Egy lelki hétvége, hogy ne csak hallgass róla, hanem:
• ÉLD ÁT Isten szeretetének mélységét,
• LÁSD MEG: a bűn valóság,
• SZABADULJ FEL minden félelmedtől,
• BÍZD RÁ magad Istenre egészen,
• TELJ MEG Isten örömével
• OSZD MEG másokkal életedet.
Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a te életedről szól, amit az ő gondviselő szeretetével eltervezett számodra. Itt megtudod és szíved mélyéig átélheted: kicsoda Isten és ki is vagy te valójában!
Ezen a hétvégén újra közelebb kerülhetsz Istenhez az előadásokon, imákon, énekeken, gyakorlatokon és közös megtapasztalásokon keresztül a testvéri közösségben.
„Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban.” Márk 4,28
Tanúságtétel:
„Isten teljesen új arcát fedeztük fel a kurzuson, még szomjasabbá tett a vele való időtöltésre. Megerősített a hitem azon részein, ahol hadilábon álltam. Megtanított máshonnan nézni a dolgokat, mélyebben érteni az Igét.” (Zs.)
„Megtanultam Istent behívni az életembe. Most már nem csak látom. Vele élek, vele lélegzem, Őt beszélem. Az Új élet során a hitem új formát, mélységet és tartalmat kapott, aminek a gyümölcse egy darabka mennyország itt a Földön. Isten nálad is kopogtat, gyere nyissunk ajtót neki együtt!” (Eszter)
„Érzem, hogy évtizedes sebeket gyógyított a Lélek ezen a hétvégén.” (Miki)
„Szabadságot kaptam ezen a kurzuson, és azt, hogy megtanuljak úgy élni, hogy szabad emberként szerethessem Jézust.”
Kurzusigazgató:
Koordinátor:
Team további tagjai:
Kezdés:
Befejezés:
Helyszín:
Szent Imre Találkozások Háza
2072 Zsámbék, Magyar utca 15.
Szállás:
A kurzus bejárós.
Hozzájárulás:
13000 Ft, ami a technikai költségeket, ebédeket és vacsorát is tartalmazza.
Ha anyagi gondod van, jelezd, pénzhiány miatt ne maradjon senki távol!
Jelentkezés és kapcsolat:
Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. E-mailes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot szkennelve vagy lefényképezve erre a címre várjuk:
Kérjük, jelentkezz időben! Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!
Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!
További információ:
Bársony Enci
enci.barsony-KUKAC-gmail.com
+36 30 249 6657
Jelentkezési határidő:
Jelentkezési lap:
Hozz magaddal:
Jegyzetfüzetet, saját Bibliát és
a nyitott szívedet.
Iktatószám/Azonosító:
Csatolmány | Méret |
---|---|
![]() | 633.53 KB |
![]() | 677.78 KB |
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Friss hozzászólások