tanúságtétel

A Tanú

Hogyan lehet ezt konkrétan megtenni?

  1. Ha még nem vagy regisztrált felhasználója az oldalnak, először regisztrálnod kell magadat. Ehhez rendelkezned kell egy elektronikus postafiókkal. A regisztráció végén kapsz egy értesítést egy generált jelszóval, majd ezzel már be tudsz lépni az oldalra. Ha beléptél, érdemes egy megjegyezhető jelszóra cserélned ezt a „saját adatok” menüpont „szerkesztés” fülén.
  2. Miután beléptél, a „tartalom beküldése” menüpontban válaszd ki a „tanúságtétel” pontot. Ekkor megjelenik egy oldal, ahol először
    1. a címet add meg,
    2. majd a „Tartalom (fő kategória)” választó listában jelöld be a „tanúságtétel” mezőt
    3. ezután értelemszerűen a „Tanúságtétel” mezőbe írhatod be a konkrét megosztanivalódat (ha nincs bekapcsolva a szövegszerkesztő, javaslom, kapcsold be a beviteli mező alatt),
    4. majd legvégül lehetőséged van egy rövid buzdító sort is írni.
  3. Mentéskor válaszd először az „Előnézet” gombot, amellyel ellenőrizheted, hogyan fog kinézni az írásod. Ha valamit módosítani szeretnél, akkor azt megteheted az új oldalon, majd ha mindent megfelelőnek találtál, akkor a „Megerősít” gombbal rögzítheted a tanúságtételt. (A rögzítésről a képernyőn megjelenő „tanuságtétel rögítve” üzenet értesít)
  • Jóbel

Tanúságtétel a János kurzusról: tanítvánnyá lenni…

Jézus-Mester, megpróbálom Neked leírni mit éltem meg a múlt hét végén. Már régóta vágyom rá, hogy egészen közel kerüljek Hozzád, ezért örültem, hogy összejött a János kurzus, és ott tudtam lenni. Tudod, hogy olyan sokszor elbukok. Vágyom rá, hogy biztosan vezess. Tudni szeretném, mikor, mi az, amit csak én gondolok, és mi az, amit Te súgsz, kérsz, üzensz…

A János kurzus több tanulsággal szolgált, mint, amire számítottam. Az még nem lepett meg, hogy Istennek terve van velünk, és ez a terv az üdvösségre vezet. Jézus, a stratégiád is tetszett. Hát, hiszen éppen valami ilyen kalandra vágyom – Veled, a Mesterrel. A Mesterrel, aki annyira máshogy dolgozik, mint a többi mestere korának, vagy akár a mai mesterek. Milyen vonzó volt hallani, hogyan dolgozol, és a nehézségekről is rég eldöntöttem, hogy, ha ott vagy velem, bevállalhatók. Az első döbbenet akkor ért, amikor kiderült Jézus, hogy magad választod a tanítványokat, nem azok Téged. Komoly szorongást éreztem, pedig hányszor megtapasztaltam már, hogy milyen mélyen szeretsz. Mi van, ha én önjelölt tanítvány vagyok? Nem szeretek kullancs lenni. Ettől kezdve zaklattalak a kérdéssel: Ugye engem is hívsz? Engem is akarsz látni a tanítványok között? Rossz érzés volt, nyomasztó. Az, hogy barátod lehet a tanítvány, és, hogy nőknek is van lehetősége és örökre szól a meghívás, csak fájdalmasabbá tette kérdést: mi van, ha én nem vagyok elég jó? Nem attól féltem, hogy kizárnak a versenyből, hanem attól, hogy pályára sem léphetek. – Gondolom, vígan mosolyogsz most rajtam…

