Lackóék búcsúznak Máté atyánktól

Teremtő Atyánk magához szólította szeretett testvérünket, Barna Ferenc Máté OP testvért, akit sokan ismertünk és szerettünk az iskolában. Legközelebbi barátai, Varga Lackó és Barbi az alábbi sorokban köszönnek el tőle, velünk együtt.

Ha öleltél barátot, aki már rég hiányzott...

Csendül fel a dallam bennünk, amely oly sokat jelentett mindkettőnk-mindhármunk számára. Számunkra és számára, amiből mára csak a számunkra maradt. Búcsúzni valakitől, jellemét összefoglalni annak, aki már rég hiányzott és ma is hiányzik, nehezen kifejezhető és bemutatható. Van néhány olyan esemény az ember életében, ami megtörténik vele, de hiába múlik az idő, továbbra is hihetetlen marad. Hiába számít rá az ember, mégis meglepetés- szerűen éri utol, még akkor is ha minden emberi számítás szerint előre látható. Így vagyunk azzal is, hogy Máté atya elment az Atya házába.

Barátságunkban mindhárman földön járó emberek voltunk, számtalanszor tapasztalhattuk meg azokat az igazságokat – amelyeket ma már egyre kevesebben énekelnek meg – úgy, mint „az ígéret nem több a semminél” és „az igazságból az »i« betű már régen elkopott”. Életünkben, munkánk és szolgálatunk során sokféle társadalmi közegben élő, sokszínű emberrel találkozhatunk, ismerhetjük meg életüket, motivációjukat, értékrendjüket, ideológiájukat, emberi természetről vallott nézeteiket. Máté az az ember, aki képes volt egészében szemlélni folyamatokat, emberi életeket, képes volt megfigyelni, kérdezni, összegezni, a dolgok folyását Isten szemüvegén keresztül látni és láttatni. Beszélgetéseinkben Martin Buber vallomása eszmecseréink központi gondolatatai közé tartozott, amely szerint:

»A „világtörténelem” a sikerek története...
A Biblia nem ismeri
a siker önértékét.
A próféták a kudarcban
élnek és lélegeznek;
az a dolguk, hogy
győzelem nélkül harcoljanak.«

Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy Máté egy pesszimista és szomorú ember volt, szeretnénk jelezni: téved. Ő egy nagyon vidám, derűs, társaságban mindig látható és hallható, harsány, tettre kész, ugyanakkor elcsendesedni is tudó bölcs ember volt. Szerzetességéből fakadóan realista, prédikációi és gondolkodása valóságból kiinduló, gondolkodása őszinte, illúziók nélküli, mégis reményteljes. Ahogyan egy számára kedves ember fogalmazott róla: „Máté atya a szerzetesek között olyan, mint a focisták között Messi”.

Benne olyan különleges embert ismerhettünk meg, aki nyitottságával és érdeklődésével őszintén tudott odafordulni mindenkihez, a legkényesebb kérdésekről is kendőzetlen nyíltsággal, alakoskodás nélkül, az igazságnak megfelelően tudott beszélni és beszélgetni. Hihetetlen nagy tapasztalattal, tudással, önismerettel rendelkező személy, aki megfelelő érzékenység birtokában volt ahhoz, hogy a mai társadalomból leginkább hiányzó tulajdonsággal tudjuk jellemét összefoglalni és ábrázolni, amely nem más, mint az önazonosság. Szavai és tettei megegyeztek, magánemberként és szerzetesként ugyanaz a személy volt, mint prédikációiban, szolgálataiban, kurzusokon és szabadidejében. Karizmatikus egyéniség, lelkiségében mégsem az. Mellvértje az igazság volt. Olyan volt, mint Mestere, a gyengékhez lehajolt, a képmutatást és a farizeusságot nem tűrte maga körül, és nem félt kimenni a „városkapuba” sem. Barátságában kiegyensúlyozott, kölcsönös és partneri, egyenrangú fél. Nem jelentett számára kihívást klerikális kiváltságait levetkőzni és hátra hagyni. Ezek által vált köztünk hitelessé és drága kinccsé.

Személyisége, minden pátosz nélkül megfoghatatlan, őszinte, vidám, derűs, élet-igenlő, élni szerető és akaró, a valóságtól soha el nem rugaszkodó. Külön ajándéka volt Istennek emberismerete, amely számtalan beszélgetésünk alkalmával bebizonyosodott, az emberek veséjéig ellátott, azzal mégis óvatosan bánva, tapintatosságra törekedett. Tökéletes diagnoszta, önmagára és másokra objektíven reflektálni tudó ember. Egyéniség. Korunk nagy gondolkodóinak egyike. Egészséges szemlélettel kritikus alkat, látó ember.

Az ember földi életének egy ritka pillanata az, amikor olyan emberrel találkozol, aki az úton válik baráttá, akinek nézeteit, vágyait, elképzeléseit, céljait, gondolkodásmódját, lélegzetét, lelkének legapróbb rezzenéseit, jó és rossz tulajdonságait kívülről-belülről ismered és szereted, szereted önmagáért, azért, aki Ő, és ő is szeret téged ön-önmagadért, sorsotok összekovácsolódik, lelketek az Úristen végtelen szeretetében összeforr.

Atyám! Elmeneteleddel, hazaköltözéseddel óriási szakadékot és betölthetetlen űrt hagytál magad után. Barátom, hiányzol és mindig hiányozni fogsz, emlékedet találkozásunkig megőrizzük. Örülünk, hogy megérkeztél oda, ahol nincs keserűség és fájdalom. Köszönjük az életedet, a barátságodat. Ma is várjuk, hogy a hosszú út során begurulj a házunk elé, meg-megállni és csak úgy, együtt lenni. Az együtt töltött időkről – a teljesség igénye nélkül – kedvenc közös dalainkból összeállítottunk Neked és Rólad egy kis útra valót. Nem felejtjük el őszinteségedet és azt, hogy a János kurzust mindig magunknak tartjuk, és soha nem a résztvevőknek. Ami belül megszületik, azt hirdetjük kifelé is, nem mást, még akkor sem, ha az kényelmetlen. Számon a szívem, szívemen a szám. Hogy legközelebb mikor? Nem tudjuk....Tudod, nálunk nincs idő, megállt. Nélküled sírunk tovább. Köszönjük a mélységedet. Köszönünk mindent, amit Tőled kaptunk. Szeretettel és öleléssel,

Lackó, Barbi és Noa

Ui: Amikor Noa keresztapja lettél, azt ígérted, hogy elviszed az „Ígéret Földjére”, ahova mindig olyan szívesen mentél. Ennek az ígéretnek a beváltása most ránk maradt. De földi utunk végén, ha mi is elérkezünk az ÍGÉRET FÖLDJÉRE, ott újra együtt leszünk, és a maga teljességében folytatjuk azt, amit itt „tükör által homályosan” elkezdtünk. Isten Veled, a viszontlátás biztos reményében.

  • obo