március 2018

Segédanyag is készült

Hétfőn még pihenő nap lett volna, de már neki kellett kezdenem a hétnek: levelek vártak rám, elrendeztem, archiváltam a Hét fiatal anyagait, beszámoltam, és elkezdtem Marcival a következő kurzust előkészíteni. És aludtam :).

Kedden pályázati megbeszélésünk volt délelőtt. Délután adminisztráltam, aztán este elkezdtük a szegedi fiatalok felkészítését az őszi kurzusukra Anitánál.

Szerdán a honlapok biztonsági frissítésével kezdtem, mert már rég óta kiabáltak. Aztán újra pályázatoztunk. Délután a kaposvári új élet meghívó anyagát készítettem és a teamet állítottam össze.

Csütörtökön kaptuk a hírt a Benjamin kurzusról, gyorsan ki is hirdettük. Sikerült megoldani a Backup szerveren még fennmaradt problémát. Volt még néhány apró feladat. Aztán nekiálltam a hét fiatal kurzus adaptációs jegyzete befejezésének. Ez volt a fő feladat e napra.

Jó napok

Jó napok vannak mögöttem. A múlt-múlt heti hosszabb programom a Koordinátori kézikönyv aktualizálása volt. Magán a kézikönyvön dolgoztam és a mellékleteken. Motivált voltam, élveztem. Az elmúlt hét pedig az Üdvtörténet kurzusról szólt: a hét elején készültem rá teljes gőzzel, aztán meg szerdától vasárnapig ott voltam Szőregen.

Közben persze a szokásos apróságok: kurzushirdetések, kurzusteamek szervezése egymás után, erdélyi kurzusra a kurzusvázlat előkészítése fordításának majd a fordítás exportálása, 1%-os kampány, készülés az MKKM vezetőképzőjére, EFOP pályázati anyagok, gépek és weboldak frissítése (utálom a Windows, még Win 10 esetén is elrontotta a dualboot-ot a rendszerfrissítés során), hírlevelek kiküldése.

  • Jóbel