Sok-sok év küszködés és várakozás után végre a saját falvainkból valóknak tarthattunk kurzust Csóton. Fiatalokat hívtunk az alkalomra. Nagyon nehézkes volt a jelentkezés és az utolsó pillanatban többen is lemondták, de végül 7 főnek megtartottuk a kurzust. Nagyon áldott hétvégénk volt, amely családias hangulatban telt és igencsak fiatalosra és dinamikusra sikeredett! A kurzus végi megosztásban mindenki arról számolt be, hogy találkozott Istennel! Ez a tanúságtételekből is egyértelműnek látszik.
A szolgálócsapat szempontjából kezdő kurzus volt, hiszen első kurzusos igazgató, első kurzusos koordinátor, első kurzusos tanító és első kurzusos eszközös is bemutatkozott, mindezek ellenére minden gördülékenyen és nagy összhangban ment. Isten velünk volt, ki lehetett volna ellenünk?

A résztvevők tanúságtételeiből a teljesség igénye nélkül:

„Isten jelenlétét eddig is éreztem, de a kurzus és a közösség ereje által még közelebb kerülhettem hozzá. Éreztem jelenlétét a kurzuson és azt, hogy talán jobban odafigyel ránk.”

„Már hónapok óta küzdöttem azzal, hogy átadjam Istennek a terveimet (a továbbtanulásomat), de csak egyre jobban szorongattam, és úgy éreztem, hogy képtelen vagyok ezt átadni neki. Mi lesz, ha nem vesznek fel és csalódást okozok?
Nem tudom, hogy hogyan változtam itt, és az elején nem is számítottam rá, de teljesen őszintén, teljes szívvel tudtam átadni ezt Istennek az egész életemmel együtt. Azt az elfogadást, büszkeséget, és békét tapasztaltam, amit régen kerestem.”
Eszti

„Isten teljesen új arcát fedeztük fel a kurzuson, még szomjasabbá tett a vele való időtöltésre. Megerősített a hitem azon részein, ahol hadilábon álltam. Megtanított máshonnan nézni a dolgokat, mélyebben érteni az Igét.”
Zs.

„Mostanában nagyon rosszul voltam, volt kapcsolatom Istennel, de nem az igazival, hanem a fejemben levővel. Még mindig keresem és ismerkedem, de közelebb kerültem az igazsághoz. Az elmúlt két nap egy hét eseményeivel ért fel, sírtam, a szomorúságból boldogabb lettem és van min csiszolni és van, amiben nem teljesen jól csináltam. Keresztre feszítettük bűneinket és tényleg úgy éreztem, hogy talán ott is marad. Megtapasztaltam Isten szeretetét, és habár rettegve és kicsit vonakodva, de megpróbáltam odaadni az életem és így béke volt bennem, nem tudom jó volt-e, de egy biztos, valami új kezdődött el és nem úgy megyek haza, mint jöttem.”