Ünnepi buzdítás a magyar Szent András Iskolának március 15. alkalmából

„És azt mondom »Nem az én népem«-nek: »Népem vagy te«,
s ő azt mondja: »Istenem vagy te!«” (Oz 2,26)

Itt az Iskolában sokat beszélünk az üdvtörténetről, de nemigen szoktunk a magyar történelemről szólni. Talán mintha intellektualizmusnak tartanánk az ehhez kapcsolódó fejtegetéseket, nem elég evangéliumi, nem kifejezetten kérügmatikus témának… Ugyanakkor viszont szintén sokat beszélünk az inkulturációról mint evangelizációs alapelvről. Ezért most pillantsunk rá önmagunkra, mint népre, saját nemzeti identitásunkra, történelmünkre, hiszen itt vagyunk mi magunk és azok, akiket evangelizálni akarunk, a magyarok. Az inkulturáció szükségessége ma rólu(n)k szól.

Kedves Testvéreink az Úrban!

Kegyelem nektek és békesség a mi Atyánktól és Jézus Krisztustól!

Örömmel adunk hálát értetek, testvérek, mert Krisztusban vigasztalás vagytok számunkra a megpróbáltatások között, és örömünk a kegyelem idején. Küzdelem van ugyanis a világban, és a mi nagy örömünk az, hogy ti velünk együtt sorakoztok fel a mi Urunk, Jézus Krisztus győztes zászlaja alatt.

De imádságainkban arról is megemlékezünk, hogy nehogy kiessetek ebből a kegyelemből, hanem állhatatosan kitartsatok az evangélium igazsága mellett. Kérünk is benneteket, hogy haladjatok tovább az úton. Nem elég ugyanis megmaradni, tovább kell lépni! A mi Atyánk, a legjobbat adta oda értünk, egyszülött Fiát, ezért Ő megérdemli, hogy tőlünk a legjobbat kapja. A következő évben, 2004-ben, ezért rátok gondolva állítottuk össze a csanaki kurzusokat, azt remélvén, hogy buzgón mindenki továbblép a neki megfelelő kurzussal az evangelizációban. Buzdítunk benneteket, hogy ne legyetek késedelmes szívűek, testvérek, hanem jöjjetek a kurzusokra. Sőt, a ránk bízott – irántatok való – felelősségnél fogva el is várjuk, hogy jöjjetek és együtt növekedjünk, együtt legyünk jóillatú áldozattá a mi Atyánk nagyobb dicsőségére.