A tanítási módszereid kapcsán is ez a kérdés motoszkált bennem, fel is tettem Neked, amikor a kérdésidre válaszoltam. Könyörögtem, hogy legalább erre felelj a kurzuson. A Veled töltött nap csodálatos volt, de a végén azt mondtam: ez nagyon nehéz lehet. Az volt bennem, hogy a mellé, amit most csinálok teérted a hétköznapjaimban, nem tudom, hogyan férne bele, hogy tanítványként is dolgozzak. Jól átgondolva, az Érted töltött időmbe, nem fér bele a Veled töltött idő? A tanítványságot, mint plusz feladatot értettem, az eddigiek mellé. Bele telt egy kis időbe, míg felfogtam: Neked ez az életed volt, nem egy plusz nagylelkű teher Istenért az ezer egyéb teendőd mellé. Így mindjárt éreztem, hogy hát igen, több benne a harmónia, mint az én stresszes, folyton sietős, zaklatott napjaimban… Jó lenne… Csak, hát akarod-e? Én hülye! (bocs) Már aznap este elhangzott a számomra legfontosabb mondat: engem is hívsz, ha az életed elvarázsolt, ha megragadott, és be akarok lépni a tanítványság iskolájába. Tudod, majdnem elbőgtem magamat, olyan boldoggá tettél ezzel a mondattal. Rájöttem, hogy már 18 éves korom óta folyton hívsz, folyton elvarázsolsz, bár én tettem néhány goromba vargabetűt, hogy kikerüljek a hatósugaradból. Most is köszönöm Neked ezt a néhány mondatot. Hát persze, hogy azonnal felvételiztem az iskoládba. Köszönöm, hogy felvettél. Jó Nálad tanulni.

Azért néha elég kemény leckéket adsz. Megdöbbentettél mindjárt az elsővel: aki nem tudja elfogadni magát, annak bizony Istent és a többieket sem sikerülhet igazán szeretni. Teljesen letaglózott, hogy rájöttem, mennyivel jobban szeretsz engem, mint én saját magamat. A váltakozó gőgöm és kisebbrendűségi érzésem szép talaja annak, hogy magammal nem vagyok kibékülve. Azóta tanulgatom a dolgot… Te látod, hogy milyen tökéletlenül… (ja, már megint önsajnálat? Már abba is hagytam!) De jó, hogy Te szépnek látsz!

Édesapa, apa – Mennyei Atyám – csodálatos családban nőttem fel, szeretem a szüleimet, mégis hányszor éreztem nehéznek az Édesanyámmal való kapcsolatomat! Most eljutottam oda, hogy meg kell bocsátanom az Édesapámnak is. Hogy küzdöttem az elismeréséért! Nagyon fölnéztem rá. Nagyszerű ember. De ahogyan nehezemre esett Téged, mint szerető Mennyei Atyámat Édesapámnak szólítani, rájöttem, hogy Nálad nem akarok az elismerésért küzdeni. Köszönöm, hogy így szeretsz, ahogyan vagyok.

A másik, amit csodálkozva fedeztem fel: alighanem azért nem találom a Szentlélek vezetését, mert magam akarom Őt vezetni. Faramuci felismerés volt. Kérlek, Szentlélek, ne haragudj, és taníts meg a vezetésedre hagyatkozni! Köszönöm.
Jó a tanítványság iskolája… Köszönöm, hogy a Szentírásból tanítottál, hogy megerősítettél. Külön köszönöm, nagy ajándék, hogy a gyertyát nem egyedül kell égetnem, vannak osztálytársaim, akikkel megoszthatjuk a tanultakat. Mert azért vannak kemény leckék, amivel mind meg kell, küzdjünk. Például a lemondás leckéje, egyszerű dolgokról teérted Jézus – ez a házi feladat nekem nem lehet probléma, gondoltam, aztán megtapasztaltam, hogy egy borostyánnal befuttatott falszakaszról, és egy bögréről milyen fájdalmas lemondani. Jók a tükreid, Jézus.

Fájdalmasan széppé tetted a kurzus befejezését, Jézus-Mester, ahogyan gyengéden kézbe vetted a fáradt, beteg, eltakart, elhanyagolt területeket az életemben, hogy megmosd, kisimítsd, megsimogasd, megtisztítsd és alázatra taníts ezáltal – köszönöm. Sok lecke várhat még rám az iskoládban, de szívvel-lélekkel belevetem magamat. Köszönöm, hogy megtartasz.

