Az első evangelizáció kulcsa

Az első evangelizációt megelőző szakasz az evangelizációban a tanúságtétel: tettekkel és szavakkal.

A szóbeli tanúságtétel helye az evangelizáció folyamatában az evangélium iránti érdeklődéskor van, hogy segítsen megnyitni a szívet, mint a tiatírai Lídiának (ApCsel 16,14). Az érdeklődök nyitottá válásának egyik eszköze a tanúságtétel. Olyan, mint egy kulcs elfogatása a zárban.

Mi, művelt európaiak hajlamosak vagyunk elméletekben, elvontan, általánosságban gondolkodni és fogalmazni. És gyakran az evangélium hirdetése nagyon elméleti marad. Pedig az érdeklődők arra kíváncsiak, hogy konkrétan hogyan lehet találkozni Istennel; konkrétan mit jelent vele találkozni; miben nyilvánul meg az, hogy valaki bízik Istenben és hisz neki, ill. benne; hogy konkrétan hogyan történik a megtérés, mi változik ekkor; hogyan tapasztaljuk meg Isten szeretetét, a Szentlélek jelenlétét; konkrétan mit jelent Istenhez szólni; konkrétan hogyan szól Isten hozzánk?

Egy példa többet ér, mint ezer elméleti szó. Vegyük észre, az evangéliumok sem definiálják, hogy mit jelent Jézusban hinni, hanem sok-sok példát adnak arra, hogyan lettek hívővé az emberek Jézus körül, vagy hogyan utasították vissza Jézust. És az embereknek ma mai példákra van szükségük.

A tanúságtétel nélkül olyan az üzenetünk, mint ha titkosítási algoritmusok védnék, amit a hallgatójának fel kellene törnie. Ha érthető üzenetet akarunk továbbadni, akkor benne kell legyünk mi magunk is a saját példánkkal: hogyan találkoztam Istennel, hogyan tértem meg hozzá; hogyan hozta rendbe, helyére Isten az életemet. Ez többen mond el minden definíciónál.

Az Istennel való találkozásunk és megtérésünkről szóló tanúságtétel tehát elhagyhatatlan része az első evangelizációnak. Ezért igaz az, hogy csak tanúk képesek evangelizálni, mert csak a tanuk tudnak személyes példát adni arról, hogyan tértek meg Jézushoz.

Mindenki képes tanúságot tenni a megtéréséről, aki megtért.