabokon keresztül”, hogy mennyire élő volt ezekben Isten Igéje.
  • Ezentúl, ha megérint egy ige, akkor megpróbálom elhinni és magamban forgatni, hogy hasson rám.
  • Elhatároztam, hogy naponta időt és figyelmet fordítok Jézus-Igére.
  • Vágyom, hogy Jézus szava elsodorjon.
  • Hálás vagyok, Jézus-Ige, hogy szövetségre léphettem veled.
  • Ezentúl többet használom az Igét imáimban.
  • Beültetem az életembe az Igét és a napi elmélkedést a Biblia szakaszokról.
  • Egész hétvégén hatalmas szeretetet éreztem. Hála értetek, szuper volt!
  • Ezentúl olvasom a Bibliát és használom az Igét, mint egy éles kardot!
  • Megtapasztaltam az Ige olvasásának az erejét.
  • Szeretnék otthon is Ige oltárt készíteni.
  • Ötleteket kaptam, hogyan olvassam a Szentírást, és lelkesedést is, hogy olvassam is.
  • Tettem egy lépést a teljes gyógyulás felé.
  • Veszek egy új Bibliát és jobban vigyázok rá.
  • Szeretnék lángoló szívű emmauszi tanítvány lenni! (T.K.)

Esemény hivatkozás: 

Jogi nyilatkozat: A fenti fényképek felhasználása, módosítása vagy újraközlése – személyiségi jogi okok miatt – tilos.
  • Jóbel