Egy kedvenc tanítvány a Zegi iskolából

A Te igéd Uram 

A Te igéd, Uram

A Te igéd, Uram Lámpás és fény,
Világosság az Úton, oszlik a sötétség.
Ösvényeimen, ha csak egy lépést teszek,
A Következő, ami rám vár, fényben lesz.
Égő Tűz a Te igéd Uram, mely éget,
Sürget tőle a vágy, hogy igéd hirdessem.

Istenem, a Te igéd éles, kétélű kard,
Amellyel kivédhetjük a támadásokat.
S minden igéd Uram, fegyver,
Amivel győzhetünk a gonosz felett.
Azért adtad kezünkbe, hogy védjen,
S legyőzhessük vele az ellenséget.

A Te igéd, Uram, mint a pöröly, lesújt,
S minden, de minden bálványt porrá zúz.
Az életünk, ha nincs valóban rendben,
Fájdalmat tud okozni, de, helyre tesz.
A Hamis Istenek, mint megannyi kő,
Szétporladnak, igéd erős ütésétől.

Istenem a Te igéd víz és eső,
Amelyet Te adsz nekünk az égből.
Megtermékenyíti az egész Földet,
S életet ad minden, e Földön élőnek.
Aki szomjas és Jézustól kér vizet,
Annak belsejéből az Élő víz tör fel.

A Te igéd, Uram, olyan, mint a méz,
Vonzották a tömeget Jézus köré.
S Vonzzák mind a mai napig Ó, Istenem,
Az igazságot kereső minden embert.
Örömet adó, az életben igazi kincs,
Más, mint a Te igéd Uram, e világon nincs.

Istenem a Te igéd, mint a mustármag,
Ha kikel és felnő, terebélyes fa.
Ha a szívünkbe hullik a Te igéd Istenem,
Csak Idő kérdése, és biztosan kikel.
S ha hitünk csak akkora is, mint e mag,
Hegyeket megmozgat, s erőt ad. 
   
A Te igéd, Uram, táplálék, étel,
Amely nélkül, a lelkünk hal éhen.
Minden igével, amely a Tiéd Uram,
Aki olvassa és hiszi őket, jól lakhat.
Kenyér az éhező lelkű embereknek,
Dicsőség ezért Uram, Neked, ezerszer.    

Ámen.

Domokos Jenő
Drága Testvéreim! Szeretettel ajánlom minden leendő Kurzuslátogató számára az Emmausz-kurzust! Dicsőség az Úrnak, Örökkön-örökké. Ámen
  • Domjeno

Tanúságtétel

Sziasztok!

Szeretnék tanúságot tenni arról, hogy hogyan áldott meg engem az Úr 2006-ban, Budapesten egy Pál kurzuson.
Sokat imádkoztunk a kurzus alatt, s mikor már vagy hatodik napon át tartott az ima, hívtuk a Szentlelket, s kértük Őt, hogy érintsen meg. Bevallom őszintén, bennem nem volt semmi elképzelés, hogy mi is fog történni, csak arra emlékszem, hogy egy hatalmas vágy volt a szívemben, egy szomjúság, hogy találkozhassak Istennel.

Soha nem gondoltam volna addig, hogy a jó Isten ennyire közel tud jönni az emberhez.
Hála Neki egy nagyon közeli és személyes találkozásom volt Vele. Amikor a testvérek imádkoztak értem, hirtelen egy nagy erő öntött el, annyira, hogy nem bírtam magamat tartani két lábon. Ezután pedig egy nagy zúgó hangot hallottam a saját füleimmel, és hirtelen egy hatalmas fényességből kitörő madár alak jött felém, nagy zúgó hangon, belémszállt és utána egy nagy-nagy lelki békesség töltött el.

Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy túlfantáziáltam ezt az imát, le kell szögeznem, hogy én egészen odáig nem igazán foglalkoztam a harmadik Isteni személlyel, tehát nem voltak elképzeléseim a Szentlélekről, hogy galamb....stb. Nem szoktam Hozzá imádkozni, mert nem ismertem Őt. Tehát ez a találkozásom Vele, nem fantázia szüleménye volt, hanem egy "kézzelfogható" találkozás az Élő Istennel!!!

