Az Iskola a 2003-as év folyamán kilenc programot valósított meg a ménfőcsanaki Evangelizációs Centrumban, és huszonhárom programot más területeken. Összesen 32 program valósult meg.
Evangelizációs Centrumban:- Március 14-16. Fülöp kurzus
- Március 25-27. Fülöp kurzus papoknak
- Július 1-8. János- kurzus
- Július 11-21. Pál- kurzus
- Július 22-27. Ászáf-kurzus
- Augusztus 8-10. Péter- kurzus
- Augusztus 12-16. Mária-kurzus
- Augusztus 22-24. Fülöp-kurzus
- Október 23-26. Timóteus-kurzus
A Péter és a Mária kurzus első alkalommal, új kurzusként szerepelt a Magyar Szent András Iskola programjában. A kurzusokat a Nemzetközi Szent András Evangelizációs Iskola igazgatója, José H. Prado Flores, és Alfonso Zepeda atya teológiai tanár vezette, akik Mexikóból érkeztek hozzánk.
2003-ban, nem Ménfőcsanakon tartott kurzusok- Fülöp, február 7-9, Eichkögl, Ausztria, 14 fő, Beke Tünde Lídia
- Fülöp, Március 7-9., Nagykanizsa, Tömő Jani, Varga Laci, Nardai Anita, helyi ifjúsági közösségnek
- Fülöp, márc. 7-9, Püspökszentlászló
- Jézus kurzus Márciusban Apostagon Nagy Zsolt, Tömő Jani, Nardai Anita, helyi közösségnek két hétvége alatt
- Evangelizáció, Decs, április, Angéla vezetésével
- Ászáf, Vajdaság, ápr.29-máj. 4, Csiszér László
- máj. 23-25: Fülöp Szekszárd
- június 6-9 Pünkösd: Emmausz kurzus, Pécs 40 fő, Beke Tünde Lídia
- Fülöp, Júl. 18-20: Pécs
- Aszáf, Erdély, szept. 10-14, Csiszér László
- Fülöp, okt. 3-5, Gencsapáti, Tömő Jani
- Fülöp, 2003. október 10-12. hely: Debrecen, Schwetits Gimnázium tartotta: Budapesti Jó Pásztor Közösség, igazgató: Fejes István (Maugli)
- Fülöp, 2003. okt. 17-19, Kiskunfélegyháza, Titusz, Nagy Zsolt, Varga Laci, Jakab Kristóf
- Fülöp kurzus, Kalocsa, okt. 17-19, Beke Tünde Lídia, Bata Erika, Égető Ildikó, Gyuris Gellért, szervező: Mészárosné Márti (Finta Józsi atya szárnyai alatt)
- Fülöp, 2003. nov. 7-9, Ipolytölgyesen vámosmikolai Kis Szent Teréz közösség, igazgatója Szabóné Pálos Erika
- Fülöp, 2003. okt. 10-12., hely: Máriabesnyőn, 24 résztvevőnek akiknek az átlagéletkoruk olyan 22-24 év volt. Öröm, hogy köztük volt 3 jelölt a Szociális Testvérektől, és egy kispap a piaroktól, vezette: az Új Aratás KEKAKO team és két Verbita
- Fülöp, Sopron, 2003. nov. 7-9, Titusz, Telekes Zoli, Büki Berni, Ormos Eszter, Mayer Balázs, Hoffman Tamás
- Fülöp képzés, Szekszárd, 2003. nov. 7-9, Tünde-Lídia, Ancsa
- Fülöp, Kecskeméten Talita kum közösség szervezésében, a kurzus vezetője Bodza Pál, november 28-30
- november 21-23, Fülöp Ausztria 11 fő, Beke Tünde Lídia
- Evangelizáció, 2003. november 28 – 30, Kisszállás, Szentlélek Római Katolikus Plébánia Perjési Anita, Csiszér László
- Fülöp, budapesti Jó Pásztor Közösség november 21-23
- Fülöp, dec. 12-14: Dombóvár
- Hozzászólás regisztráció és belépés után


Friss hozzászólások