december 2014

Hajtós hetek

Ezek a hetek hajtósak. Pihenőnap nélkül tolom előre a dolgokat. Fáradt vagyok, de Jézus ad erőt. És a remény is táplál, hogy végre karácsony és újév között nem lesz sürgős feladatom. Szóval hajtós heteim vannak, de nem vagyok szomorú vagy elcsigázott. Örülök. Azt nem mondom, hogy mindent meg tudok csinálni, csak a legfontosabb feladatokkal foglalkozom, a többi listára kerül, amit majd később előveszek. Elég hosszú :).

Amit sikerült a múlt héten:

  • Jóbel

Ma estére elkészülök

Kicsit meg vagyok késve vele, de ma estére elkészülök teljesen a szórólapokkal. Most épp Katira és Obora várok, hogy Kárpátalján ránézzenek, amit készítettem és holnap reggel leadom a nyomába. Jövő hét keddre elkészülnek, aztán kezdjük borítékolni. :)

A Fenntartói szórólap elfogy, úgyhogy azon módosítottam, mivel, hogy már van Obo. Kb. így néz ki:

Fenntartói Klub szórólap elkészült

A 2015-ös éves program szórólapja pedig így néz ki. Remélem majd tetszeni fog.

2015-ös program szórólap elkészült

Telecska

A hétvégén Vajdaságban voltam egy kis faluban, ahol Pásztor Árpád atya a plébános. Rendes magyar neve Bácsgyulafalva, de inkább Telecska néven ismert. A pécsi teammel tartottunk Új élet Krisztusban kurzust. Akikkel Magyarországról érkeztem: Ági, Bubu, Moncsi, Marcsi és Dani. A helyiek közül pedig Icu és Árpi atya volt benne a kurzusban nyakik.

A résztvevők nyitottak voltak ‒ jobban mint 2 hete tapasztaltam ‒, Isten pedig hűséges: a Szentlélek úgy jött el, hogy egyesek repetát kértek :). A teammunkán még van mit javítani, mivel a csapat először csinálta a kurzust, de sok jó dolgot láttam a pécsi csapatban. Nagy öröm volt bennem a kurzus alatt és hazatértemben is.

A múlt héten a csütörtöki nap a szórólapok és a nyomdák körül telt jobbára, péntek reggel a kurzus körül forgott, aztán már utaztam is a helyszínre.

  • Jóbel

Elégedetten

Igen, a nyomda elkészült a szórólapokkal, de azt hiszem ezt már tudjátok, hisz már oda is kellett érkezzen. :)

Szóval egy hete kedden este felpakoltam a nyomdában, felszállítottam minden Budapestre, este nekiláttam a borítékok gyártásának. Reggel 9-re, mire jöttek az Ifi-szigetesek Évával már készen volt az első adag. Délután 3-ra pedig borítékban csücsült mind az 1008 db küldemény. Szerdán postára adtam Katival és halleluja! Obo szerint már rutinosan ment minden. Köszönöm a segítőinknek.

Közben egy nyomtatót visszaküldtem az EPSON-nak, várom a javítást vagy a cserét. Akcióban futottunk rá a fekete pénteken, ha minden igaz, akkor olcsóbban tudunk majd nyomtatni vele. És még sok apróság volt.

  • Jóbel

Karácsonyi pihenő

Pihenek... :) Juhhé. Itthon vagyok a családdal. Itthon is van egy csomó teendő, feleségem szerint átkapcsoltam itthoni üzemmódra :), hajtottam, amivel itthon lógtam.

A karácsony előtt szerdán még itthon voltam, még hajtós volt. Reggel Oszkárral felmentem Budapestre, találkoztunk az egyik fenntartónkkal, elintéztünk néhány fontos megbeszélést és informatikai problémát, majd Oszkárral jöttem is haza. Pénteken Adalbertnél voltam Zsombón a gyerekeknél és ezután befejeztem a szolgálatot :).

A mai nap még dolgoztam, szerveztem, intéztem, a 2015-ös programot raktam fel a weboldalra, kurzusajánlóba, jelentkezéseket állítottam be, a piliscsabai Hét fiatal kurzus meghívóját raktam fel, levelekre válaszoltam, elköteleződést adminisztráltam, hibát javítottam a weboldalon, egyszóval apróságokat, amik még maradtak.

Legyen nektek is sok-sok örömötök, akik kíváncsiak voltatok ebben az évben a szolgálatomra. :) Viszlát jövőre!