Hát, nekem így áldotta meg az Úristen a Pál kurzusomat.
Úgy gondolom,ezek után bátran buzdíthatok bárkit, hogy vegyen részt ezen a kurzuson, mert én valóban megtapasztalhattam, dicsőség érte Istennek, hogy ezen a kurzuson rajta van az Isten áldása! Menj el!!!

Ivett
  • Ivett

Az első hét nap amit Jézus csapatában töltöttem az evangelizációval

Pont Pál kurzus? -kérdeztem először félig magamtól, félig Istentől ezt a kérdést mikor meghívást kaptam a kurzusra. Már voltam egy pár kurzuson, de mégsem éreztem elég felkészültnek magam a dologra.

A válasz egész egyszerűen bennem fogalmazódott meg...: Mi értelme lenne a hitemnek, ha ezt nem adnám tovább? Vagy lehetek én olyan önző, hogy Isten szeretetét, -amit én is nap mint nap tapasztalok- megtartom magamnak, hogy csak én részesedjek belőle? A válasz egyértelműen a NEM volt, ami annyit jelentett, hogy ott a helyem a Pál kurzuson.

Még mindig nem éreztem magam elég felkészültnek a kurzusra, de abba biztos voltam, hogy meg akarok tanulni evangelizálni, illetve el akarom sajátítani a helyes módszert... Nagyon sok mindenre megtanítottak a kurzuson, megtanultam a menetét az evangelizációnak, a célját, és a helyes módját is. De ami a legfontosabb, hogy Isten eközben elkezdett engem formálni ...

Ahogy a megtérésnél Isten átformál engem arra, hogy be tudjam fogadni Őt, úgy most átformált engem arra, hogy az Ő katonája legyek. De ehhez hosszú idő kellett, hogy kiragadjon a megszokott környezetből, és a külvilágtól elzárva megcsiszolja azt a darab kőzetet, amely bennem van és az Őneki tetsző formára alakítsa azt ki. Többek közt rájöttem arra, hogy az Evangelizációt Jézus oldalán a legkönnyebb , mert igazából Ő végzi a dolgokat nem is én..., és nekem csak hagyni kell magam, hogy egy báb legyek amit a Szentlélek mozgat, és rájöttem, hogyha átadom magam neki, akkor már sokkal egyszerűbb... Én Jézus mellett olyan vagyok mint egy pulikutya, amely összetereli a bárányokat, Én csak fontoskodom, rohangászok, de ha nem lenne a Jó Pásztor az oldalamon, mit sem érne az egész...

Talán a kurzust megelőző "evangelizáció-próbálkozásaim" legnagyobb hibája az volt, hogy én a saját erőmből akartam mindent véghez vinni.

Visszanézve, így a kurzus után nagyon szép emlékek jönnek elő... Nagyon jó volt megélni a testvérek szeretetét, amely körülvett, és a Szentlélek kenetét megkapva nagyobb erővel indultam/indulok neki a pillanatnyilag nagynak látszó akadályoknak.

Nem azt mondom, hogy a kurzusról visszatérve én lettem a tökéletes evangelizátor mintaképe, sőt... de Isten egy folyamatot indított el bennem, amely a mai napig tart... folyamatosan csiszolja azt a követ amit elkezdett csiszolni, és én minél szomjasabban, és alázatosabban akarom azt tenni, amit Ő rám bízott/rám bíz.

Kedves testvérem! Neked is meghívásod van ebbe a csapatba, de bármikor is csatlakozol, Jézus mindig vár rád! (de szerintem minnél hamarabb csatlakozol annál jobb) Hálát Adok Istennek, hogy elindított és vezet ezen az úton! Dicsőség Neki! Ámen

Megfelelő módon szólni

Pál kurzuson részt venni számomra azt jelentette, hogy növekedni Istent és az embereket szolgálva.

Az evangelizátori szolgálat nagyon komoly és kemény feladat, nincs két egyforma helyzet és hogy felkészüljünk ezekre, mindennap Istennel kell járni. Számomra megdöbbentő volt hogy sok ember csak úgy él bele a nagyvilágba, remélve a jobb sorsot, de nem tudnak igazán miben megkapaszkodni. Rá kell őket döbbenteni, hogy Isten szeretete kiárad rájuk, mindég, feltétel nélkül.

