Fotók az A! generáció Identitás hétvégéjéről

Különleges hétvégéje volt az A! Generáció fiataljainak: a Chemin Neuf Közösséggel együtt identitásról szóló hétvégét tartottunk. Körüljártuk és jó mértékben meg is tapasztaltuk, mit jelent Isten képmására alkotott szép nőnek és erős férfinak lenni! Tudjuk, hogy ennél sokkal összetettebb, mi mindenből áll valójában férfi illetve a női voltunk, de ezekben a napokban ezeket az alapvonásainkat állítottuk előtérbe.

A pénteki közös indítás után a szombati napot külön töltöttük: a fiúk egy pilisi gyalogtúrán át kalandozva három próbatételt álltak ki, hogy megélhessék erejüket, harcra termettségüket és az összefogás erejét, a lányok pedig kerekasztal beszélgetés, kiscsoportos beszélgetés, női dicsőítés, szentségimádás, közbenjárás során élték meg a szépségre, kapcsolatiságra, életadásra kapott elhívásukat. A szombat estét páratlan hangulatú, Chemin Neuf-ös ünnepi vacsorával éltük meg sok nevetéssel és sok-sok tánccal! Kösznjük a Chemin Neuf-nek az együttműködésre való nyitottságukat, nagyon jó volt együtt készülni és szolgálni! Vasárnap Mohos Gábor püspök atyával ünnepeltünk szentmisét, aki prédikációjában a feltámadás valóságáról és a férfi, női létről is szólt hozzánk, utána pedig - egy összefoglaló tanítás után - nagy imában álltunk, ültünk, időztünk Isten életadó jelenlétében.

Bár ez nem kurzus volt, itt is voltak sajátos meglepetések és születtek kurzustitkaink. Amit viszont örömmel osztunk meg veletek, ezek a nagyszerű
fényképek és egy sor személyes beszámoló:

Fiúk:

  • Nagyon jó volt a kurzus. Főleg a szombati nap, ahol megtapasztaltam, hogy akkor is tudok valahonnan erőt meríteni, ha már azt hittem, minden erőm elfogyott.
  • Számomra ez a hétvége megerősített a férfi identitásomban, csináltam olyan férfias dolgokat, amikben eddig nem igazán volt részem, és nagyon élveztem őket.
  • Ezen a hétvégén megélhettük a férfi erőt egy óriási dagonya bunyó és verseny edzés keretében a Pilis erdejét átszelve, majd este egy hatalmas tánc partival zártuk a napot.
  • Nagyon szeretek kirándulni, szimpatikus volt az útvonal és lenyűgöző táj is. Természetesen a legnagyobb élmény a férfias erőpróbák voltak. És a férfias beszélgetések.
  • Szerintem marha jó volt a hétvége, igazán sajnálhatja, aki nem tudott eljönni, legalábbis a fiúk programját ismerve.
  • Ez a hétvége tényleg rendhagyó volt. Nekem nagyon jól esett a szombati nap, amikor egész nap az erdőben vadultunk a férfiakkal és még boroztunk is. Igazából erre vágytam is a sok bent ülős hétvége után.
  • Jó volt megtapasztalni az erőmet, azt, hogy van bennem spiritusz, amivel le tudom győzni az ellenséget, úrrá tudok lenni a gyengeségeimen, lustaságomon.
  • A férfi kitartóan harcol. Jó volt egymással birkózni az erdőben, harcolni a célért még akkor is, ha túlerővel álltunk szemben.

Lányok:

  • A hétvége elősegítette, hogy Isten szemén keresztül lássam magamat, a nőiségemet.
  • A lányokkal töltött nap meglepően sokat adott, Isten közeledését kicsit új módon sikerült megtapasztalnom.
  • Nekem nagyon tetszettek a közösségi játékok, a szombat esti közös ünneplés, színdarab, tánc, fények.
  • Jó volt elcsendesedni a Szentségimádás alatt, hasznosnak éreztem a kerekasztal beszélgetést is. Nagyon hálás vagyok ezért a közösségért, Isten jelenlétéért, az őszinte beszélgetésekért, megosztásokért. :)
  • Nagyon jó volt szombaton csak lányok lenni. Nagyon-nagyon jó volt az is, hogy most több idő volt dicsőítésre és imára, nagyon tetszettek a szentségimádások.
  • Nekem rengeteget adott ez a hétvége! Akik készültek vele, nagyon hallgattak a Szentlélekre, és ez érezhető volt.
  • Új módon és mélységben tapasztaltam meg Isten irántam való szeretetét, és ha küzdenem is kell majd az eddig elhitt hazugságok ellen önmagammal szemben, teljesen új képet kaptam arról, hogy a Teremtőm hogyan lát engem.
  • Identitásommal kapcsolatban hálát tudtam adni a sok megerősítésért. Sok új dolgot is felfedeztem magamról és célokat, amikért küzdhetek a jövőben.
  • A bál egészen zseniális volt, különösen a belga körtánc, nagyon jól éreztem magam. Köszönöm!
  • Nagyon tetszett, hogy keresztény szemszögből gondolkodhattunk az identitásunkon. Sírtam sokat.
  • Nagyon klassz volt a hétvége! Különösen tetszett a kerekasztal beszélgetés a lány napon, a sok dicsőítő szentségimádás és a bál! Legyen tánc máskor is! :)
  • Áldottnak érzem magam, hogy Jézus jegyese lehetek és szerelmes szeretettel szeret és én is szerelmes szeretettel szeretem.
Jogi nyilatkozat: A fenti fényképek felhasználása, módosítása vagy újraközlése – személyiségi jogi okok miatt – tilos.
  • Jóbel