Damaszkusz - 2010.11.26-28., Szeged

Damaszkusz kurzus Szegeden

A Damaszkusz kurzus Szent Pál, a nemzetek apostolának evangéliumát mutatja be. Pál így hivatkozik arra, amit hirdet: „az én evangéliumom” (2Tim 2,8) – mintha különleges lenne, mintha rá, csak Pálra lenne jellemző.

Pál megváltozott

Mi volt tehát Pál, a legnagyobb hatású apostol, evangéliuma?

Ez a kurzus célja: Megismerni Szent Pál evangéliumát élete és tanítása tükrében.

Szent Pál nem beszél a saját megtéréséről, hanem megvilágosodásnak és kinyilatkoztatásnak nevezi. Az evangélium, amit hirdet az, amit megtapasztalt Damaszkuszban: megváltozott a képe Istenről, a bűnről, a megfeszített Jézusról, az üdvösségről, az emberről, és önmagáról is. Egy olyan hit- és gondolkodásbeli változást élt meg, amelyben ezen elemek egyszerre, egymást segítve változtak és értek össze a „kegyelem evangéliumává”. E változás öt egyszerre történő és egymással összefüggő elemét mutatja be a kurzus, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezen mi magunk is átessünk és így a keresztény hitünk sziklává szilárduljon.

A kurzuson találkozhatunk az öreg Pállal, aki visszatekint életére, főként a damaszkuszi kinyilatkoztatásra és találkozni fogunk egy volt farizeustársával, aki vádolja Pált, mert elhagyta a törvényt, a farizeusi biztonságot... Kettejük viaskodásában tárul fel Pál apostol evangéliumának ragyogó és átütő volta, amit így mer hitvallásában összefoglalni:

Kezdés: 

2010. november 26., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2010. november 28., vasárnap 19.00 –

Jelentkezési határidő: 

2010. november 21., vasárnap

Iktatószám/Azonosító: 

HU-10-43