szeptember 2019

Kezdődik az ősz

Most már tényleg vége a nyárnak. Tegnap véget ért a Mózes kurzus Újteleken, Kevel mellett. Igazán készülni kellett rá, utoljára vagy 10 éve szolgáltam ilyen kurzuson. A Lelkes csapat értő csapat volt a kurzushoz. Obo, Kati, Lavi, Barbi is ott volt. Most kezdjük a titkársággal az őszi szezont. Feladat van rengetek. Esek is neki.

Légy velünk Uram, ahogy ígérted és vezess minket.

Új élet adaptáció

Tegnap elkészítettem a Noé Bárkájának a hozzászólását az Új élet adaptációjához. Hétvégén tanácsülés lesz és Obo kitűzte célul, hogy újítsuk meg. 5 éve van Új élet kurzus, valóban jó átnézni. Egy hete ült össze a Noé Bárkája ezért, akkor csak papíron gyorsan csináltam egy jegyzetet, tegnap meg összefoglaltam. És elkészítettem a saját hozzászólásaimat is. Ez volt a nagy feladat.

És sok apró feladatocska a Mózes kurzus után, az egy hét alatt feltorlódott megkeresések, ezeket csináltam. Tegnap este jött Anita és Sebi, az Új életre összeraktak az infókat. Ma két kurzusnak készítek hirdetési anyagot, és két kurzusnak kell adminisztrációt ellenőrizzek, GDPR-audit ismét. Remélem ezek beleférnek.

Húzós hét után lazábban

Az év első hete durva volt munkát tekintve. Nem sokat aludtam. Egymás után jöttek a kurzushirdetések, tanácsülésre való készülés (igazgatói pakk, adaptációk, koordinátori pakk befejezés, publikáció, jegyzet), GDPR-os auditok, Mózes kurzus EFOP-adminisztráció, pályázati elszámolás...

Ezt a hetet muszáj lazábbra vegyem. Tegnap Robi atyánál feltörtük a kamra padlóját. Felújítunk az Új élet kurzusra. Ma irodai munkák várnak rám.

Kreatívan

Csütörtök-péntek a kreativitásról szól. A fiatalok felvették az Új élet kurzusra a promóvideót vagy tízszer, mire sikerült, rám maradt a vágás. Egész jó lett. Ez a második ilyen videónk. Köszönjük Lacinak a háttérzenét. Aztán két kurzusra készítettem még meghívókat: Emmauszra Tiszaalpárra és a budapesti Ún élet kurzusra Tóth Attilának.

Informatika terén beállítottam egy Duplicati biztonsági mentést. Csináltam a rutin feladatokat jelentkezők, napi feladatok terén és volt nálam Titusz atya. Ilyen már rég volt :-).

A következő napokban unalmasabb feladatok várnak rám, irodai feladatok.

  • Jóbel