Persze akad olyan tesó is (sajnos egyenlőre ez a ritkább) aki már megismerte vagy inkább felismerte Urunkat és hirdeti az örömhírt. Az evangelizáció során ez egyfajta lelki megerősítést, feltöltődést eredményezett nálam, boldog voltam.

Odalépni az emberekhez egyáltalán nem volt könnyű feladat, de valahogy mégis tudtam hogyan szóljak. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom ez mindenkinek megy csak menni és tenni kell érte!

Bátorítalak benneteket, hogy gyertek el ti is és növekedjünk együtt Jézus csapatában.

Megadta a bátorságot

Amióta megtértem, bennem égett a vágy, hogy Isten Örömhíréről beszéljek, meg is tettem, amikor csak alkalmam adódott rá. Főleg ismerőseimnek, barátaimnak mondtam, de éreztem, hogy idegeneknek, sőt a családunk tagjainak is kellene, de nekik nem mertem.

Tudtam, hogy a Pál kurzus az a hely, ahol engem meg fognak tudni tanítani evangelizálni!

Nem tévedtem. Férjemmel, kisfiammal és 25 testvéremmel Kunágotán töltöttünk egy hetet, ahol Falumisszióval egybekötött Pál kurzuson vettünk részt. Az egész hét egy nagy csoda volt! Szó szerint kiképeztek minket. Hiszen hiába volt nekem személyes tapasztalatom Istenről, ha nem tudtam, hogy hogyan kell elmondani és tanúságot tenni Róla úgy, hogy akik hallgatják meg is értsék. Hiába rendelkezem teológiai tudásanyaggal, ha nem tudom, hogy pontosan miről is kell beszélnem, amikor az Örömhírt mondom.

Számomra pedig a legfontosabb mondat a következő volt:ne vitatkozz! Én eddig hajlamos voltam komoly vitákba bonyolódni hitbéli kérdésekből, amelyek sokszor inkább veszekedések voltak. Természetesen nem is lett sok eredményük. De most megtanultam, hogy a helyes út, ha arról beszélek, amit én megtapasztaltam. Az első napok alatt minden a helyére került, de a bátorságom még mindig hiányzott. Isten azonban az imák alatt ezt is megadta, mert ez egy nagy erőssége ennek a kurzusnak, a sok, tömény előadás mellett van idő, ráadásul nem is kevés az imádságra. Alkalmunk volt minden nap részt venni a kunágotai szentmisén, amelyre minden nap előre készültünk, hogy rendhagyóak legyenek. Bátorságot és lehetőséget kaptunk arra, hogy végigkopogtassuk az egész falut, minden pár a maga utcáját és ahol szívesen láttak bennünket, ott meghirdettük az örömhírt, beszélgettünk és imádkoztunk.

Amióta hazatértünk a Pál kurzusról, tudom, hogy hogyan evangelizáljam ismerőseimet, barátaimat. Sőt, most már azt is, hogy idegeneknek és a családom tagjaimat is!

  • marywolf

Mózes kurzus másodszor

Nyolc éve voltam Mózes kurzuson (1998), bár most tanítottam rajta, mégis átment rajtam. Olyan volt mint egy buldózer, mely letisztítja a felszínt, hogy előbukkanjanak a mélyben rejtőzködő dolgok.

Mi volt a lényeg? „Oktatgatott” (MTörv 32,10b – Mózes éneke) engem az Úr:

  • A vezetőnek nem származik Isten előtt előnye abból, hogy az Ő embere.
  • Akinek nincs víziója az nem csak nem haladhat, de azért sem fog mozdulni, mert nincs ellensúlya a szomorú valóságnak.
  • Mindig lesznek problémák, hiába várunk egy tökéletes állapotra.
  • A vezető drámája, hogy a „szíve csücske nép” okozza a legtöbb megoldhatatlannak tűnő problémát.
  • Csak Isten barátja tudja az utat.
  • Isten barátainak közbenjárását meghallgatja.
  • …

Mózes nem akart magának piramisnyi síremléket, hogy ne feledje el a történelem. Nem volt szüksége síremléke, hogy emléke fennmaradjon. Példája ma is álom, mely vonz egyre közelebb ahhoz, hogy Isten barátjaként felszabadítói-vezetői szolgálatomat betöltsem.

