Megfelelő módon szólni

Pál kurzuson részt venni számomra azt jelentette, hogy növekedni Istent és az embereket szolgálva.

Az evangelizátori szolgálat nagyon komoly és kemény feladat, nincs két egyforma helyzet és hogy felkészüljünk ezekre, mindennap Istennel kell járni. Számomra megdöbbentő volt hogy sok ember csak úgy él bele a nagyvilágba, remélve a jobb sorsot, de nem tudnak igazán miben megkapaszkodni. Rá kell őket döbbenteni, hogy Isten szeretete kiárad rájuk, mindég, feltétel nélkül.

Persze akad olyan tesó is (sajnos egyenlőre ez a ritkább) aki már megismerte vagy inkább felismerte Urunkat és hirdeti az örömhírt. Az evangelizáció során ez egyfajta lelki megerősítést, feltöltődést eredményezett nálam, boldog voltam.

Odalépni az emberekhez egyáltalán nem volt könnyű feladat, de valahogy mégis tudtam hogyan szóljak. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom ez mindenkinek megy csak menni és tenni kell érte!

Bátorítalak benneteket, hogy gyertek el ti is és növekedjünk együtt Jézus csapatában.

  • C12