Frissítés:
A kurzus eltér a hagyományos kurzusoktól – Pepe „labormunká”-nak nevezi -, inkább egy erőteljes képzése a már az Iskolában dolgozó munkatársaknak. Annak, aki szeretne eljönni a „kurzusra” fontos, hogy már alapvető látása legyen az Iskola módszertanát tekintve. Nem egy lelki programról van szó, hanem egy munkatárs továbbképzésről.
A képzés célja
- A Szent András Evangelizációs Iskola munkatársainak képzése az Iskola víziójának és szellemiségének megfelelően. Alkalmassá tenni a munkatársakat arra, hogy az evangelizátorképzés- program kurzusait az Iskola módszertanának megfelelően reprodukálni tudják.
- A résztvevők tapasztalat gyűjtése, és, hogy maguktól elsajátítsák az Iskola különböző pedagógiai elveit és módszertani technikáit.
A kurzus két része
- A személyiség formálása Azok, akik az Iskolában dolgoznak szükséges, hogy mind az általánosan vett emberi élet területén, mind pedig spirituálisan folyamatosan formálódjanak és képződjenek.
- A munkatársak képzése Megmagyarázni és megtapasztalni az Iskola alapvető pedagógiáját és didaktikai technikáit.

„Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta.” (1Kor 3,6)
Letölthető szórólap:
Kurzusigazgató:
Koordinátor:
Kezdés:
Befejezés:
Helyszín:
Ménfőcsanak (google térkép)
Árpád-házi Szt. Margit Evangelizációs Centrum (egyszerűsített térkép)
9012 Győr-Ménfőcsanak, Horgas u. 4.
Megközelíthető:
- Gépkocsival: az M1-es autópálya Győr-Ménfőcsanaki kijáratán keresztül.
- Autóbusszal: a győri főpályaudvarról induló bizonyos helyi (pl.: 40), illetve távolsági járatokkal. A csanaki malomnál vagy a plébániánál kell leszállni és onnan 10 perc sétával lehet a házhoz jutni.
Szállás:
Hozzájárulás:
Jelentkezés és kapcsolat:
Jelentkezési feltétel
Valamely helyi iskola teamjéhez való tartozás, alapvető látás az Iskola módszertanáról.
Jelentkezés módja
- Postai út on a mellékelt jelentkezési lapon (letölthető a honlapról is).
Cím: Árpád-házi Szt. Margit Evangelizációs Centrum
9012 Győr-Ménfőcsanak, Horgas u. 4.
Kérjük, mellékelj felbélyegzett válaszborítékot, vagy e-mail címet, hogy visszajelezhessünk, tudunk-e fogadni a kurzuson! - Elektronikusan itt a honlapon (regisztráció szükséges hozzá).
További információ
Mobil: 06/20-496-9309
E-mail: titkarsag@ujevangelizacio.hu
Jelentkezési határidő:
Jelentkezési lap:
Hozz magaddal:
Iktatószám/Azonosító:
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Friss hozzászólások