Új élet Krisztusban kurzus fiataloknak Budapesten

Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a Te életedről szól, amit az Ő gondviselő szeretetével eltervezett. Ezeken az alkalmakon Istennel együtt járva átélheted előadásokon, imán, énekeken, gyakorlatokon és közös megtapasztalásokon keresztül, miről is szól ez a kurzus.

Gyere el, ha szeretnéd megtudni:

  • Milyen ajándékot szánt Isten a számodra?
  • Isten valóban gyermekeként szeret?
  • Miért nem tapasztalod mindig ezt?
  • Kicsoda Jézus Krisztus?
  • Miért fontos a hited?
  • Mi jelent a megtérés?
  • Miért Úr Jézus?
  • Ki az a Szentlélek?
  • Miért lényeges az életedben a közösséged és az Egyház?

A kurzusra kifejezetten 18 és 35 év közötti fiatalokat várunk!

„Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket.” • Mt 11,28

Tanúságtétel: 

„Nagy öröm és hála van szívemben és lelkemben! Mindent, amire vágytam, megkaptam Szentlélek által! A kurzus a hitemet erősítette, hogy szorosabbra kössem életem Krisztussal!” (Péter)

„Megtapasztaltam a csodát, a bizalmat, mind embertársaimtól és feléjük, és Jézus, valamint a Szentlélek által is, a lelkemben és fizikailag egyaránt.”

„Ima által megkaptam, amire szükségem volt, amiért jöttem: az útmutatást, biztatást az előttem álló további életemre.” (Szilvi)

„Lelkileg megerősödtem, hitem Új Életet, értelmet kapott.”

„Éreztem idáig is azt a csodát, hogy Isten segít és nem hagy cserben. Ezután még teljesebben fordulok Istenhez, a Szentlélekhez segítségért.” (Sz. Zs.)

Kurzusigazgató: 

Joanovits Róbert, Obo

Koordinátor: 

Schrammel Patrícia

Team további tagjai: 

Császár Miklós, Gyimóthy Panni, Kiss Tomi, Papellás Gergő, Papellás Virág, Pintér Álmos, Tábi Kata, Várhidy Kinga

Kezdés: 

2025. február 28., péntek 17.30 –

Befejezés: 

2025. március 2., vasárnap 15.00 –

Helyszín: 

Krisztus Király Missziós központ
1116 Budapest, Fehérvári út 168-178., C lp. fszt. 35.

Szállás: 

A kurzus alapvetően bejárós, de szálláslehetőség is van az épületben. Aki kb. 45 percnél távolabb lakik, annak javasoljuk, hogy vegye igénybe a szállást.

Hozzájárulás: 

Bejárósoknak 14 000 Ft, bentalvósoknak 19 000 Ft, amit a kurzus kezdetekor a helyszínen, regisztrációnál kérünk fizetni. Ez magában foglalja az étkezéseket, és a technikai költségeket illetve bentalvósoknak a szállást és a reggelit.

Ha anyagi gondod van, jelezd, pénzhiány miatt ne maradjon senki távol!

Jelentkezés és kapcsolat: 

Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. Személyesen a koordinátornál. E-mailes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot szkennelve vagy lefényképezve erre a címre várjuk:

schrammelp98-KUKAC-gmail.com

Kérjük, jelentkezz időben! A kurzust 15 főtől rendezzük meg.

Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!

Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!

További információ:

Schrammel Patrícia
schrammelp98-KUKAC-gmail.com
+36 20 2829470

Jelentkezési határidő: 

2025. február 21., péntek

Jelentkezési lap: 

Letölthető a honlapról.

Hozz magaddal: 

• Saját teljes Szentírást,
• benti cipőt/papucsot,
• nyitott szívet.

Iktatószám/Azonosító: 

HU-25-6
  • matyas.krisztina