Pál - 2005.07.08-18, Kisszállás

Beszámoló a Pál kurzusról

Július 8-18-ig megtörtént a Pál kurzus 25 fő részvételével és 9 fős team-mel. Egy igen fárasztó, de nagyon lendületes kurzust cselekedhettünk, többféle evangelizációs formával és gyakorlattal, amiben volt: koncert-evangelizáció, utcai- és kopogtatós evangelizáció, valamint szentmise-evangelizáció, melyeknek keretében volt pantomim, tanúságtétel, harsány figyelemfelkeltés, emlékmű, plakátok, a résztvevők részéről bátor megszólítások és imák az emberek felé, és ennek nyomán erős megtapasztalások.

Általános konklúzióként valóban igaz, hogy azokat az embereket, akiknek van hitük bátran kilépni akár lehetetlen körülmények közé is, Isten megajándékozza Szentlelkének erejével, hogy jelek és csodák - akár kicsik, akár nagyok - kísérjék működésüket. Mindez egy örömteli, lendületet adó tapasztalattá lesz az életükben. Ez történt ezen a kurzuson is.

Pál kurzus - Kisszállás

Evangelizátor

Régen csak a megtérteket keresztelték meg. Ma a megkeresztelteket kell megtéríteni. A Pál kurzus elsősorban erre tanít meg.

A kurzus célja megismerni a kérügmát (az örömhírt) az üdvösségterv keretében, hogy hatalommal és megfelelő módon, új módszerekkel és új eszközökkel hirdessük az Evangéliumot.

Ez az Evangelizátor-képző kurzus, az Iskola „gerince”, mert iskolánk célja az új evangelizáció számára új evangelizátorok képzése, akik képesek átadni a kérügmát, Jézus Örömhírét, hiszen ez a keresztény élet alapja. Ebben az értelemben ez a kurzus a legfontosabb és legszükségesebb képzése a Kérügma • Karizma • Koinónia programnak.

A kurzuson megtanulunk új módszerekkel és kreatívan dolgozni úgy, hogy saját környezetünkben evangelizációs közösségeket hozzunk létre. A Pál kurzus egyáltalán nem elméleti, hanem nagyon gyakorlatias, sok dinamikával, közösségi és egyéni feladattal, éles evangelizációval, mert evangelizálni csak evangelizálva tanulunk meg.

Tartalom

A kurzus témáiból:

  • Az evangelizátorrá válás négy feltétele
  • Az egyházi tanítóhivatal az evangelizációról
  • Az evangelizáció három területe
  • A kérügma és a katekézis különbsége
  • Jézus kérügmájának tartalma, célja, eszköze
  • Az apostolok kérügmájának tartalma, célja, eszköze
  • Az üdvösség terve
  • A ma kérügmája
  • A kérügmatikus tanúságtétel
  • A Szentlélek erejével evangelizálni
  • Az evangelizáció három szereplője, stb.

Kezdés: 

2005. július 8., péntek 16.00 –

Befejezés: 

2005. július 18., hétfő 16.00 –

Jelentkezési határidő: 

2005. június 28., kedd

Iktatószám/Azonosító: 

HU-05-2
  • Jóbel