Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a te életedről szól, amit az ő gondviselő szeretetével eltervezett. Hitünk leglényegesebb tanításai hangzanak majd el, ami által a résztvevők személyes Isten kapcsolata megfényesedik. Számos alkalommal láttuk ezt, és biztos vagyok benne, hogy most is ez fog történni, csak engedjük, hogy Isten cselekedjen az életünkben.
Ez a kurzus neked szól,
-
ha Isten elfogadó szeretetére vágysz,
- ha mélyebb kapcsolatot szeretnél Jézussal,
- ha küszködsz a bűneiddel,
- ha gyengének látod a hitedet,
- ha a Szentlélek erejében kívánsz megújulni,
- ha közösséget keresel.
Ez a hétvége nem csak a fejednek szól, hanem egész lényednek, hogy ne csak tudásod legyen, hanem valóban meg is tapasztald az élő Istent!
„ahol az Úr lelke, ott a szabadság”• 2 Kor 3,17
Tanúságtétel:
Korábbi kurzusok résztvevőitől:
„Hatalmas élmény volt látni a csodákat testközelből, ahogy a Szentlélek átjárja a társaimat és engem is. Ilyet még soha nem tapasztaltam. A kurzus megerősített, hogy merjem rábízni az életemet az Úrra.” (T.A.)
„Isten megmutatta nekem, hogy méltó vagyok végtelen szeretetére, és számára felbecsülhetetlenül értékes vagyok.”
„Jól felépített tematika, kellő alkalom az elmélyülésre. Nekem sokat adott, és jó volt, hogy a közösségemmel együtt csináltuk és közelebb kerültünk egymáshoz.”
Kurzusigazgató:
Koordinátor:
Team további tagjai:
Kezdés:
Befejezés:
Helyszín:
Péntek: Pécs, Pálos Lelki Központ (Hunyadi út 70.)
Szombat-vasárnap: Pécs, Katifi (Hunyadi út 3.)
Szállás:
A kurzus bejárós.
Hozzájárulás:
14000-16000 Ft, ami a technikai költségeket, napközbeni büfét, ebédeket, szombati vacsorát is tartalmazza létszámtól függően. (Amennyiben sikerül támogatást kapnunk a kurzushoz abban az esetben az ár alacsonyabb lesz.)
Ha anyagi gondod van, jelezd, pénzhiány miatt ne maradjon senki távol!
Jelentkezés és kapcsolat:
Jelentkezni a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően lehet. E-mailes jelentkezés esetén a kitöltött jelentkezési lapot szkennelve vagy lefényképezve a koordinátor e-mail címére várjuk.
Kérjük, jelentkezz időben! Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!
Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád március 24-ig, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!
További információ:
Csomor-Konrád Hortenzia
hortenzia15-KUKAC-gmail.com
+36 20 2430990
Jelentkezési határidő:
Jelentkezési lap:
Hozz magaddal:
• Saját Szentírást,
• jegyzetfüzetet és tollat,
• leginkább nyitott szívet.
Iktatószám/Azonosító:
Csatolmány | Méret |
---|---|
![]() | 243.86 KB |
![]() | 561.02 KB |
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Friss hozzászólások