Ha vezető vagy és képes vagy még tanulni, ne hagyd ki a következő lehetőséget!
  • Jóbel

Emmausz kurzuson jártam...

Testvéreim!

A Szívemhez nőtt a Bibliám. Az én Szentírásom. Nekem írták.
Dicsőség és hála érte a Seregek Urának!

Amit megértettem: Nem ismerem igazán Istent, az Atyát és a Fiút, ha nem ismerem a Bibliát. A Szentlélek által vagyok képes ezentúl olvasni, hinni és megcselekedni a leírtakat.

Köszönöm, hogy lehet saját Szentírásom!
ZoliTesó Szegedről

Van Bibliád?
Valahol porosodik?
Ja, vasárnap abból szoktak olvasni a Templomban?
Ismered?

Ez az üzenet most nem a szomszédodnak, a társadnak, az ismerősödnek szól. Elsősorban --> Téged hív, Téged szólít! Határozottan, szerelmesen, gyengéden, halkan és hangosan, lágyan és keményen, vigasztalón és bátorítón!
Tedd meg Te a kezdő lépést a Szentírásod felé!
Ő vár Rád! ...és szeret!

Hogyan lehetséges ez?
Gyere el egy Emmausz kurzusra. A választ ott megkapod!

  • zoliteso

Jézus végtelen szeretete

Most voltam életem első kurzusán.
Igaz, néhány évvel ezelőtt végeztem a SZHF-án,de ott nagyon tankönyvszerű, tudományos alapokat kaptam, és igazából csupasz, élettelen volt, valami hiányzott.
Aztán évek teltek el, úgy gondoltam, hogy nagyon jól végzem a munkám, jól megtanítottak mindenre.

A nyáron nem régen Jézus járt nálam és keményen próbára tett. A nagyobbik lányommal voltunk cukrászdában, szeretett volna fagyit enni. Ahogy vártunk, a sorba bejött egy néni az unokájával, ő is szeretett volna egy gömb fagyit venni a kislánynak. Kérte az eladót, hogy adjon neki egy gombócot, de nem volt csak 40 forintja. Az eladó persze visszautasította. Akkor arra kérte, hogy csak egy fél gömb fagyit adjon a kislánynak. Ezt is elutasította. Ezután elment a néni az unokájával. Közben a másik oldalon mi is sorra kerültünk és megvettem a lányomnak a fagyit. Elindultunk hazafele és egyre rosszabbul éreztem magam. A lányom hazáig csacsogott, de nem értettem, mert közben az járt a fejemben, hogy: Uram, mit tettem? Itt voltál és hagytalak elmenni. Segítséget kértél és én nem tettem semmit. Azóta többször jártunk már ugyanabban a cukrászdában, és én mindig vártam, hogy újra eljön a néni az unokájával, de félek, hogy soha többet nem fogok vele találkozni.
Aztán a kurzus másnapjának reggelén sírva ébredtem. Ugyanez a történet járt a fejemben, hónapok óta nem tudtam magamnak megbocsájtani. Hirtelen egy hang szólt hozzám, nem tudom honnan. Azt mondta: Andi, add át nekem ezt a fájdalmat. Péter háromszor tagadott meg engem, mégis őrá bíztam egyházamat.
Megnyugodtam. Nem tudtam miért, de abbamaradt a sírásom.

Aznap a kurzuson bűneinkről és Jézus végtelen szeretetéről tanítottak minket. Akkor megértettem miért mondta nekem reggel Jézus azt, amit hallottam. Azóta tudom, hogy mit jelent, hogy ne csak nézzek, de lássak is és halljam meg Jézus szavát.
Megértettem, hogy JÉZUS=SZERETET.

  • 12andi

Oldalak