november 2018

Boldogok

Más nem igazgatónak lenni. Most is sok a feladat, de most nem magamnak osztom be és nem én vagyok a sor végén, ahol minden landol, amit a többiek nem csinálnak meg. :-) Meg szeretem én ezt csinálni. Nekem öröm, hogy most szép lassan csinálhatom azokat a dolgokat, amit régen csak felírtam, ha majd ha egyszer lesz időm.

  • Jóbel

Szőregi Band-Ász nap

A hétvégén szombaton Budapesten voltam: gyorsan meglestem az ifi Új életet és mentem Obo helyett a MKKMSZ tisztújító ülésére. Jelölt voltam én is, de nem vállaltam a jelölést, mivel most egy ideig pihenni kell, a családdal törődni. A tanács választott tagjai Zolin kívül mind újak lettek. Én megnyugodva jöttem haza róla, jó lesz ez az NSZB. Amikor hazaértünk, bekapcsolódtam én is a NEK szentségimádásban Tápén.

Vasárnap egész nap Szőregen voltunk a „szőregi Band-Ász napon”. Mivel idén ilyen nem volt ilyen, Robi csinált nekünk egy nem szolgálós közös napot: beszélgettünk, együtt ettünk (33 terítéket terítettünk), néztünk régi fotókat a Noé Bárkája történetéből, és a 101 Szeged-Csanádi kurzus történetéből. Eltelt ezzel az egész nap.

És íme itt a következő hét. A héten meg kell csinálnom a 2019-es éves szórólapot!